Hírhozó, 2014 (24. évfolyam, 1-16. szám)

2014-03-27 / 5. szám

ÖNKORMÁNYZAT Milliárdok Rákosmentének Parlamenti képviselői beszámoló (2010-2014) Rákosmente képviselő­testülete március 20-án tartotta meg rendes testü­leti ülését. Riz Levente a tanácskozás elején hagyo­mányteremtő szándékú, projektoros prezentációval foglalta össze országgyűlési képviselői munkáját. A be­számolót indokolta, hogy a négyéves ciklus hamarosan véget ér, az új összeférhetet­lenségi szabályok miatt Riz Levente búcsút intett a Par­lamentnek és Rákosmentét, a polgármesteri munkát vá­lasztotta. Kerületi önkormányzati hatáskörök megvédése A képviselői munka során többször ki kellett állni a kerületek jogaiért. Az ön- kormányzati törvény (Otv.) új alapokra helyezte a hely­hatóságok működését. Si­került megvédeni minden káros jogszabályváltozástól Rákosmentét, így nem va­lósult meg a kerületek ösz­szevonása, lefokozása. Az új törvény nemcsak megőrizte a korábbi hatásköröket, ha­nem a fővároson belül meg is erősítette a kerületeket. A jogszabály kimondta, hogy a Főváros és a kerü­letek alapjogaikat illetően egyenlők, illetve minden kerületben települési ön- kormányzat ' működik. A hatásköröket pontosabban szabályozták, a közterületek kapcsán például a Fővá­rosi Önkormányzat csak a kiemelt forgalmú utakért, közparkokért és közterekért felelős, a többi a kerületek dolga. A járási rendszer létreho­zása során is ki kellett állni országgyűlési képviselőként Rákosmente és a kerületek mellett. "Eredetileg mind­össze hét járást akartak ki­alakítani Budapesten, végül elértük, hogy a törvénybe bekerült, minden kerület önálló járási székhely. Nagy viták előzték meg a hatás­körök újraszabályozását, itt is sikerült megőrizni önál­lóságunkat. Lényeges volt a szabálysértési törvény vál­tozása is, amely leginkább a közterületeken történő életvitelszerű jelenlét ellen kíván fellépni. A törvénybe bekerült, hogy a kerületek javaslatát a Fővárosnak kö­telező beemelni a vonatko­zó rendeletébe.” Riz Levente hangsúlyoz­ta: a sikeres fellépésben nagy szerepe volt a kerüle­teket tömörítő Budapesti Önkormányzatok Szövetsé­gének, amelynek korábban elnökségi tagja, jelenleg elnöke Rákosmente polgár- mestere. Javuló önkormányzati finanszírozás A városvezető ezt követő­en a települések állami fi­nanszírozásáról ejtett szót: „2006 óta azt tapasztaltuk, hogy alulfinanszírozottak az önkormányzatok, az állam folyamatosan csök­kentette támogatásukat. 2010 után radikális válto­zás történt. A kormány át­állt a feladatfinanszírozás­ra, ezzel egy igazságosabb rendszer jött létre. Ennek keretében a magyar állam átvállalta a közoktatási intézmények bérkiadásait, ami kerületi szinten több mint évi 3,5 milliárd forint volt. Átvette a települések adósságát, ez Rákosmentén 2,6 milliárd forintot tett ki. Többet fordíthattunk a közétkeztetésre is, hiszen 300 millió forinttal emel­kedett az állami normatíva. Új támogatási formaként jelent meg az üzemelteté­si támogatás, amely 144 millió forinttal egészíti ki intézményeink fenntartási költségeit.” Sikeres képviselői indítványok A 2007-ben hatályba lépett forrásmegosztási törvény

Next

/
Oldalképek
Tartalom