Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)

2016-08-11 / 10. szám

SPORT Nyugdíjasok tízpróbája A rekkenő hőség sem tartotta vissza az or- szág 110 legfittebb nyugdíjasát, hogy júni­us 30-án, a Bakancsos utcai sportpályán, immár harmadik alkalommal, „tízpróbán” derüljön ki, melyik ötfős csapat közülük a legügyesebb. A versenyt a Nyugdíjasklubok és Idősek „Eletet az éveknek” Országos Szövetsége Sport és Szabadidő Bizottsága rendezte a kerületi egyesülettel karöltve. Medveczki Aranka alelnök, az országos sportbizottság tagja a Hírhozónak elmondta, évek óta igen népszerű a nyugdíjasok körében a „tíz­próba”, most is érkeztek Balatonfűzfőről, Kisterenyéről, Maglódról, Budapest más kerületeiből a versenyzők, akik közül sokan elhozták a már vakációzó unokákat is. Az ötfős csapatoknak 10 feladatot kel­lett teljesíteniük. Pingponglabdát egyen­súlyoztak evőkanálban, volt kosárra dobás, kapura dobás kézilabdával, kapura rúgás mini kapuba, 11 méteres rúgás nagypályás kapuba, röplabda és teniszlabda adogatás, darts célba dobás 10 méterről, petang do­bás. Amíg a sportpályákon remek hangu­latban, az unokák hangos buzdítása mellett versenyeztek a nagyik, Lukoczki Károly ön­kormányzati képviselő, a Társadalmi Egye­sülések XVII. kerületi Szövetség elnöke saját készítésű gulyáslevessel járult hozzá a nyugdíjasok sportversenyének sikeres lebo­nyolításához. Szakács Zsuzsa JSÜ BE ACTIVE - Légy aktív idősebb korban is! Közismert tény, hogy az évek múlása az erőnk, energiánk - így a fittségünk csökkenésével jár, s ez az életminőség romlását ered­ményezi. A romló egészséget és funkcionalitást az öregedés ve­lejárójának tekintik, azonban ennek nem kell szükségszerűen bekövetkeznie. Sétáink egyre rövidülnek, ritkulnak, már ne­hezebben vesszük a lépcsőket is, és a bevásárló szatyor is egy­re jobban húzza a vállunkat. Öregszünk, mondjuk. Pedig a fenti tüneteknek a korunkhoz vajmi kevés köze van, az okokat az inaktív életmódban, a keve­sebb mozgásban kell keresnünk. Használd az izmaidat, mert ha nem használod, elveszíted! Éle­tünk minden szakaszában, még akkor is, amikor már nagyon idősek és elesettek vagyunk, javíthatunk a mozgékonysá­gunkon, és így mindennapjaink minőségén rendszeresen végzett fizikai aktivitással. A cél ilyen­kor az önálló életvitel, önellátás képességének minél hosszabb fenntartása. Sokkal jobb, ha mi segíthetünk családtagjainkon, mint ha mi szorulunk segítségre, nem igaz? S ha így teszünk, javít­juk egészségünket, megelőzhet­jük krónikus betegségek (szív- és érrendszeri problémák, cukorbe­tegség, daganatok) kialakulását, csökkenthetjük a mért magas értékeket (súly, vérnyomás, ko­leszterin), és javíthatjuk csont- sűrűségünket, mozgékonysá­gunkat, alvásminőségünket és a hangulatunkat is. Ehhez komoly sportteljesítményre nincs szük­ség, csak rendszeresen végzett, jóleső testmozgásra. A MÁKKÁ Szabadidősport Egyesület évek óta szervez moz- gásos foglalkozásokat időseknek, és most az EURÓPAI SPORT- HÉT keretében szeptember 12- 16-ig ingyenesen vehetnek részt ezeken az érdeklődő 50 fe­lettiek. Az aktív hét programját Monspart Sarolta előadása nyitja meg szeptember 12-én hétfőn 9 órakor - a Podmaniczky-kastély- ban. Az előadás után szenior fitnesz teszten tehetik próbára fittségüket a résztvevők, és játé­kos nordic walking botkóstolóra is sor kerül. Hétfőn ugyanitt, este 18 órától megtudhatja, mi az a mediball - gyerek és felnőtt egy­aránt. Kedden délelőtt 8.30-kor tornázni várják az érdeklődőket a kastélyba - persze idősebbek is elkezdhetik! Aztán túrára in­dul a csapat, szerdán a Gödöllői dombság, pénteken Szolnoki Va­daspark lesz az cél. A kevésbé ak­tívakat 5 km-es, a sportosabbakat 10 km-s túra várja. Lehetőség lesz a kerületi tanuszodában rend­szeresen szervezett aquanordic walkingot is kipróbálni csütör­tökön délelőtt. A torna foglalko­zások helyszíne a Podmaniczky- kastély (Pesti út 115.) Szerdán találkozó a Rákosligeti vasútál­lomáson 8.30-kor, pénteken pe­dig Rákos állomásról indulnak 7.15-kor. További információ és bejelentkezés: www.makka.sport. hu, makka.sport@gmail.com, 06/70-639-4107 201 6. augusztus 1 1 .

Next

/
Oldalképek
Tartalom