Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)

2016-12-01 / 15. szám

Közbiztonság. Az elmúlt egy év talán legnagyobb előrelépése a térfigyelő kamerarendszer kiépí­tése a bevezető utak mentén. A rendőrség hatékony munkájának köszönhetően javult a közbizton­ság a kerületben. 20 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma: ebből a lopás 35, a gépjár­műlopások 33, a lakásbetörések 48 százalékkal. Az út menti pros­titúció visszaszorítása érdekében a Tarcsai úton a görög katolikus egyházzal közösen egy kegyeleti helyet építettek, így lehetőség nyílt, hogy 300 méteres körzet­ben törvényes úton megszün­tessék ezt a tevékenységet. A Lőrinci úton a temető volt a hi­vatkozási alap, hogy kijjebb szo­rítsák prostitúciót. Szociális témák. Megalakult az Idősügyi Tanács, beindították a rákosmenti nyugdíjas egyetemet, amely nagy népszerűségnek ör­vend. Január 1-től babacsomag­gal köszöntik a rákosmenti újszü­lötteket, jelezve, hogy fontosnak tartják, hogy minél több kisgyer­mek szülessen a kerületben. Foly­tatták az „Ültess egy fát gyerme­kednek” programot, a napokban 183 fát ültetnek el. Az ingyenes lombzsákprogram keretében 79 ezer zsákot osztottak ki. Az ál­latbarát koncepció részeként 14 kutyafuttatót alakít ki az önkor­mányzat, valamint a kutyapiszok tárolók számát megdupláztuk. A kerületi egyházak örvende­tesen hozzájárulnak Rákosmente fejlődéséhez. Rákoskerten ka­tolikus közösségi ház épül, az egyház saját forrásból valósítja meg. Előrehaladott stádiumban van egy kormányzati döntés a Makovecz Imre által tervezett református templom ügyében. Bővül Rákoshegyen a református templom. Katolikus Közösségi Ház épült Rákosligeten, szintén egyházi forrásból. Az önkor­mányzat folytatja a templomok díszkivilágítási programját. A kultúra területén még kiemel­ve a nemzetőr szobor felállítását Rákoskerten, zárta éves beszámo­lóját Riz Levente polgármester. A polgárok közül elsőként Benke Tibor az iránt érdeklő­dött, hogyan és mikor kívánják 2016. december 1. javítani a Szárazhegy Kucorgó téren túli részeinek tömegközle­kedését. Horváth Tamás alpol­gármester elmondta, a felvetett észrevételeket továbbítják a jára­tok szervezéséért felelős BKK Zrt. felé. Kocsis János a Nagyszénás utca és Nápoly utca sarkán lévő csapadékvíz átfolyó javítását kér­te. Az alpolgármester válaszában elhangzott, a területen a bontási munkálatokat elvégezték, a beto­nozás folyamatban van. Ivanicza István a Széncinke utca környe­zetében (Flamingó piac) tapasz­talható tarthatatlan állapotok megszüntetését kérte. Horváth Tamás elmondta, az önkormány­zat a rendőrséggel és a polgárőr­séggel együttműködve rendszeres ellenőrzéseket tart a területen. Ahhoz, hogy a zöldterületen tör­ténő parkolás esetén eljárhassa­nak a közterület-felügyelők, egy eljárási rend kidolgozása vált szükségessé. Az erről szóló előter­jesztést várhatóan a decemberi testületi ülésen fogadják majd el. Ezt követően intenzívebben el­lenőrizhető lesz a terület. Mikor kezdődik a rendezvény­csarnok építése és az RKSK fut­ballcsapatnak hol lesz a pályája, tette fel a kérdést Bányai Béla a Tápióbicske utcából. A sport- csarnok építése várhatón 2018 első negyedévében megkezdődik. Riz Levente az RKSK-val kap­csolatban elmondta, a felnőtt csapat az NB IH-as mérkőzése­it a Pesti úti pályán játssza, az utánpótlás pedig az Edző téren. Az önkormányzat benevezett az MLSZ budapesti pályaépítési programjába. Ennek a keretében a Kucorgó téren, a Zrínyi iskola melletti szabad területen két új labdarúgó pálya fog épülni egy minimális méretű lelátóval és öltözővel. Megújul az Edző téri pálya is, szintén az MLSZ finan­szírozásában. Az MLSZ ígérete szerint 2017 őszére készül el az említett fejlesztés. Varga Ágnes arra várt választ, mit tesz a városvezetés az Elága­zásnál (Pécel felé) lévő romos, balesetveszélyes házak ügyében, valamint felhívta a figyelmet, hogy a Kaszáló utca környéke rendezetlen, önkényes lakás- foglalók lakják. A felsoroltakon kívül, igen aggasztónak találja még a csabai butiksor állapotát. A polgármester jogosnak tartotta az észrevételt, de azt is elmond­ta, hogy ezek a házak magántu­lajdonban vannak és még nem sikerült a tulajdonosokkal meg­állapodniuk. Özv. Csellár Lász- lóné és Frik Zoltán a repülőtér okozta problémákról, az elvisel­hetetlen zajról, a károsanyag-ki- bocsátás okozta problémákról, a Homokiszőlő átsorolásáról, zaj­védelemről, valamint arról kér­dezte a polgármestert, a Budapest Airport milyen jogcímen fizet az önkormányzatnak. A válaszban a városvezető elmondta, az önkor­mányzat a repülőtér okozta prob­lémákkal kapcsolatban minden jogi utat bejárt, támogatott, min­den bírósági beadványt anyagilag finanszírozott, de sajnos nem szü­letett a lakosság számára pozitív eredmény. Az idei aláírásgyűjtés során közel 5 hónap alatt össze­sen 3300 aláírás gyűlt össze, a 14 ezer rákoshegyi lakosból mind­össze 2200 írta alá az íveket, en­nél lényegesen nagyobb lakossági támogatásra számítottunk, fogal­mazott a polgármester. A repü­lőtér telekadót fizet Rákosmente Önkormányzatának, amit többek között a Rákoshegyi Közösségi Ház építésére fognak felhasznál­ni. A Homokiszőlővel kapcsolat­ban elhangzott, ez mezőgazdasági terület, amely a repülőtér közel­sége miatt soha nem lehet lakó­övezet, cél egy munkahelyi zóna kialakítása kis- és közepes vállal­kozások számára. Windisch Edit a kerületi tü­dőgondozóban fennálló súlyos anomáliákra hívta fel a figyel­met. Dr. Fenke Ferenc elmondta, az önkormányzatnak semmilyen jogköre nincs a tüdőgondozóval kapcsolatban, mivel az a Bajcsy kórházhoz tartozik. A napokban azonban annyi változás történt, hogy felhatalmazást kapott a fenntartótól, így azt ígérte, 2017. január 2-tól rend lesz a tüdő­gondozóban. Dr. Bari Csaba a Bökényföldi út és a Cinkotai út rossz állapotára hívta fel a figyel­met. A polgármester elmondta, a Fővárosi Önkormányzat 2017 tavaszán kezdi meg az érintett utak felújítását. Pálvölgyi Ágnes arra várt választ, mikor lesz köz- világítás a Sülysáp utcában. Az érintett terület a MÁV tulajdo­nában van. A képviselő-testület határozatban kezdeményezte, hogy a Sülysáp utca a jelenlegi telekhatárok mentén kerüljön ingyenesen az önkormányzat tulajdonába. Ha a Nemzeti Fej­lesztési Minisztérium dönt az in­gatlanrész közút céljára történő átadásáról, kialakítható a közút, valamint a közvilágítás, de ez egy hosszú folyamat. Szilágyi György nehezményezte a Kucorgó tér hosszú évek óta tartó rendezetlen állapotát. Fohsz Tivadar alpol­gármester válaszában kitért arra, hogy az itt lévő üzletek tekinte­tében az önkormányzatnak csak felszólítási joga van, mivel azok egy magántulajdonban lévő te­rületen vannak. Kőszegi Anna­mária közös képviselő a város­vezetők segítséget kérte, mivel a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. arra való hivatkozással, hogy sérült a kuka, két hete nem viszi el a Földműves utca 10-18. szám elől a szemetet. Szakács Zsuzsa £$ 7 e

Next

/
Oldalképek
Tartalom