Hírhozó, 2013 (23. évfolyam, 1-16. szám)
2013-12-19 / 16. szám
RÁKOSMf NTS Segítség a fogyatékkal élőknek Nagyvárosok és fővárosi kerületek közös szándéknyilatkozata Mérföldkőhöz érkezett a Jobb Velünk a Világ! 2013 című programsorozat december 3-án az Országházban. A fővárosi és a kerületi önkormányzatok, valamint a megyei jogú városok ön- kormányzatai, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és a Belügyminisztérium (BM) képviselői közös szándéknyilatkozatot írtak alá, amelyben vállalták, hogy 2014-től növelik a megváltozott munkaképességű munkavállalók létszámát a közigazgatásban, együttműködnek az őket képviselő civil szervezetekkel, rendezvényeikre meghívnak fogyatékkal élő előadókat. A kezdeményezést a Nem Adom Fel Alapítvány, Ujbuda Önkormányzata és az Emberi Erőforrások Minisztériuma indította útjára. A fogyatékos emberek világnapján tett vállalás kiemelkedő példája a civil szervezetek és a közigazgatási szervek összefogásának. A szándéknyilatkozathoz összesen 45 települési ön- kormányzat csatlakozott. Közöttük volt Rákosmente Önkormányzata, amely vállalta, hogy 2014-től az eddigieken túl további két fogyatékkal élő személyt alkalmaz a közigazgatásban, a helyi rendezvényekre pedig olyan előadókat is hívnak, akik fogyatékkal élnek. „Vállalásunkkal jelezni kívánjuk, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetünk a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására. Egy közösség erejét az is megmutatja, hogy milyen módon bánik azon tagjaival, akik segítségre szorulnak.” - összegzett Riz Levente országgyűlési képviselő, Rákosmente polgármestere. Az ünnepélyes aláírás előtt és után a Never Give Up Gospel zenélt. A szervezők hangsúlyozták, hogy az ünnepélyes aláírás az együttműködés kezdete, első lépcsőfoka. Bármely munkáltató, közigazgatási intézmény csatlakozását örömmel fogadják. A Jobb velünk a Világ! 2013 című rendezvénysorozat fővédnöke Ader János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita. Védnökei: Mádl Dalma, Sólyom László volt köztársasági elnök és Sólyom Erzsébet, Göncz Árpád köztársasági elnök és Göncz Árpádné Zsuzsanna. Horváth Tibor Több pénz marad a családoknál Rákoshegyen, a Palojtay-családnál vendégeskedett december 13-án Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Riz Levente polgármester, országgyűlési képviselő és Dunai Mónika, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke, akik a rezsicsökkentés gyakorlati megvalósulását ellenőrizték a számlák áttekintésével. A ház udvarán tartott sajtótájékoztatón Németh Szilárd elmondta, megvizsgálta a 100 négyzetméteres, gázfűtéses családi ház közműszámláit, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a rezsicsökkentés ténylegesen enyhíti a családok terheit, több pénz marad náluk. Idén eddig közel 100 ezer forint megtakarítást hozott a kormányzat rezsicsökkentési programja a Palojtay- családnak, 2014-ben pedig éves szinten. 200-220 ezer forint megtakarítással számolhatnak az idei, összesen 20 százalékos rezsicsökkentés eredményeként. A Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője hangsúlyozta, hogy a család számlái megfelelnek a rezsitörvény előírásainak és a hatályos számlarendeletnek. A számlákon a sárga színnel kiemelt, úgynevezett rezsibox tartalmazza a fogyasztást, a fizetendő összeget, az aktuális hónap megtakarítását, valamint a rezsicsökkentés óta eddig megspórolt teljes összeget. A kormánypárti politikus a közműszámlákat részletezve elmondta: a rákoshegyi család július 1 -je óta 2634 forint vízdíjat, több mint 4360 forint csatornadíját és 4250 forint szemétszállítási díjat takarított meg. A villanyszámlán a januárban bevezetett rezsicsökkentés óta több mint 27 ezer ÚJABB REZSICSÖKKENTÉSEN DOLGOZIK A FIDESZ, jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök december 13-án, a felújított Erkel Színházban megtartott beszédében. Úgy fogalmazott: „nem fogunk megállni, két sikeres rezsicsökkentés után érdemes meglépnünk a harmadikat is." forintot spóroltak. Ez az összeg még csak részben tartalmazza a november 1 -je óta érvényes, újabb 11,3 százalékos, vagyis összesen 20 százalékos rezsicsökkentést. A gázszámlán idén eddig 58 ezer 733 forintot takarított meg a család a legfrissebb rezsicsökkentés nélkül. Újságírói kérdésre Palojtay Érsek Ágnes elmondta, a rezsicsökkentés valódi segítség a nagycsaládosoknak és a kisnyugdíjasoknak. Nagyon várják már az új, egyszerűsített számlaképet is, mert nehéz eligazodni a jelenlegi számlákon. Kili Tamás J&í 2013. december 19. 7