Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)

2016-07-14 / 9. szám

„Szerencsések vagyunk, hogy ilyen egészségügyi ellátásunk van” Beszélgetés Gáspár Attilával, az afrikai misszióban résztvevő mentőtiszttel ♦♦♦♦♦♦♦♦♦ 1. oldalról Ugandáról az első, ami beugrik, az a szavannák, a Viktória-tó, illetve, hogy innen ered a Nílus. De itt is vannak nagy városok, az emberek- nek orvosokra is szükségük van. Milyen az egészségügyi ellátás eb­ben az afrikai országban?- A fővárosban, Kampalában, valamint a tőle 500 kilométerre fekvő kisebb városokban dolgoz­tunk önkéntesként. Kampala egy nyüzsgő világváros, hatalmas kontrasztokkal. Úgy tudnám ösz- szefoglalni, hogy van egészség- ügyi ellátás, de még sincs, illet­ve van mentőszolgálat, de még sincs. Például, vannak mentő­autók, de szinte üresek. A társa­dalom szétszakadt: van egy szűk, rendkívül gazdag réteg, akik a jobban felszerelt magánkórhá­zakba járnak, és van rengeteg szegény ember, akik a hihetetle­nül zsúfplt és infrastrukturálisan elmaradt ingyenes kórházakat tudják látogatni. A közlekedés nagyon rossz. A dugók órákon át tartanak, ilyenkor a mentőautó­val mozdulni sem lehet.- A magyar orvos csapat hogyan tudta segíteni az ugandaí egészség- ügyi dolgozók munkáját?- A csapatot öt fő alkotta: egy koordinátor, egy belgyógyász és egy ftil-orr-gégész szakorvos, egy önkéntes munkatárs és jóma­gam, képviselve a magyar, il­letve a rákosmenti mentősöket. A Buganda királyság (Buganda egy ősi királyság a mai Ugandái Köztársaság területén. A szerk.) felkérésére minden nap más­más kijelölt területre utaztunk, ahol egészségügyi szűréseket vé­geztünk. Önkéntes munkánkat megköszönve, meghívtak ben­nünket a királyság születésnapi ünnepségére is. Lélegzetelállító­an látványos zenés, táncos mű­sorokat, előadásokat láthattunk. Én végig büszkén viseltem a Rákosmente feliratú pólót. És itt megragadnám az alkalmat arra, hogy megköszönjem a kerületi­ek segítségét. Támogatásukkal gyógyszereket, tisztálkodó szere­ket és játékokat tudtam kivinni. Miután a közös terepmunka vé­get ért, egyesével jártuk a terüle­teket. Olyan helyekre is eljutot­tunk, ahol a lakók még sohasem találkoztak orvosokkal.- Milyen tapasztalatokra tettek szert? Milyen egészségügyi problé­mákkal küzdenek az ugandaiak?- Azt hihetnénk, hogy mivel szinte csak banánt fogyaszta­nak, egészségesebbek, mint mi, de sajnos a lakosság 90%-a küzd valamilyen betegséggel. Sok a fertőzés, az AIDS, a szifilisz, a malária, Meglepően sokaknak magas a vérnyomása, vagy so­kuknál alakult ki cukorbetegség. Ami a legszembetűnőbb, hogy egy bizonyos kor után a nőknél reumatológiai problémák, derék- és hátfájás jelentkezik. Ennek az az oka, hogy hagyományosan olyan seprűkkel, sarlókkal dol­goznak, amiknek nagyon rövid a nyele, így 90 fokban meghajolva végzik a munkájukat. Egyébként mindenhol nagyon örültek ne­künk. Volt, ahol egy nap több száz beteget fogadtunk. Nyugod­tan kivárták a sorukat. Ajándé­kokat is kaptunk. Például, a falu három tyúkjából nekünk adtak egyet, amit el kellett fogadnunk. A legrosszabb körülményekkel Kampala nyomornegyedében találkoztunk. A viskókat sokszor szeméttelepekre építik, és van, akinek olyan kis „háza” van, hogy épphogy le tud benne ülni. Itt mindenféle betegség, fertőzés megtalálható.- Találkozott olyan esettel, ami nagyon megérintette? Illetve milyen gondolatokat, érzéseket keltett Ön­ben ez az út?- Régóta dolgozom mentős­ként, így olyan ecetet nem tud­nék kiemelni, ami jobban meg­érintett volna az átalagosnál, de összességében azt látom, hogy nagyon szerencsésnek mond­hatjuk magunkat mi európaiak, magyarok. Nálunk az természe­tes, hogyha valami baj történik, hívjuk a mentőt, ha megbeteg­szünk, elmegyünk az orvoshoz, és felírja a gyógyszert. Ott, ha vala­ki rosszul lesz, nem biztos, hogy el tud jutni a kórházba. Rossz a közlekedési infrastruktúra, nincs pénz, nincs TB-rendszer.- Hasonlóan nehéz a helyzet a szomszédos országban, Malawiban is?- Malawi szegényebb, mint Uganda. Nekem a személyes tapasztalatom, hogy ennek elle­nére jobban éreztem magam itt. Az emberek mosolyognak. Min­denki jön-megy, mozgásban van. A fővárosban, a lilongwe-i tűzol­tóállomáson oktattam újraélesz­tést. Mentőszolgálat még nem működik és az egész országban jó, ha van egy defibrillátor. Sok tá­mogatásra van szükségük. Meg­tiszteltetés volt számomra, hogy ott lehettem és segíthettem. Szepesi Nikoletta JS$ I 2016. július 1 4 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom