Újpest, 1993 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1993-06-26 / 11. szám

Fővárosi képviselők vendégoldala Két újpesti országgyűlési képviselő: dr. ifj. Fekete Gyula (MDF) és dr. Mészáros István László (SZDSZ) írásai után Geberle Erzsébet, a fővárosi önkormányzat képviselője jelentkezett cikkével Vendégoldalunk hasábjain, ismerkedjenek meg vele... Geberle Erzsébet, aki 1966 óta újpesti lakos, 30 éves, pedagógus. Az 1990. évi önkormányzati választásokon az SZDSZ listájáról került be a fővárosi önkormányzatba. A Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottság tagja, az SZDSZ-frakció titkára... A médiaközpont hírei A budapestiekhez szólnak... A Fővárosi Önkormányzat május 20-i ülése ünnepléssel kezdő­dött. Demszky Gábor főpolgármester most adta át Kővágó Jó­zsefnek a tavaly ősszel odaítélt díszpolgári címet. Az Ameriká­ban élő Kővágó József Budapest történelmének meghatározó időszakaiban állt a város élén. A nyilas rémuralom idején részt vett a katonai ellenállásban. 1945. december 15-én választották Budapest polgármesterévé, 1950-ben életfogytiglani börtönre ítélték. Szabadulása után, 1956. november I-jén ismét emigrá­cióba kényszerült. A képviselők felállva, tapsolva köszöntötték. Kővágó József rövid válaszában elmondta: a díszpolgári cím számára azt jelképezi, hogy az utána következő nemzedék elis­meréssel tekint azokra az erőfeszítésekre, amelyeket ezért a szép fővárosért és hazájáért tett. Az ünneplés után hosszas vita következett a napirendről. A leg­nagyobb várakozás az elmúlt napok sajtóbeli beharangozása után a Budapesti Tömegkommunikációs Rt. előterjesztését kísérte. Demszky Gábor előterjesztésében felidézte az elmúlt rend­szer sajtórendészeti szabályozását, az engedélyezési rendszert. Említette a bizalmi embereket, akik a rádió, a televízió élére ke­rültek, akik a pártközponttól kaptak rendszeres eligazítást. Ha összehasonlítjuk ezt a mostani szabályozással, visszaköszön a múlt az elektronikus médiákkal kapcsolatos jogszabályokban. Amikor a főváros létrehoz egy ilyen médiaközpontot, az a cél­ja, hogy bővítse a médiapiaci kínálatot, a pártatlanság, a fúgget- lenség jegyében. A Fővárosi Önkormányzatnak három elvárást kell megfogalmaznia a médiák működésével kapcsolatban: 1. a médiák álljanak meg saját lábukon, reklámbevételekből, egyéb bevételekből. Ezért az igazgatótanácsnak 90 napon belül le kell tennie a megvalósíthatósági tanulmányt. 2. a kommunikációs központ fővárosi érdekű legyen, olyan közszolgálati műsorok­kal, melyek a budapestieket és az agglomerációban élőket lát­ják el helyi információkkal, hírekkel. 3. a médiaközpont olyan magatartási irányelvek alapján működjön, melyeknek alapja a BBC etikai kódexe. Ráday Mihály (SZDSZ) véleménye szerint, ha létrejön eb­ben az országban bármilyen médiaközpont, azzal csak egyetér­teni lehet. Arra kell törekedni, hogy ha valaki tájékozódni kíván politikáról, kultúráról, gazdasági életről, minél többféle infor­máció közül válogatva juthasson el ahhoz a ponthoz, amikor sa­ját véleményét kialakíthatja. Szeszlér Tibor (Fidesz), a Jogi Bizottság elnöke egyetértett az előterjesztéssel, csupán jogi, technikai korrekciókat tett bi­zottsága nevében. László György (MDF) szerint ebben az előterjesztésben tény­leg visszaköszön a múlt, de nem úgy, ahogyan azt a főpolgár­mester úr előadta, hanem azért, mert nics semmiféle garancia ar­ra, hogy ez a médiaközpont pártatlan és független legyen. Demeter Ervin (MDF-frakcióvezető) túlfokozottnak ítélte azt az érzelmet és indulatot, amilyen vehemenciával a főpolgár­mester úr belefogott a médiaközpont előkészítésébe. Megítélé­se szerint ennek nem szabadna ilyen kiemelt helyet elfoglalnia a város előtt álló feladatok között. Elsősorban az alapvető köz­üzemi szolgáltatásokkal, a város vagyonával kellene inkább foglalkozni. Kovács Kálmán (SZDSZ-frakcióvezető) idézte a közvéle­mény-kutatások adatait, amelyek szerint a fővárosiakat a köz­vetlen lakóhelyüket érintő információk mellett a főváros egé­szét érintő hírek is azonos mértékben érdeklik. E2t az igényt kí­vánja kielégíteni az előterjesztés. Kiemelte, hogy Demeter Er­vin aggodalmával szemben a fővárosi médiaközpont nem költ­ségvetési szervként, támogatásból működne, hanem a javaslat szerint nyereségorientált gazdasági társaságként. A kerületek­ben sok helyen már működik kábelhálózat, amely a helyi hírek szórására alkalmas. A létrehozandó társaság első feladata, hogy számba vegye azokat a technikailag és jogilag megvalósítható változatokat, amelyek gazdaságosan működtethetők. Ezek kö­zött szerepel a jelenlegi kábelhálózatok összekötése is. Az elképzelés szerint a közgyűlés létrehozott egy ideiglenes médiabizottságot, melynek tagja lett volna a főpolgármester, a kulturális főpolgármester-helyettes, a Kulturális Bizottság elnö­ke, valamint a közgyűlés 5 pártfrakciójának vezetője. Demeter Ervin (MDF), Nagy Imre (KDNP) és Csiha Judit (MSZP) frak­cióvezetők azonban nem kívántak részt venni ebben a bizott­ságban. Végül a testület 53 igep, 2 tartózkodás és 17 nem szavazattal elfogadta a Budapesti Kommukációs Központ Rt. alapítását Geberle Erzsébet fővárosi képviseld A tisztségviselők fogadóórái (Városháza, 1042 Bp., István út 14.) dr. Derce Tamás polgármester: minden hónap első szerdája 14.00-16.30 óráig a II. emelet 52-ben. dr. Vitáris Edit jegyző: minden hónap harmadik szerdája 14.00-16.30 óráig a II. emelet 55-ben. Hock Zoltán alpolgármester: (közművelődés, ok­tatás, iskolák, óvodák, sport, helyi sajtó, közérdekű kérdésekben eljárás). Minden hónap második szerdája 14.00-16.30 óráig a II. emelet 68-ban. Vajda Pál alpolgármester: (helyiséggazdálkodás, városüzemeltetés, közterület, Vagyonkezelő RT, in­gatlanvásárlás, vagyonhasznosítás, közérdekű kérdé­sekben eljárás). Minden hónap harmadik szerdája 14.00-16.30 óráig a II. emelet 68-ban. Nagy István alpolgármester: (népjóléti, szociális és lakásügyek). Minden hónap negyedik szerdája 14.00-16.30 óráig a II. emelet 55-ben. A tisztségviselők fogadóóráira az ügyfélszolgálati irodában lehet bejelentkezni, személyesen, vagy te­lefonon. Az ügyfélszolgálati iroda tájékoztatása szerint dr. Derce Tamás polgármester fogadóórájára a legko­rábban november 3-ra lehet bejelentkezni. Nagy István szociális alpolgármesterhez bejelent­kezést október 22-re fogadnak. Útfelbontás, útjavítás A polgármesteri hivatal kommunális irodájának tájékoz­tatása szerint a kerületben több helyen folynak útfelújítá­si munkák. A Lebstück Mária utcában (a Petőfi utcához közeli részen) több éven át jogos panasza volt az ott lakóknak, hogy az útfelület megdőlt, és eső után több helyen meg­állt a víz. A múlt héten ezen a szakaszon négy helyen bontották fel az úttestet, és víznyelőket építettek be. Ez várhatóan orvosolja majd a régi panaszt. Folytatódik a Munkásotthon utcában (az István úttól a Rózsa utcáig terjedő szakaszon) az útburkolat felújítása, az úgynevezett szőnyegezés. Forgalomelterelésekre le­het számítani. Hasonló munkák folynak a Mártírok út­ján, a Dugonics utcától a Berda József utcáig tartó sza­kaszon. Hírünk egy befejezett útépítésről is van: Megyeren, a Nyárfa utcában a napokban fejeződött be az aszfaltozás. EZERMESTER­BOLT Bp. IV., István tér 5. T: 169-2838. BLACK & DECKER TnokitíL kisgépek, barkácsgépek, kéziszerszámok és háztartási villanyszerelési anyagok széles választéka. A vásárlásnál hitelkártyát is elfogadunk. EZERMESTER^ Az ÚJPEST lap HIRDETÉSI TARIFÁI 1/1 oldal: 30 000 Ft + áfa 1/2 oldal: 15 000 Ft + áfa 1/4 oldal: 7 500 Ft + áfa 1/8 oldal: 3 750 Ft + áfa 1/16 oldal: 1 870 Ft + áfa Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben, személyesen, vagy telefonon: 169-3658. telefaxon: 169-3518 A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE: Hétfő: 14.00-18.00 óráig Szerda: 10.00-18.00 óráig Péntek: 8.00-11.30 óráig AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA Hétfőn: 8.00-18.00 óráig Kedden: 8.00-16.00 óráig Szerdán: 8.00-18.00 óráig Csütörtökön: 8.00-16.00 óráig Pénteken: 8.00-12.00 óráig fogadja az ügyfeleket. (Telefon: 169-3333) Munkaidő után és hétvégeken a 169-3420-as telefonszámon üzenetrögzítő fogadja a közérdekű bejelentéseket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom