Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)

2016-09-08 / 11. szám

Q ÖNKORMÁNYZAT RÁKOS MENTE nyilvánítást, amely az itt élők 11,5 %-át jelenti. Rákosszéplak 692, a jelenlegi elnevezés 528, Rákoshalom pedig 93 szavaza­tot kapott. Ennek megfelelően felkérik a képviselő-testületet, hogy támogassa kezdeménye­zésüket, és írjon ki helyi nép­szavazást Rákoscsaba-Üj telep településrész elnevezésének a megváltoztatására. A helyi nép­szavazást egy országos vagy fővá­rosi népszavazással egyidejűleg javasolják megtartani a felme­rülő adminisztratív költségek csökkentése érdekében. „Mivel ezen a közvélemény­kutatáson az itt élőknek csupán elenyésző része vett részt, nem érzem megalapozottnak, hogy ez ügyben kiírjunk egy helyi nép­szavazást. A kezdeményezés tár­sadalmi támogatottsága jelenleg csekély. Helyi népszavazásnál minimálisan tízezer aláírás len­ne szükséges a rendelet 'sze­rint.” - reagált a polgármester. Amennyiben ez összejön, köte­lesek kiírni. Pap László (LMP) azt kérdezte, hogy miért az egész kerületnek kell véleményt nyil­vánítania egy városrész nevének megváltoztatásáról. „Bizonyos témakörökben van lehetőség arra, hogy egy meghatározott településrész lakosai döntsenek. Ez a kérdés viszont nem tartozik ebbe az ügykörbe.” — válaszolta Mód Kristóf aljegyző. Nótin megjegyezte, ő rákos- keresztúri lakosként nem is érzi magát feljogosítva arra, hogy döntsön egy másik kerületrész nevéről. „A jogszabály szerint viszont nem lehetséges egy városrészt elkülöníteni ilyen témakörű szavazás esetén. A társadalmi érdeklődés viszont meglehetősen szerény ebben a kérdésben.” - fűzte hozzá a vá­rosvezető. Hernádi Gyula (DK) egyetértett a polgármesterrel abban, hogy nem kis munka tízezer aláírást összegyűjteni. „Remélem, hogy e kezdemé­nyezés mögött nem az a szándék húzódik meg, hogy az októberi népszavazással összekötve újabb kormánypárti szavazókat gyárt­sanak.” A polgármester jelezte, az akciónak semmi köze az or­szágos népszavazáshoz. Piláth Károly (Fidesz) körze- tes képviselő viccesen megje­gyezte, hogy ennyire azért nem rafináltak. „Helyi képviselőként jól ismerem az ötlet történe­tét, ami nem most kezdődött, hanem 6-8 évvel ezelőtt. Tud­ni kell, hogy erre a kérdésre is lehetett interneten szavazni, akárcsak a játszóterek ügyében. Utóbbira az első órában tízszer annyi szavazat érkezett, mint a névválasztási kérdésre összesen! Ez jelzi igazán a névadási kérdés valódi súlyát.” A határozati ja­vaslatot elfogadták, amely sze­rint csak a jogszabályban előírt 10 ezer fő kezdeményezése ese­tén írnak ki helyi népszavazást Rákoscsaba-Üj telep neve ügyé­ben. Azaz várhatóan minden marad a régiben. (12 igen, 4 tartózkodás). Horváth Tibor JS*í mw * * | ++• # | S S * | Képviselői fogadóórák ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Dunai Mónika - Fidesz - Előzetes bejelentkezés és egyeztetés után. Tel.:06-20-980-5711. JEGYZŐ Dr. Rúzsa Ágnes - szeptember 19. előzetes bejelentkezés: 253-3320, 253-3319. POLGÁRMESTER Riz Levente - Fidesz - Előzetes bejelentkezés: 253-3306, 253-3398. ALPOLGÁRMESTEREK Fohsz Tivadar - Fidesz - szeptember 26. előzetes bejelentkezés az Ügyfélszolgálati Csoportnál: 253-3439. * Horváth Tamás - Fidesz - szeptember 26. előzetes bejelentkezés az Ügyfélszolgálati Csoportnál: 253-3439. A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TAGJAI Dr. Bényi Zsolt - Fidesz - 6. sz. evk. Minden hónap utolsó csütörtök: 17.00- 18.00 óráig a Rákoshegyi Közösségi Házban (1 174 Bp., Podma- niczky Zsuzsanna u. 3.) Dr. Fachet Gergő - Itthon Rákosmentén Egyesület - Telefonon történő egyeztetés alapján, tel.: 06-30-989-2625 Dr. Fenke Ferenc - KDNP - 4. sz. evk. Minden hónap második hétfő: 13.30-14.30 óráig a Polgármesteri Hivatal 303. sz. tárgyalójában Fohsz Tivadar - Fidesz - 8.,sz. evk. Minden hónap első szerda: 1 7.00­18.00 óráig a Százszorszép Óvodában. (1171 Bp., Rezgő u. 15.) és minden hónap második péntek: 17.00-18.00 óráig a Rákoskerti Művelődé­si Házban (1 171 Bp. Rákoskert sgt. 66.) Dr. Füzesi Péter - Fidesz - 1 1. sz. evk. Minden hónap első szerda: 18.00- 19.00 óráig a Rákoscsabai Közösségi Házban (1171 Bp. Péceli út 222.) Hatvani Zoltán - Fidesz - 9. sz. evk. Minden hónap első kedd: 7.45 - 8.45 óráig és minden hónap második péntek: 1 7.00-1 8.00 óráig, a Rákoskerti Műv. Házban (1 171 Bp., Rákoskert sugárút 66.). Betegek, idő­sek, mozgáskorlátozottak számára otthonukban is. Tel: 06-20-392-2252 Hernádi Gyula - Demokratikus Koalíció - Minden hónap első és har­madik hétfője: 1 8.00 - 20.00 óráig (1173 Bp., Pesti út 41 /C, I. em.) Bejelentkezés: 06-30-499-2012 / hernádi.gyula@ rakosmente.hu Horváth Tamás - Fidesz - 1 2,,sz. evk. Minden hónap első kedd: 18.00- 19.00 óráig a Diadal Úti Általános Iskolában (1 172 Bp. Diadal út 43-49.) + Minden nőnap első szerda: 1 8.00-1 9.00 óráig a Csaba Ház­ban (1171, BfD., Péceli út 222.) Katona Ádám - PM - Az igényeknek megfelelően, előzetes bejelentke­zés után a Polgármesteri Hivatal 303. sz. tárgyalójában. Bejelentkezés: katona.adam@rakosmente.hu Koszorúsné Tóth Katalin - Fidesz - 1. sz. evk. Minden hónap első hétfő: 17.00-1 8.00 óráig a Hófehérke Óvodában, (1 173 Bp., 525. tér) Bejelentkezés: tel: 258-2245, 06-20-393-7201 Lukoczki Károly - MSZP - Telefonos megbeszélés alapján. Bejelentke­zés a +36-20-356-1 226-os telefonszámon. Nagy Anikó - Fidesz - 7. sz. evk. Minden hónap utolsó hétfő: 17.00- 1 8.00 óráig a Napraforgó Bölcsödében (06-20-2255-396, 1173 Bp., Sági utca 5.) Nótin Tamás - Jobbik - Telefonon történő egyeztetés alapján a Ferihegyi út 78. szám alatt, tel: 06-70-392-1203 Pap László - LMP - Az igényeknek megfelelően, előzetes telefonos be­jelentkezés után a Polgármesteri Hivatal 303. sz. tárgyalójában. Betegek, idősek, mozgáskorlátozottak számára otthonukban is. Bejelentkezés: 06- 20-528-2908. Petrőczy Dániel - Fidesz - 3. sz. evk. Minden hónap első hétfő: 1 8.00­19.00 óráig a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban (1 173 Bp., Akácvirág u. 49.) Dr. Piláth Károly - Fidesz - 1 3. sz. evk. Minden hónap első kedd: 1 8.00 órakor a Diadal Úti Általános Iskolában (1172 Bp. Diadal út 43- 49.) Rózsahegyi Péter - Fidesz - 14. sz. evk. Minden hónap első csütörtök: 18.00- 19.00 óráig a Csekovszkv Árpád Művelődési Házban (1 172 Bp., Hősök tere 9.) + Minden hónap harmadik szerda 1 7-1 8 óra Robogó utcai Óvoda (Rákoscsaba-Újtelep, Robogó u. 3.) Sarkadi-Nagy Adrien - Fidesz - 2. sz. evk. Minden hónap elsp hétfő: 17.00- 18.00 óráig az Újlak utcai Általános Iskolában (1 173 Bp., Újlak u. 1 10.) ^ Szabó Tiborné - KDNP - 5. sz. evk. Minden hónap utolsó csütörtök: 17.00- 18.00 óráig a Rákoshegyi Közösségi Házban (1174 Bp., Podma- niczky Zsuzsanna u. 3.) Virág Mihály - Fidesz - 10. sz. evk. Minden hónap első szerda: 1 8.00­19.00 óráig a Rákoscsabai Közösségi Házban (1 171 Bp. Péceli út 222.) Bejelentkezés: 06-20-931-5754 2016. szeptember 8. « Hernádi Gyula és Lukoczki Károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom