Újpest, 1993 (1. évfolyam, 1-24. szám)
1993-03-20 / 4. szám
A képviselők döntése után: Hivatali és képviselőtestületi szervezeti és működési szabályzatok segítik a munkát A hivatali és a képviselő-testületi SZMSZ, azaz a Szervezeti és Működési Szabályzat rendelet- tervezete, két, a fővárosi közgyűlés által megalkotandó rendelet véleményezése, a környezet- védelmi adatok államtitokká nyilvánításával foglalkozó törvényjavaslattal kapcsolatos állásfoglalás kialakítása, javaslat a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének létrehozására, valamint a szociális segélyekre, és az első lakáshoz jutó fiatal házasok támogatására vonatkozó elutasító határozatok fellebbezésének előterjesztése, vagyis összesen hét, előre kiadott napirend tárgyalása szerepelt az Újpesti Önkormányzat képviselőtestületének március 9-én megtartott rendes ülésén, melyet dr. Derce Tamás polgármester nyitott meg. Az ilyenkor szokásos kezdés - vagyis a képviselők névsorolvasása - után a napirendi pontok egymásutániságára tett javaslatot a polgármester. Az elnök javaslatát a képviselők megszavazták, ilymódon - az előre kiadott napirendtől eltérően - először Nagy István, az önkormányzat szociális alpolgármestere tájékoztatta a jelenlévőket a Fővárosi Egységes Normatív Támogatásról szóló, a Fővárosi Közgyűlés által megalkotandó rendelet áttekintése után kialakított véleményről, melyet az önkormányzat szociális és népjóléti bizottsága fogalmazott meg. A bizottság nem javasolta elfogadásra a rendelettervezetet. Mint ahogyan a jelenlévő képviselők az előre kiadott írásos anyagban olvashatták, az egységes normatív támogatás egy speciális támogatási rendszer, melyet a ma hatályos jogszabályok nem tartalmaznak, így az önkormányzati rendeletben történő szabályozásnál az általános szabályok a mérvadók. A speciális szabályozás részben abban nyilvánul meg, hogy az érintettek - a város anyagilag legrászorultabb lakóinak minimális létfenntartásának, lakásfenntartásának az egységes és orientált elősegítése érdekében szociális alapellátáson túlmenő, speciális, úgynevezett Fővárosi Egységes Normatív Támogatás bevezetéséről intézkedik. Mint ahogyan Nagy István alpolgármester elmondta: „első körben” azért kapott a bizottság tagjaitól nemet a szavazáskor, mert úgy vélik, a rendelet többek között nincs összhangban a szociális törvénnyel sem. A testület is megerősítette az érveket: 26 képviselő nemmel voksolt, és senki sem tartózkodott a szavazásnál. Nemmel szavaztak Az első napirendi ponthoz hasonlóan percek alatt végzett a testület - nemet mondva - a szintén Fővárosi Közgyűlés által megalkotandó rendeletre, amely a „Főváros egyes intézményeiben, illetve a tömegközlekedési eszközökön való dohányzás szabálysértéssé nyilvánításáról” címet viselte. Az anyagot előzetesen tárgyaló jogi és ügyrendi bizottság, valamint a téma előadója, dr. Vitáris Edit jegyző sem vitatta a dohányzás káros voltát, s azt, hogy a passzív dohányzás is káros az egészségre. Mégis úgy vélték, a rendelettervezet nem felel meg a jogszabályszerkesztési elveknek, a felépítése nem logikus, a szabálysértési alakzat nincs megnevezve stb. Ezt a véleményt - két ellenszavazattal - megerősítette a testület is. Felvetődött az is, hogy a téma fontossága miatt érdemes lenne országos szinten, egységesen szabálysértéssé nyilvánítani a tervezetben körülírt cselekményt. A bizottság sem értett egyet a pénzbírság összegével, amely 10 000 forint lenne a tervezet szerint. (Összevetve más pénzbírságok összegével, túlzott mértékűnek tartják.) Emiatt a bizottság véleményét osztva, a képviselőtestület (két ellenszavazattal) sem javasolta elfogadásra. Több információt kérnek Harmadik napirendi pontként Újpest polgármestere fűzött kiegészítést a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége létrehozására, az alapszabályban foglaltak megtárgyalására. A szövetség jogi személyként, saját alapszabállyal, képviselettel, elkülönített gazdálkodással rendelkező érdek- képviseleti szervezet, amely akkor jön létre, ha a fővárosi önkormányzatok többsége - testületi döntéssel - kinyilvánítja a szövetség létrehozására irányuló szándékát. A szövetség sokrétű munkáját - állásfoglalások kialakítását vállalja a fővárosi önkormányzatokat érintő kérdésekben, részvételt a jogalkotási, jogszabály-előkészítési munkában, sőt érdekképviseletet. Sokak véleményét fogalmazta meg Simonfi Sándor (MDF) képviselő, amikor úgy vélekedett, e régóta szeverződő szövetség alapszabálya még mindig hiányos, például nem lehet tudni a szövetséghez csatlakozók milyen anyagi terhet vállalnak, ha elkötelezik magukat stb? Csizmár Gábor (MSZP) módosító indítványát - amely úgy szólt, hogy erősítse meg a testület, kész az Újpesti Önkormányzat résztvenni a szövetség munkájában, amennyiben az alapszabály által nyitottan hagyott kérdésekre választ kap - egyhangúlag elfogadta a testület. Mivel a környezetvédelmi adatok államtitokká nyilvánításával foglalkozó törvényjavaslattal kapcsolatos állásfoglalást, melyet Buzna Ferenc közlekedési, környezetvédelmi, közbiztonsági és polgári védelmi tanácsnok tárt volna a testület elé - a parlamentben sem tárgyalták - visszavonták (a képviselő csak egy rövid tájékoztatást adott képviselő- társainak a környezetvédelemről), máris egy újabb napirend következett... A testület a szociális segélyekre vontakozó és az első lakáshoz jutó fiatal házasok részére adható 150 000 forint vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó elutasító határozatok fellebbezésénél valamennyi, korábban hozott, bizottsági határozatot helyben hagyott. Egy esetben döntött úgy, egy házaspár ügyét tárgyalja újra a bizottság. A testületi ülés leghosszabb ideig tartó két napirendje a két SZMSZ-t - a hivatalit és a képviselőtestületit - tartalmazó önkormányzati rendeletek megalkotása volt. Elsőként és „legsimábban” a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata „ment át” a rendeletalkotási procedúrán. Hivatali SZMSZ-t most fogadott el először a képviselőtestület. A korábbi tervezet(ek) ismételt újradolgozá- sa azért volt lényeges, mert az elmúlt évi, júniusi testületi ülésen döntöttek úgy a képviselők, hogy 3 alpolgármester segítse ezentúl az érdemi munkát. Ennek megfelelően kellett kialakítani az SZMSZ-t is. A rendelet tartalmazza az egyes irodák jogszabályok által meghatározott tennivalóit, a hatásköröket. Az SZMSZ-t mellékletek egészítik ki. (A hivatal sémáját a lap 4. oldalán látható ábránk mutatja...) Válasz a miértre Ferenczi Sándor (SZDSZ) kérdésére, hogy a szociális foglalkoztató miért a gazdasági alpolgármesterhez, illetve a gazdasági ágazathoz került, megtudhatták a jelenlévők: a szociális foglalkoztató - ellentétben a szociális jellegű tevékenységet folytató Újcsakő-vel és a Kácsakővel- elsősorban gazdasági (termelő) tevékenységet végez. (Más kérdés, hogy olyanokat foglalkoztat, akik egészségügyi problémáik, szociális szempontok miatt sok egyéb munkakört nem fogadhatnának el.) Csizmár Gábor (MSZP) három módosító indítványt fűzött az oktatási irodához tartozó részhez, melyből végül is kettőt a testület elfogadott, vagyis módosította az SZMSZ rendelettervezetét. Lórik György (MDF) azt javasolta - és a testület el is fogadta -, hogy a belső ellenőr is a polgármester hatáskörébe tartozzon. Szécsényi Mihály (Fidesz) módosító indítványát, a főépítészi iroda működésével kapcsolatban, szintén elfogadta a testület. A korrekciók után a testület 34 igen szavazattal megalkotta rendeletét a Hivatali SZMSZ-ről. Ezután majd másfél órás szünet következett, ezalatt a jogi és ügyrendi bizottság ismét pontról pontra véleményezte a képviselőtestületi SZMSZ-t. Az együttes módosító indítványok után- melyeket elfogadott a testület - megalkották a Képviselőtestületi SZMSZ-ről szóló rendeletet. Közérdekű bejelentések A bejelentések között Hock Zoltán kulturális alpolgármester tájékoztatta a testületet arról: New- pesti Káposzta címmel magánkiadásban megjelenő, 18,50 forintért megvásárolható újság kapható a kerületben. Tájékoztatta a testületet a Kábel- coommal folyó, a HBO mozicsatoma létrejöttét célzó tárgyalásokról (erről lapunk 5. oldalán részletesen írunk), valamint a testület elé terjesztette a közművelődési és oktatási bizottság által támogatott javaslatot, hogy a Király utcában lévő Rezi Károly szobrot szállítsák el az újpesti Helytörténeti Gyűjteménybe. Ez utóbbi előterjesztést a testület támogatta... A tervek szerint a képviselőtestület e hónapban még egy ülést tart, legközelebb március 30-án találkoznak a képviselők a Polgármesteri Hivatal dísztermében.-bk-