Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)

2016-06-07 / 7. szám

KULTÚRA %*4L. V RAKOSMtNTt Középpontban a gyerekek Május utolsó hete kétségtelenül a gyermekekről szólt. Szinte min­den intézményben megünnepel­ték a gyereknapot. A Hófehérke Óvodában például egy héten át ünnepeltek: meghívták a Bohó­cok Zenekart, ellátogattak a Ma­gyar Mezőgazdasági Múzeumba, közösen sportoltak, kerékpáros túrát szerveztek a Naplás-tóhoz. A programokat - egyebek mel­lett - a népszerű palacsintaevés színesítette. A hetet a házi sakk­bajnokság, a kincskereső játék és az ajándékátadás zárta. A szom­széd intézményben, a Kippkopp Bölcsődében és az Összefogás Óvodában május 27-én tartották a gyereknapot. Az óvodásokat és szüleiket az udvaron különböző gyereknapi programokkal vár­ták. Koszorúsné Tóth Katalin rákoskeresztúri önkormányzati képviselő támogatásával pedig a kicsik egy „Összefogás Óvoda” feliratú baseballsapkát kaptak ajándékba. Ezzel azt szeretnék elérni - ismertette a Hírho­zóval Pappné Veszprémi Júlia intézményvezető, hogy a gyere­kek jobban kötődjenek óvodá­jukhoz. És, ha mindez nem lett volna elég, május 29-én, vagyis a hónap utolsó vasárnapján - a Mókaland Játszóház főszervezé­sében — nagyszabású gyermek­napi rendezvénnyel várták a családokat a Home Center par­kolójában is. A gyerekek egész nap játszhattak pl. a 9 méteres óriáscsúszdán. A színpadon ke­rületünk tehetséges növendé­kei, táncosai mellett fellépett a Búgócsiga Zenede, a Rock Lí­via Acoustic, valamint a The Beaters Band. A tombolanye­remények kihúzásában Dunai Mónika országgyűlési képviselő, Horváth Tamás alpolgármester, valamint Landenberger Mónika, a játszóház vezetője működtek közre. Dunai Mónika ezúttal a játszóházban kialakított mesesa­rokban népszerűsítette a magyar mesék kincseit. Szepesi Ebkavalkád hetedszer Hetedik alkalommal rendezték meg a lakosság körében igen népszerű Ebkavalkádot a Bakan­csos utcai sporttelepen május 29- én. A rendezvényen jelen volt dr. Rúzsa Ágnes jegyző és György István, Budapest kormánymeg­bízottja. Rózsahegyi Péter önkormány­zati képviselő köszöntőjében kiemelte, kerületünkben igen sok az állatbarát, akiknek meg­becsült, odaadó, hűséges tár­suk a kutya, tartásuk azonban komoly felelősséget is jelent. Rákosmente Önkormányzata egy éve a Vigyél Haza alapít­ványtól kapott chipleolvasó segítségével már több, mint 150 kutya beazonosítását és rövid időn belül való hazajuttatását tette lehetővé. A Polgármes­teri Hivatalban a hét minden napján 0-tól 24 óráig lehetőség van a chipleolvasó használatá­ra annak érdekében, hogy az elkóborolt kutya minél előbb biztonságban hazakerülhessen. A hivatal udvarán létesített két kennel átmeneti szállást biztosít az elkóborolt kerületi kutyák­nak. Andics Ildikó, a Rákosmenti Kutyakiképző Iskola Egyesület képviseletében elmondta, az Ebkavalkád a szórakozás mel­lett fontos feladatának tekinti a kulturált, korszerű és a kerületi szabályoknak megfelelő ebtartás megismertetését, népszerűsíté­sét, valamint az állatvédelem és a felelősségvállalás fontosságá­nak hangsúlyozását. Fergeteges labdafutammal kez­dődött a Skyball Flyball Team bemutatója, majd a Rákosmenti KKI Agility Team tagjai nyű­gözték le a közönséget ügyessé­gükkel, fegyelmezett játékukkal. A közönség láthatta a különle­ges feladatokat ellátó kutyák és vezetőik, a Budapesti Fegyház és Börtön kutyavezetőinek és szolgálati kutyáinak, valamint a Fővárosi Büntetés-végrehajtási intézet csapatának bemutatóját. A kerületi Rendőrkapitányság az idén is rajzpályázatot hirde­tett, a legjobb rajzok gazdái az Ebkavalkádon vehették át jutal­mukat. A rendezvény egész ideje alatt a résztvevők megtekinthették a Rákosmenti Kisállattenyésztők Egyesületének kisállat-bemuta­tóját, jelen volt a Vigyél Haza Alapítvány és az Állatvédőrség, valamint ingyenes szabadté­ri szórakoztató programok - ugrálóvárak, kézműves-foglalko­zás, kutyasimogatás - várták a gyerekeket. A rendezvény fővédnöke Riz Levente polgármester volt. Az Ebkavalkádot Tóth Csaba Cson­gor és a Rákosmenti Kuyakiképző Iskola Egyesület szervezte. Szakács Zsuzsa & 2016. június 7. v

Next

/
Oldalképek
Tartalom