Hírhozó, 2015 (25. évfolyam, 1-16. szám)

2015-04-03 / 4. szám

KULTÚRA 4'« Rákosmente Nyolc nő A Csokonai'díjjal kitün­tetett Ascher Oszkár Szín­ház társulata Horváth Imre rendezésében ismét óriási közönségsikerrel mutatta be Robert Thomas népszerű „női” darabját, a Nyolc nőt. A lélektani krimit 2005- ben már játszotta a színház, ez volt Szeifnemé Csetényi Anikó - az Ascher alapítója - utolsó szerepe. A társulat az ő emlékének ajánlotta az előadást. Klasszikus Agatha Chris- tie-helyzet tárul elénk a szín­padon. Egy francia vidéki polgári családot elzár a kül­világtól a hó, miközben az egyik szobában a család férfi tagja, az apa, holtan fekszik, késsel a hátában. A házban lévő nyolc nő több generá­ciót, különböző karaktere­ket és stílusokat jelenít meg, egy dologban viszont azo­nosak, mindegyik életében főszerepet játszott a halott férfi. Amint kiderül, hogy csak a jelenlévők közül kö­vethette el valaki a gyilkos­ságot - a kastélyt a hóvihar miatt nem lehet elhagyni, elvágták a telefonvezetéket, elromlott az autó —, a nézők is egyre inkább részeseivé válnak a szemük előtt játszó rejtélynek. Persze minden­ki gyanús: a feleség, Gaby (Lukács Klári), Augustina, a sógornő (Hegyiné Ling Emese), Louise, az új szo­balány (Vetési Zsófia), Pierrette, az áldozat csinos húga (Jenei Mónika), az anyós (Schubert Kati), Ma­dame Chanel, a házveze­tőnő (Kalán Era) és persze a két lány is, Susanne, az idősebb (Kerti Tünde) és Catherine, a fiatalabb lány (Kozma Fanni). Mivel a da­rabban nem érkezik meg a csavaros eszű detektív, így a nyolc nő együtt kezd hozzá a nyomozáshoz, amely során döbbenetes titkok derülnek ki. Fokozatosan rántják le a leplet a kifogástalan úri csa­lád minden egyes tagjáról, hisz percről perce bebizo­nyosodik, hogy mindenki­nek van valami takargatni valója. Természetesen Ro­bert Thomas darabjában is kiderül, hogy ki a gyilkos, a képmutatók lelepleződnek, napvilágra kerül a tragikus és kegyetlen igazság. A színpadon lévő hölgye­ket Zsigár Cecília jelmezter­vező öltöztette, míg a tech­nikáért Paár Zsolt felelt. Szakács ZsuzsaiEf 90. születésnapi | •• _ ++ koszonto Március 11-én, 90. születésnapján, Sarkadi Nagy Adrien választókerületi képviselő köszöntötte Józsi bácsit. A kép­viselő asszony átadta az ünnepeknek a miniszterelnök sze­mélyre szóló, szépkorú polgároknak címzett emléklapját. Józsi bácsi 14 évesen kezdett a bőriparban dolgozni. On­nét is vonult nyugdíjba, mint minőségi ellenőr. A kellemes hangulatú beszélgetésen részt vett lánya Kovács Ibolya és unokája Nagy Ede is. Józsi bácsi mindkettőjükre nagyon büszke. Szeretetük, törődésük biztos hátteret ad a minden­napjaihoz. Meggyőződése továbbá, hogy a sok munka, az aktív mindennapok nagyban segítették e szép életkor eléré­sében. Horváth Tibor j&X Plasztikai folyamatok Március 21-én nyílt meg a B.L. Teremben a már több éves hagyományt folytatva, az Áldás és a tavaszi megújulás és a Sándor, József, Benedek napok jegyében, a Plasztikai fo­lyamatok című kiállítás. Első részében a Lélekhelyek című mobil téralakzatok tekinthetők meg. A tárlat „súlypontját” a formákban, a színekben és a térben való megnyilvánulá­sok új lehetőségeit feltáró művek képezik. Újdonsága, hogy a művekhez videofilm társul, amelyen megtekinthető, hogy hogyan születik, milyen folyamat révén valósul meg egy-egy mű a konkrét fizikai térben, ami a művészet iránt érdeklődő számára a művekben való elmélyülést illetve azok eredeté­nek megértését segíti elő. Munkatársunktól jS!> 2015. április 3. 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom