Hírhozó, 2013 (23. évfolyam, 1-16. szám)
2013-11-14 / 14. szám
Cy KÖRNYEZETVÉDELEM Magonc-nap a Bóbitában Kertünk kincsei Rákosmente óvodásai már évek óta játékos feladatok megoldásával készülnek korosztályuk egyik legizgalmasabb környezetvédelmi vetélkedőjére, a Magonc- napra. A rákosligeti Bóbita Óvodában Rózsahegyi Péter önkormányzati képviselő köszöntötte a jövő kis környezetvédőit. A rendezvényen tíz állomást jártak végig a gyerekek. Célba dobással kezdődött a vetélkedő, találós kérdések megválaszolásával folytatódott, majd újrahasznosítható anyagokból hangszereket készítettek. Ennek a korosztálynak az sem okozott különösebb gondot, hogy zsákban ugrálva gyűjtsék be a szelektív hulladékot, majd bekötött szemmel, kóstolással ismerjék fel a különböző gyümölcsöket. A séták során összegyűjtött vadgesztenyéket is felhasználták a vetélkedő során, kanálba téve, bójákat kerülgetve kosárba kellett minél többet a csapatoknak összegyűjteniük. A Magonc-napi program csúcspontját talán akkor érte el, amikor a Fehérkereszt Állatvédő Liga munkatársai és a közelben élő szülők közreműködésének köszönhetően az óvodában megjelentek a gyerekek kedvenc állatai. Az apró kezek törékeny tojáshéjba ültettek zsázsát, cserépbe dughagy- mát, amit a nap végén haza is vihettek, majd a kincsesláda megkeresésével zárult a vetélkedő. Szakács Zs. j&> Az állatok világnapja a Gesztenyés óvodában A Gesztenyés Óvodában már hagyomány az állatok világnapjának megünneplése. Erre a jeles napra mindig nagy izgalommal és színes programokkal készülnek. Játékos formában gazdagítják az óvodások ismereteit az állatok életéről, szokásairól, védelméről. Az előkészületekben a gyerekek mellett a szülők is részt vettek, hiszen a könyvek, újságok, képek felkutatása közös tevékenység eredménye volt. A képekből színes tablókat ragasztottak, kirakós játékokat barkácsoltak, falevelekből állatos kompozíciókat készítettek. Izgalmas mozgásos tevékenységként állatutánzó játékokat szerveztek a szabadban. A NOÉ Állatotthon képviseletében régi ismerősként Schneider Kinga gazdagította a gyermekek ismereteit. Az ovisok bátran ismerkedtek a vendég kutyusokkal. Megtanulhatták a kutyákkal kapcsolatos higiénia fontosságát, hogy mire kell ügyelniük az állatok megközelítésénél, hogyan kell gondoskodni a kutyákról. A napot az óvónénik bábelőadása tette teljessé, amely természetesen az állatokhoz kapcsolódott. A sikeres és élménygazdag délelőtt közös énekléssel, verseléssel zárult. Munkatársunktól A rákosmenti kertbarátok közössége és Andás Károly, az Ilex Kert Kft. vezetője, a program ötletgazdája interaktív terménybemutatóra és kézműveskedésre hívta a kerületi óvodásokat és kisiskolásokat. Az Ilex meghirdette a „Kertünk kincsei” című rajzpályázatot is, aminek a szülők jelenlétében volt az eredményhirdetése a Rákoskerti Művelődési Házban. A kertes gazdák nagy szeretettel készültek a kisgyermekek fogadására. Asztalaikon a kertjükben megtermett gyümölcsökből, zöldségekből, virágokból színpompás kiállítást hoztak létre. Előkerültek a befőt- tesüvegek, és kóstolás után fel kellett ismerni, melyik üvegben, milyen gyümölcs VII. Diabétesz VILÁGNAP Támogatók: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Wörwag Pharma, RAUCH Hungária Kft., Diab-Pont Kft., Novo Nordisk Hungária Kft., Rákoskerti Művelődési Ház, Vigyázó Sándor Művelődési Ház, Vöröskereszt XVII. kerület, VIDEX, 77 Elektronika, Roche, Di-Care Zrt., Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Bp. Főv. XVII. kér. Népegészségügyi Intézete, Vöröskereszt XVII. kér. szervezete A belépés díjtalan! Elérhetőség: Illés Jánosné: 06/30-4/2-8425, 06/20-364-1494 racukl 7@gmail.com, www.racuk.oldalai.org Szervező: Rákosmenti Cukorbetegekért Közhasznú Egyesület A RÁCUK adószáma: 18192153-1-42 Véradás, mérések és szűrővizsgálatok 9-től Vércukor-, vérnyomás-, koleszterin- és véroxigénmérés, prosztata (PSA), neuropátia szűrés, látás-, hallásvizsgálat, testanalízis, életmód-tanácsadás. 2013. november 23., szombat 9-17 óráig Helyszín: Vigyázó Sándor Művelődési Ház (1173 Budapest, Pesti út 113.) Ünnepi előadások: 10.00: Megnyitók 1 0.30: Éljünk iól cukorbetegen is 1 1.00: Kardiológiai kockázat diabétesz 1 1.30: dietetikus előadása 14.00: Kulturális program: Magic Dance tánc műsora 14.30: Esztergályos Cecília műsora 15.30: Újjászületés táncműsora, Uszóverseny, Termékvásár 15 .45: Tombola sorsolás Diabetikus termékkiállítás és vásár van. Akinek kedve volt, készíthetett fűszerolajat bazsalikom, citromfű, csombor, zsálya, kakukkfű és menta hozzáadásával. Kézbe vehették, elültethették és haza vihették a tavasz első virágot hozó hagymáit, a tulipánt, nárcisz, jácintot. Megízlelhették a szárított zöldségeket, gyümölcsöket. A kertbarátok szívesen adtak mindenkinek tanácsokat, hogyan készítsék el minél egészségesebben az ebédet, mit ültessenek a kiskertbe. Szakács Zsuzsa jSÍ 12 HÍRHOZÓ