Hírhozó, 2013 (23. évfolyam, 1-16. szám)
2013-03-31 / 4. szám
RA „Harmadnapra feltámadt a halálból...” Az ókeresztény egyházban a húsvét volt az igazi ünnep. A többi jeles nap vagy a vértanuk kultikus tisztelete csak később alakult ki, amelyeket mindig a húsvét felöl közelítettek meg. A születés, az Ige megtestesülésének ünnepe a húsvéti feltámadás fényében nyert értelmet. A vértanúk szenvedése pedig nyilván Krisztus szenvedésével és feltámadásával való azonosulást jelentette. Az alapító feltámadásába vetett hit hozta létre és erősítette az első keresztény közösséget. Ez a hit állt az igehirdetés központjában. Ugyanakkor a keresztények ünnepe az Ószövetség hagyományára és hitvilágára épít. Az ószövetségi nép Egyiptomból való szabadítástörténetének egy egyetemes újraértelmezése. Mózes kivezette az ószövetségi népet az egyiptomi fogságból. Jézus kivezeti az egész világot a bűn fogságából. Az ószövetségi nép hibátlan bárányt áldoz fel a kivonulás éjszakáján. Az újszövetség báránya a hibátlan és tökéletes áldozat Krisztus. Mózes legyőzi az egyiptomiakat, Jézus pedig diadalt arat a halálon. Mózes elvezet az ígéret földjéig, Krisztus pedig az örök- életet adja. A húsvéti áldozat és feltámadás kettőssége már a korai keresztény ábrázolásokban is megjelent. így például a feláldozott és diadalmasan új erőre támadó bárány vagy kos Krisztust jelképezte. A megváltás egyetemességét pedig szintén szemléletesen ábrázolta az ősegyház. Jézus - ahogy a Hitvallásban is mondjuk — leszállt az alvilágba, rátöri a sátánra az ajtót és hívja elő az ószövetségi igazakat. Sokszor az igazak között első helyen Ádámot ábrázolják, jelezve hogy az üdvösség jó hírének és a húsvéti feltámadásnak sem térbeli, sem időbeli korlátja nincs. Az evangéliumok legösszefüggőbb elbeszélései Jézus utolsó napjairól és a húsvéti feltámadásról szólnak. A szenvedést és a kereszthalált megelőző események, a jézusi tanítás és párbeszédek csak a feltámadás evangéliumi bemutatásával együtt érthetők. A négy evangélium azonban más és más elemeket emel ki a húsvéti eseményeknél. Máté, aki elsősorban zsidó-keresztényeknek írja az evangéliumát, a keresztény húsvétban az ószövetségi várakozások beteljesedését látja. Jézus valóban az Izaiás próféta által meghirdetett ebed Jahve — az úr szenvedő szolgája -, aki a szenvedőkkel szenvedést vállalt, azért hogy szabadulást hozzon. Márk úgy beszél a húsvét- ról, mintha a piactéren állna, mintha minden embert meg kellene győznie az Isten szeretetéről. Nem a zsidókeresztényeknek ír, hanem a pogányságból, a legkülönbözőbb kultúrákból megtért emberekkel is meg akarja értetni, hogy Jézus halála és feltámadása mindenkiért, az egész emberiségért történt. Lukács evangélista olyan, mint egy filozófus, aki a gondolkodó embernek szól. Isten terve a világ eseményeiből felismerhető, a húsvéti pedig beilleszthető a világ nagy történelmi történései közé. Lukács az Isten tolla — ahogy Szent Ágoston nevezi őt -, aki mindent részletesen leír, hogy jelezze a húsvéti események történelmi valóságok. Végül János, aki olyan mint egy szerzetes, aki visz- szavonul a cellájába, átelmélkedni, hogy mi történt az utolsó vacsora termében, Pilátus előtt, a Golgotán, az asszonyokkal és a tanítványokkal, akik találkoztak a feltámadt Krisztussal. O a szeretett tanítvány, aki az utolsó napok eseményében és a feltámadásban is Isten szeretetének megnyilvánulást látja. Ezért nála az utolsó vacsorán a szeretet tettei, a lábmosás jelenete van kiemelve. A feltámadt Krisztussal való találkozások aránytalanul nagy számban vannak jelen az evangéliumokban. Jézus három évet tanított, járta a városokat és a falvakat, és a keresztény hagyomány és az evangéliumok szerint csodákat tett. Ehhez képest elenyésző az a negyven nap, amelyet a mennybemenetel előtt még a tanítványokkal tölt. Mégis aránytalanul sok a pünkösd előtti eseményekről szóló elbeszélés. Valószínűleg egyrészt a feltámadottal való találkozásról volt a legtöbb szájhagyomány útján megőrzött történet, amelyet később beépítettek az evangéliumokba. Másrészt a tanítványokban, Péterben, Tamásban, az asszonyokban, Máriában az egyház már a következő korok keresztényeit látta. Akik maguk is megerősítésre szorulnak, mint az asszonyok, akik elbizonytalanodnak, mint Péter, akik hitetlenkednek, mint Tamás, vagy akik elveszítik a reményt, mint az emmauszi tanítványok. A találkozások után nem véletlen, hogy az evangéliumok, különösen János kijelenti a személyekről: „hitt” vagy „hittek”. Ezeknek az embereknek a tapasztalatára és hitére épít az egyház, amikor húsvét éjszakáján beviszi a feltámadt Krisztust jelképező gyertyát a sötét templomba, amikor elénekli az ősi exultet éneket, amikor a körmenetet tart, és meghirdeti Krisztus feltámadását az egész világnak. Újházi Lóránd jSZ káplán Budapest'Rákoskeresztúr - Szent Kereszt FeIrnagasztalása plébánia 2013. március 21. 9
