Hírhozó, 2013 (23. évfolyam, 1-16. szám)
2013-12-19 / 16. szám
KULTÚRA v RAKOSMENTE Karácsonyi történet Rákosmente Önkormányzata és a „JELEN VAGYOK” Tehetséggondozó Egyesület pályázatot hirdetett „Karácsonyi történet” címmel, amelyre közel 130 pályamű érkezett. Az eredményhirdetésnek, díjátadónak a Főtér Caffé adott otthont december 13-án. Az ünnepélyes eseményen részt vett Csabai Márk, az egyesület elnöke, a pályázat nyerteseit pedig Riz Levente polgármester, országgyűlési képviselő köszöntötte. A nyertes irodalmi alkotásokat Szabó Sipos Barnabás színművész adta elő, közreműködött Turczi Zsófia előadóművész és Kiss László dalénekes. Riz Levente kellemes meglepetésének adott hangot, mert nem számított arra, hogy ilyen sokan fognak pályázni. A magyar irodalom és költészet az egyik legbecsesebb nemzeti kincsünk, aminek az alapja a csodálatos magyar nyelv, amely rendkívül bonyolult, mégis gyönyörűséges. A polgármester a jeles brit író, George Bemard Shaw gondolatait idézte, aki nyelvünkről a következőket mondta. „Bátran kijelenthetem, hogy - miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet —, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.” A városvezetés törekszik arra, hogy az irodalom számára méltó emlékhelyeket állítson. A hamarosan megújuló rákoscsabai főtéren Weöres Sándor játszótér létesül, ahol fajátékok formájában jelennek majd meg a költő népszerű mesefigurái, a tér másik oldalán pedig emlékfalat emelnek Jókai Mór és Laborfalvi Róza tiszteletére, akik a közeli katolikus templomban esküdtek egymásnak örök hűséget. Novella kategóriában Hegedűs Sándor: Egy toboz karácsonya, vers kategóriában Kolarics Andrea: Háromszázhat- vannégy című pályaműve nyert, Kóródi Ildikó Karácsonyi történetét közönségdíjjal jutalmazták, az elismeréseket Riz Levente adta át a nyerteseknek. Kili Tamás FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS Kellemes karácsonyi ünnepeket és békés, boldog új esztendőt kíván az MSZP XVII. kerületi Szervezete r ♦ + ♦ Lukoczki Károly országgyűlési képviselő-jelölt facebook.com/mszpl7 facebook.com/lukoczki.karoly ♦ ♦ ♦ + *. +*’. A + fv+ *+• - + + 2013. december 19.