Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)
2016-10-27 / 13. szám
önkormányzó >Jr RÁKOSMENTE Elfogadták a Diadal utca 40. szám alatti 131481/1 hrsz-ú ingatlan 7/100 tulajdoni hányada, az Erdő tér/Edző tér 135389 hrsz-ú, a Rákosmente Fő terén található (128468/12) hrsz-ú, valamint a Szabadság sugárút (138678) hrsz-ú ingatlanok 1/1 tulajdoni hányada tulajdonba adásáról szóló szerződésekben foglalt átvevői kötelezettségek teljesítéséről szóló beszámolót (17 igen). Beszámolók Elfogadták a 2016. év II. negyedévében lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról (17 igen), a polgármester át2016. évi költségvetésének első félévi teljesítéséről szóló tájékoztatót. Napirend után Javítsuk meg Rákosliget rossz állapotú utcáit! Rózsahegyi Péter felszólalásához az inspirációt a „Pajta utcai lobbi” adta. „Elsőként a kátyúk infravörös technológiás javítását köszönném meg. Azonban vannak olyan bitumenpermetes utcák, amelyeket célszerű lenne új zárással ellátni. Jövő évben már sor is kerülhetne erre! A Vasútsor házakkal érintett szakaszán és a IV. utcát az Ároktő Rózsahegyi Péter ruházott hatáskörben hozott 2016. év II. negyedévi döntéseiről (17 igen), az általános célú gazdálkodási tartalékkeret 2016. év II. negyedévi felhasználásáról (17 igen), a választó- kerületi céltartalék polgármesteri hatáskörben történt 2016. év II. negyedévi felhasználásáról (13 igen, 4 tartózkodás), a szociális célú gazdálkodási tartalék 2016. év II. negyedévi felhasználásáról (17 igen), a Rákosmenti Erőforrás Bizottság 2016. év II. negyedévében átruházott hatáskörben hozott döntéseiről (17 igen) és a Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság 2016. év II. negyedévében átruházott hatáskörben hozott döntéseiről (17 igen) szóló beszámolókat. Végezetül egyhangúlag fogadták el az önkormányzat utcával összekötő úton még sosem volt bitumenpermet, pedig indokolt lenne. A képviselői keretemből természetesen áldoznék ezekre a fejlesztésekre, amennyiben szükséges.” Horváth Tamás alpolgármester felhívta ligeti képviselőtársa figyelmét, hogy a rákoshegyi munkálatok még nem fejeződtek be. „Rákosligetet jövőre felmérjük, és ezután teszünk egy ajánlatot az itteni utcákra. A Vasútsorhoz viszont nem nyúlnánk, hiszen a hatvani vasútvonal felújítása érinti majd ezt a szakaszt is, ez a MÁV feladata lesz.” Záróakkordként Lukoczki Károly megköszönte az alpolgármesternek a Pajta utcában nagyon rossz helyen lévő el- sőbbségadás tábla gyors áthelyezését. Horváth Tibor mm * • I # I S S S I Képviselői fogadoorak ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Dunai Mónika - Fidesz - Előzetes bejelentkezés és egyeztetés után. Tel.: 06-20-980-5711. JEGYZŐ Dr. Rúzsa Ágnes - november 21. előzetes bejelentkezés: 253-3320, 253-3319. POLGÁRMESTER Riz Levente - Fidesz - Előzetes bejelentkezés: 253-3306, 253-3398. ALPOLGÁRMESTEREK Fohsz Tivadar - Fidesz - november 21. előzetes bejelentkezés az Ügyfélszolgálati Csoportnál: 253-3439. * Horváth Tamás - Fidesz- november 7. előzetes bejelentkezés az Ügyfélszolgálati Csoportnál: 253-3439. A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TAGJAI Dr. Bényi Zsolt - Fidesz - 6. sz. evk. Minden hónap utolsó csütörtök: 17.00- 18.00 óráig a Rákoshegyi Közösségi Házban (1 174 Bp., Podma- niczky Zsuzsanna u. 3.) Dr. Fachet Gergő - Itthon Rákosmentén Egyesület - Telefonon történő egyeztetés alapján, tel.: 06-30-989-2625 Dr. Fenke Ferenc - KDNP - 4. sz. evk. Minden hónap második hétfő: 1 3.30-14.30 óráig a Polgármesteri Hivatal 303. sz. tárgyalójában Fohsz Tivadar - Fidesz - 8.,sz. evk. Minden hónap első szerda: 1 7.0018.00 óráig a Százszorszép Óvodában. (1171 Bp., Rezgő u. 15.) és minden hónap második péntek: 1 7.00-1 8.00 óráig a Rákoskerti Művelődési Házban jl 1 71 Bp. Rákoskert sgt. 66.) Dr. Füzesi Péter - Fidesz - 11. sz. evk. Minden hónap első szerda: 18.00- 19.00 óráig a Rákoscsabai Közösségi Házban (1 171 Bp. Péceli út 222.) Hatvani Zoltán - Fidesz - 9. sz. evk. Minden hónap első kedd: 7.45- 8.45 óráig és minden hónap második péntek: 1 7.00-1 8.00 óráig, a Rákoskerti Mú'v. Házban (1171 Bp., Rákoskert sugárút 66.). Betegek, idősek, mozgáskorlátozottak számára otthonukban is. Tel: 06-20-392-2252 Hernádi Gyula - Demokratikus Koalíció - Minden hónap első és harmadik hétfője: 18.00 - 20.00 óráig (1173 Bp., Pesti út 41 /C, I. em.) Bejelentkezés: 06-30-499-2012 / hernádi.gyula@ rakosmente.hu Horváth Tamás - Fidesz - 1 2.,sz. evk. Minden hónap első kedd: 18.00- 19.00 óráig a Diadal Úti Általános Iskolában (1 172 Bp. Diadal út 43-49.) + Minden nőnap első szerda: 18.00-19.00 óráig a Csaba Házban (1171, Bjd., Péceli út 222.) Katona Adám - PM - Az igényeknek megfelelően, előzetes bejelentkezés után a Polgármesteri Hivatal 303. sz. tárgyalójában. Bejelentkezés: katona.adam@rakosmente.hu Koszorúsné Tóth Katalin - Fidesz - 1. sz. evk. Minden hónap első hétfő: 17.00-18.00 óráig a Hófehérke Óvodában, (1 173 Bp., 525. tér) Bejelentkezés: tel: 258-2245, 06-20-393-7201 Lukoczki Károly - MSZP - Telefonos megbeszélés alapján. Bejelentkezés a +36-20-356-1 226-os telefonszámon. Nagy Anikó - Fidesz - 7. sz. evk. Minden hónap utolsó hétfő: 17.00- 1 8.00 óráig a Napraforgó Bölcsödében (06-20-2255-396, 1 173 Bp., Sácji utca 5.) Nótin Tamás - Jobbik - Telefonon történő egyeztetés alapján a Ferihegyi út 78. szám alatt, tel: 06-70-392-1203 Pap László - LMP - Az igényeknek megfelelően, előzetes telefonos bejelentkezés után a Polgármesteri Hivatal 303. sz. tárgyalójában. Betegek, idősek, mozgáskorlátozottak számára otthonukban is. Bejelentkezés: 06- 20-528-2908. Petrőczy Dániel - Fidesz - 3. sz. evk. Minden hónap első hétfő: 1 8.00- 1 9.00 óráig a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban (1173 Bp., Akácvirág u. 49.) Dr. Piláth Károly - Fidesz - 1 3. sz. evk. Minden hónap első kedd: 1 8.00 órakor a Diadal Úti Általános Iskolában (1172 Bp. Diadal út 43- 49.) Rózsahegyi Péter - Fidesz - 14,. sz. evk. Minden hónap első csütörtök: 1 8.00-19.00 óráig a Csekovszkv Árpád Művelődési Házban (1 172 Bp., Hősök tere 9.) + Minden hónap harmadik szerda 1 7-1 8 óra Robogó utcai Óvoda (Rákoscsaba-Üjtelep, Robogó u. 3.) Sarkadi-Nagy Adrien - Fidesz - 2. sz. evk. Minden hónap elsp hétfő: 1 7.00-1 8.00 óráig az Újlak utcai Általános Iskolában (1173 Bp., Újlak u. 1 10.) _ Szabó Tiborné - KDNP - 5. sz. evk. Minden hónap utolsó csütörtök: 17.00- 18.00 óráig a Rákoshegyi Közösségi Házban (1 174 Bp., Podma- niczky Zsuzsanna u. 3.) Virág Mihály - Fidesz - 10. sz. evk. Minden hónap első szerda: 1 8.0019.00 óráig a Rákoscsabai Közösségi Házban (1 171 Bp. Péceli út 222.) Bejelentkezés: 06-20-931-5754 201 6. október 27. 5