Hírhozó, 2014 (24. évfolyam, 1-16. szám)

2014-02-27 / 3. szám

TÁJÉKOZTATÓ A LEENDŐ ELSŐ OSZTÁLYOSOK ISKOLÁBA JELENTKEZÉSÉNEK MÓDJÁRÓL Tisztelt Szülők, Gondviselők! A 2008. augusztus 31 -ig született tanköteles korú gyermekeket az iskola első évfolyamára az állami intézményfenntartó központ által meghatá- rozott időszakban kell beíratni. A kormányhivatal hirdetményben közzéteszi az iskolák felvételi körzetét, valamint az iskolai beiratkozás idejét. A hirdetmény az általános iskolák honlapjára is felkerül, a plakátot a köznevelési intézményekben is kifüggesztik. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény értelmében a tanulói jogviszony a jelentkezés alapján történő felvétel útján keletkezik, és a beíratás napján jön létre. Ebből egyértelműen következik, hogy a jelentkezés és az iskolai beiratás nem ugyanazt jelenti. A Kkbelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában, Budapesti XVII. Tankerülete illetékességi területén működő általános iskolákban a beiratkozás előtt előzetes jelentkezést tartunk, amely tájékozódási célt szolgál. Azoknak a gyermekeknek a jelentkezését várjuk, akik a KUK fenntartású kerületi iskolákon kívül más fenntartású (egyház, alapítvány) iskolába, illetve másik tankerület illetékességi területén működő iskolába előzetesen nem jelentkeztek, illetve nem nyertek felvételt. A jelentkezés benyújtásához rendelkezésre álló időpont: 2014. március 24 - 26. (hétfőtől-szerdúig) 8.00 órától 16.00 óráig A jelentkezés írásban, formanyomtatvány kitöltésével történik. A jelentkezési lapon egy intézményt lehet megjelölni, azon belül külön veendő számításba egy-egy iskola emelt szintűi tagozatos/többlet óraszámú osztálya, illetve az általános tantervű osztálya (a sorrend egyben prioritást is jelent). A jelentkezést személyesen kell benyújtani a megjelölt intézményhez. A jelentkezéskor az alábbi dokumentumok benyújtása szükséges: ■ a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány, valamint a születési anyakönyvi kivonat, ■ a szülő (gondviselő) személyazonosító igazolványa és a lakcímet igazoló hatósági igazolványa, az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás (óvodai szakvélemény vagy szakértői bizottság által kiállított iskolaérettségi szakértői vélemény vagy beiskolázási javaslat), ■ jelentkezési lap A jelentkezéshez szükséges lap 2014- március 3-átóí (hétfő) valamennyi KL1K fenntartásában működő helyi általános iskolában beszerezhető, illetve iskoláink és Rákosmente Önkormányzatának (www.rakosmente.hu) honlapjáról letölthető. A jelentkezést követően a tankerületi igazgatóság az intézményvezetőkkel áttekinti a jelentkezők kérelmét. Ezt követően 2014. április 8-ától a szülők (gondviselők) személyesen érdeklődhetnek az iskolánál az egyeztetés - gyermeküket érintő - eredményéről. Ha a választott iskola férőhely hiányában nem tudja fogadni a gyermeket, a férőhelyet megajánló iskola tájékoztatja a szülőket (gondviselőket). Az iskolai beiratkozás idejéről a kormányhivatal hirdetményt tesz közzé a beiratkozás első határnapját megelőzően legalább harminc nappal. A tanulói jogviszony a beíratás napján jön létre. A felvételről az iskola igazgatója dönt. A felvételről tanulói jogviszonyt létesítő vagy kérelmet elutasító döntést hoz. Döntését - jogszabályban meghatározott formában - írásban közli a szülővel (gondviselővel). Az iskolába felvett gyermekek osztályba való beosztásáról - a szakmai munkaközösség, annak hiányában a nevelőtestület véleményének kikérésével - az igazgató dönt. Dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó tankerületi igazgató FELHÍVÁS Elismerő cím adományozására: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete elismerő címeket alapított a különböző városrészekhez kap- csolódóan. A díjazottakra 2014. március 1-jéig várják a kerületben élők javaslatait. A díjak adományozásával az önkormányzat kifejezi elismerését azon polgárok iránt, akik példamutatásukkal, maradandó alkotásaikkal, munkás- ságukkal jelentős mértékben hozzájárultak az egyes városrészek szellemi és anyagi gyarapodásához, évente legfeljebb egy, élő vagy elhunyt magyar vagy külföldi állampolgárnak adományozható a díj. Az adományozásra ünnepélyes keretek között kerül sor, az elismerésben részesülő személy oklevelet és művészi kivitelezésű bronz emlékérmet kap. Az elismerésre történt jelöléseket a képviselő-testület döntése előtt a Rákosmenti Erőforrás Bizottság, valamint egy, az erre a célra létrehozandó kollégium véleményezi, amelynek tagjai között lehetnek polgárok által jelölt személyek is. A? elismerő címre és a kollégiumi tagságra javaslatot tehet - saját városrészét illetően — bármely rákoscsabai, rákoscsaba-újtelepi, rákoskeresz- túri, rákosligeti, valamint rákoshegyi polgár. A 2014. évi városrészi díjakra vonatkozó javaslatokat levélben postai úton (Rákosmenti Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Iroda, Oktatási és Művelődési Csoport 1173 Budapest, Pesti út 165.) lehet megtenni, a javaslaton kérjük feltüntetni, hogy melyik díjra teszi meg javaslatát, tehát a pontos díj megjelölésével: „Rákoscsabáért" díj; „RákoscsabmÚjtelepért” Díj; „Rákoskeresztúrért” Díj; „Rákosligetért” Díj; „Rákosligetén" Díj. (Szükséges adatok: javasolt személy neve, születési helye, ideje, munkahelye, beosztása, lakcíme, telefonszáma, a javaslat részletes indoklása: minimum 10, maximum 20 gépelt sor. Amennyiben a javasolt személy már csak posztumusz kaphatja meg a díjat, abban az esetben kérjük annak a személynek az elérhetőségét is, aki átveszi az odaítélt díjat.) 10 HÍRHOZÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom