Hírhozó, 2014 (24. évfolyam, 1-16. szám)

2014-12-08 / 15. szám

Pjí ÖNKORMÁNYZAT Petrőczy Tibor kapta a Rákoscsabáért Díjat November 29-én adták át a Rákoscsabáért Díjat a Rákoscsabai Közösségi Házban. Az ünnepségen részt vett Dunai Mónika országgyűlési képviselő, Riz Levente polgármester, Hor­váth Tamás alpolgármester, valamint Virág Mihály, dr. Piláth Károly, Petrőczy Dá­niel és dr. Füzesi Péter ön­kormányzati képviselők. Rákosmente Önkor­mányzatának Képviselő­testülete 2014-ben a ki­tüntetést a Zrínyi Miklós Általános Iskola igazgató­jának, Petrőczy Tibornak adományozta, aki munkás­ságával jelentős mértékben hozzájárult Rákoscsaba vá­rosrész szellemi és anyagi gyarapodásához. A díjat, az elismeréssel együtt járó emlékplakettet és oklevelet Riz Levente adta át. A mű­vészi kivitelezésű bronz em- lékplakett Csorba Katalin rákoscsabai szobrászművész alkotása, a díszoklevelet Budai Tibor grafikusművész készítette. Virág Mihály méltató be­szédében Petrőczy Tibort idézte: „Óráimon elsődle­gesnek tekintem, hogy ta­nítványaim az értékelhető, vagy éppen kiemelkedő tu­dás megszerzése mellett, ér­zelmileg kerüljenek nagyon jó viszonyba a természet­ismerettel, a biológiával. Hiszen ez a viszony fogja meghatározni a környező világgal való hosszú távú kapcsolatait.” Petrőczy Ti­bor a Magyar Természet- tudományi Társulat tag­jaként több mint tíz évig részt vállalt az Országos Herman Ottó Biológiai Versenyek szervezésében, valamint ő írta a megyei fordulók feladatlapjait. Mi motiválhat egy pedagógust, hogy a szaktárgyában való abszolút jártassága mellett már gyakorló tanárként megfigyeléseket és kutatá­sokat végezzen a Nemzeti Tankönyvkiadónál, ahol a szakirányú könyvek lek­torálását végezte? — tette fel a kérdést Virág Mihály. Nehéz eldönteni, hogy a pedagógus kíváncsisága, vagy a veleszületett örök­letes gének tartják ébren a természet - minél átfo­góbb — megismerése iránti vágyat. Talán ez utóbbi a legfontosabb, hiszen a ta­nár, a pedagógus mögött ott látható az ember, az ember, aki példaképül szolgálhat másoknak. Petrőczy Tibor Rákoshegyen gyerekeske- dett, és már ekkor életre szó­ló barátságot kötött kerüle­tünk természeti csodájával, a Merzse-mocsárral. Sorol­va a kitüntetett érdemeit Virág Mihály elmondta, a természet iránti elkötele­zettségét mi sem igazolhat­ná jobban, minthogy tanár úr hathatós közbenjárásá­ra az iskola melletti utca a sisakos sáska nevet kapta, miután a környéken gyak­ran előfordul ez a bogárfaj. Petrőczy Tibor szaktanár­ként is elkötelezett marad a természettudomány és a biológia iránt, ha kevesebb óraszámban is, de ott áll a katedrán és inspirál. Veze­tése alatt - a kollégák szé­les körű bevonásával — az iskola elsőként kapta meg az Örökös ökoiskola címet a kerületben. Sokat tett az iskola és a kerület hírnevé­nek öregbítéséért: előadá­sokat tart az Erdős Renée Házban, természetbúvár tanfolyamot vezet, az is­kolában a rovásírás magas szintű oktatása, versenyek szervezése, madárvédelmi tanösvény létrehozása fűző­dik a nevéhez - zárta szavait Virág Mihály. A díjazott tiszteletére ösz- szeállított ünnepi műsorban közreműködött Nagyváradi Erzsébet színművész, a Pesti Magyar Színház, valamint a Gózon Gyula Kamaraszín­ház tagja, zongorán kísérte Kovács Erik. A Zrínyi Mik­lós Általános Iskola ünnepi műsorában elsőként a 3/c osztály sporttagozatának dalcsokra csendült fel, őket a 8. osztályosok követték, akik Gerald Durell: Csa­ládom és egyéb állatfajták című könyvéből adtak elő egy részletet, végül az iskola egykori diákja, Kovács Ger­gely zongorázott. Kili Tamás iEÍ 12 HIRHOZO

Next

/
Oldalképek
Tartalom