Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)

2016-09-27 / 12. szám

OKTATÁS ♦2> RÁK'O'SMÍNT* Sugársulis honvédelmi nap A Szabadság Sugárúti Általá­nos Iskola apraja nagyja, Jurecz Emil igazgatóval az élen, min­den ősszel felkerekednek és a közeli, erdővel szegélyezett isaszegi polgárvédelmi bázison honvédelmi-katasztófavédelmi napot tartanak. Szeptember 19-én, Horváth Tamás alpol­gármesterrel éppen ebédidőben érkeztünk az akadályverseny helyszínére, ahol gulyáságyúban, 500 főre készült a szabadtéri ren­dezvények klasszikus menüje, a paprikáskrumpli, friss kenyérrel és kovászos uborkával. Az isaszegi polgárvédelmi bázi­son Jurecz Emillel, az iskola igaz­gatójával jártuk végig a 10 ki­lométer hosszúságban felállított 11 állomást. Az út megtételében segítségünkre volt Tóth Sebes­tyén, nyugalmazott százados, a Podmaniczky III. János Honvéd Egyesület elnökhelyettese, aki az általa felújított katonai terep­járóval vitt végig bennünket az akadálypályán. Utitársaim nem csak a verseny szervezésében és a katonai eszközök biztosításában jártak élen az elmúlt évek során, de tagjai annak a csapatnak, amelyik kilenc évvel ezelőtt megálmodta és létrehozta, a ke­rületben egyedülálló módon, a Sugársuli honvédelmi-kataszt­rófavédelmi napját. Jurecz Emil elmondta, nem kis szervezést igényel minden évben a verseny lebonyolítása, de minden mun­kát megér, amikor látják, milyen jól érzik magukat a gyerekek és felnőttek egyaránt. A diákok egész nap jó levegőn vannak, so­kat mozognak és rengeteg hasz­nos dolgot tanulnak. Az isaszegi bázisra érkező 360 diákot elkísérte az iskola felnőtt közössége, valamint 50 szü­lő. Minden diák narancssárga sugársulis trikóban érkezett a versenyre, ami igen jól jött a leg­kisebbeknek, hisz néhol alig lát­szottak ki az óriásira nőtt fűből. A csapatok saját zászlóval, ének­szóval vonultak a 11 katasztrófa, vagy háborús helyzetet szimuláló állomáshoz, ahol fegyelmezet­ten, és nagyon ügyesen hajtot­ták végre a feladatokat. A kerü­leti Tűzőrség jóvoltából tűzoltó fecskendővel oltották a tüzet, a vegyvédelmi állomáson pedig gázálarcban kellett a feladatot teljesíteniük. Ez elég nehéz volt, mondják a gyerekek, de amúgy remekül érzik magukat. Volt, aki elmesélte, a testvére irigy­kedik, mert az ő iskolájukban nincs ilyen akadályverseny. A következő állomáson gránátot kellett dobni színes karikákba, a felsősöknek fekvő helyzetben. A mocsárjárás igazi csapatmunkát követelt a gyerekektől. Azok, akik nem tudtak egyszerre lépni a fatalppal, nehezen tették meg a kitűzött távot. Minden évben a számháború a legnépszerűbb állomás, mesélik, mert ilyenkor lehet rohangálni, elbújni, ját­szani. Volt olyan feladat, ahol 10 homokzsákot kellett megtöl­teni, majd jöhetett a gátépítés. Végül elértünk a 10 kilométeres akadálypálya leghangosabb állo­mására, ahol a lányok és a fiúk lövészeten vettek részt, majd következett az utolsó állomás, a szellemi totó kitöltése. Virág Mihály képviselő is évek óta támogatja a Szabadság Sugárúti Általános Iskola aka­dályversenyét. Az idén is a hely­színen figyelte, a diákok miként birkóznak meg a feladatokkal. Horváth Tamás alpolgármes­ter arról beszélt, jó lenne, ha a kerületben más iskolák is szer­veznének hasonló versenyeket a diákoknak. A segítséget ők is megkapnák, csatlakozott a be­szélgetéshez Tóth Sebestyén. Szakács Zsuzsa Bringára fel! - két keréken a czimrásokkal A Czimra Gyula Általános Is­kola közössége a hagyományok­hoz híven az idén is nagyszabá­sú kerékpáros rendezvénnyel csatlakozott a szeptember 17-ei kerületi autómentes nap prog­ramjához. A rákoshegyi diákok és szüle­ik, valamint a pedagógusok - a szombat reggel és az eső ellené­re - nagy számban gyülekeztek a Kép utcai iskola előtt. Szólik Edit, a rendezvény szervezője ismertette az útvonalat, majd a czimrások közösségét hirdető jelvény feltűzése után, rendőri felvezetés mellett indult el a kerékpáros csapat a Zsuzsanna térre. A rendezvény helyszínén már felállított versenypálya fogadta a résztvevőket, ahol a körversenyeken korosztályon­ként, illetve felnőtt női és férfi kategóriában indultak a bringá- sok, kötelezően bukósisakban. A szervezők közlekedésbizton­sági pályát is felállítottak, ahol a gyerekek megismerkedhettek a biztonságos közlekedés szabá­lyaival, majd pihenésképpen hasonló témakörben teszteket töltöttek ki. Korosztálytól füg­getlenül sokan próbáltak meg végig menni a kerékpáros ügyes­ségi pályán, de akinek ez nem sikerült, kárpótlásként akár gya­logos jogosítványt szerezhetett ezen a rendkívüli napon. A Bringára fel! legügyesebb, leggyorsabb résztvevőit érem­mel, illetve a támogatók által felajánlott ajándékcsomagokkal jutalmazták. Szakács Zsuzsa 2016. szeptember 27. 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom