Újpest, 1993 (1. évfolyam, 1-24. szám)
1993-05-29 / 9. szám
A IV. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA« 1993. MÁJUS 29. Testületi ülésen Lapunk nyomdai zárásával egyidőben tartotta Újpest képviselő-testülete rendes ülését. Az előzetesen kiadott, május 25-re szóló meghívóban hat napirend tárgyalása szerepelt. Elsőként dr. Vitáris Edit jegyző terjesztette elő az „Újpest Díszpolgára" cím alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 11/1992. (VII. 7.) számú rendelet módosítását. Második napirendként dr. Vitáris Edit jegyző a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló rendelettervezetet ismertette. Intézményvezetők kinevezésére tett javaslatot Hock Zoltán kulturális alporgármester. Javaslat Újpest iskoláiban és óvodáiban „a környezet tisztaságáért” mozgalom meghirdetésére című napirend előadója Buzna Ferenc környezetvédelmi tanácsnok volt. Az egészségügyi gyermekszakorvosi ellátás kerületi átvételéről, valamint az első lakáshoz jutó fiatal házasok részére adható 150 ezer forintos, vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó elutasító határozatok fellebbezéséről szóló előterjesztések előadója Nagy István szociális alpolgármester volt. Az ülésen elhangzottakra következő számunkban térünk vissza. TARTALOMBÓL: Levélváltás - Pengeváltás? (4-5. oldal) * Boldogító igen: '95-ben? (5. oldal) Nemzetközi siker Lapzárta után kaptuk a hírt: a kritikusok díját kapta Cannes-ban, a filmfesztiválon Szabó Ildikó Gyermekgyilkosságok című filmje, melynek egyik főszereplője Tóth Barnabás, az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium tanulója... a Újpesten is Az MSZOSZ nyerte képviselők Csaknem félszáz esztendő elteltével ismét lesznek társadalombiztosítási önkormányzatok Magyarországon, derült ki a május 21-én megtartott választás után. A szavazás a megalakulásról és egyben a munkavállalók választotta képviselők személyéről, az őket indító szakszervezetek részvételéről döntött. A nyugdíj-, illetve az egészségbiztosítási közintézmény 60-60 tagú lesz majd. Újpesten 74 szavazókörben 81 400 szavazásra jogosult választópolgárt vártak, 37,4%-uk szavazott érvényesen. Az egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási társadalombiztosi önkormányzati képviselők választásánál a kerületben lakók véleménye tükrözte az országos átlagot, részvételben és eredményben egyaránt. A legtöbb voksot az MSZOSZ listáin lévők kapták. Gyermeknapi elismerés Az év elején „Újpest gyermekeiért” címmel díjat alapított a képviselő-testület, azzal a céllal, hogy elismerjék a közművelődésben, oktatási munkában sikert elérő, a gyermekek szeretetét és megbecsülését is őrző szakembereket. A díjat idén első alkalommal május 27-én, csütörtökön adták át a város vezetői az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban megtartott kedves ünnepségen. A díjazottaknak — akikről lapunk hatodik oldalán olvashatnak — a Nyár utcai ének- és zeneiskola kamarakórusa, az Újpesti Ifjúsági és Vonósegyüttes és a Lőrinc utcai általános iskola vers- és prózamondó köre tette műsorával emlékezetessé a napot. ‘ \ a tb önkormányzati választását Világbajnokság - Újpesten Rangos, világraszóló esemény színhelye ezen a héten Újpesten a Halassy Olivér Sportközpont. Itt rendezik meg ugyanis május 24-29. között az ifjúsági teke-világbajnokságot. A világversenyt Gallov Rezső, az OTSH elnöke nyitotta meg, az eseményen jelen voltak kerületünk vezetői is. 13 ország, köztük hazánk mintegy kétszáz fiatal versenyzője vesz részt a versenyen. A szervezők, házigazdák a jó versenyzési feltételek megteremtésén fáradoztak és számítottak az újpesti közönség buzdítására is. CENTRUM Újpest és az érdeklődés központjában a Centrum Újpesti Áruház ’oj trjM