Hírhozó, 2013 (23. évfolyam, 1-16. szám)
2013-11-14 / 14. szám
KORNYEZETVEDELEM iUív Zöldterületei ej lesztés Keresztúr több pontján R.ÁKOSM EHTF Egészségház utcai zöld sziget Gyönyörű dísznövények kerültek a földbe október 29-én az Egészségház utca 26. számú ház előtti, eddig parlagon heverő területre. A mintegy félmillió forint értékű növényzetet Rákoskeresztúr panelnegyede nyerte el azon a lakótelep-bajnokságon, amelyet a nyár folyamán a „legszerethetőbb lakótelep” címmel a FŐTÁV Zrt. az Urbanista Bloggal közösen hirdetett meg. Az első néhány bokrot, díszcserjét Riz Levente polgármester, Fekete Csaba, a FŐTÁV Zrt. vezérigazgatója, Zubreczki Dávid blogger, valamint Dunai Mónika, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke és Petrőczy Dániel, a körzet önkormányzati képviselője ültette el. A környezetvédelmi eseményeken Riz Levente elmondta, az elmúlt évek során számos korszerű köztér és zöldfelület jött létre a városközpontban: elkészült az új Fő tér a buszpályaudvar helyén, megújult legnagyobb közparkunk, a Népkert, minőségi zöldfelületek létesültek a Szent Kereszt téren, a Pesti út mindkét oldalán, valamint számos új játszótér épült. Szükség van a házak közti "kis zöld szigetekre is". A Egészségház utcai terület így most megszabadulhat a parkoló autóktól, méltó szomszédja lehet a nemrégen felújított játszótérnek, és a környéken lakók zöldebb, egészségesebb környezetben élhetik mindennapjaikat. Széchenyi utcai fasor Rákosmente Önkormányzata, a segitettem.hu és a WeWood közös faültetési akciója során több mint 200 facsemetét ültettek el a Széchenyi utca két oldalán október 29-én. A WeWood nevű, faórákat készítő nemzetközi cég a segitettem.hu weboldallal közösen kezdeményezte a faültetést. A felajánlást Rákosmente Önkormányzata örömmel elfogadta, és rendelkezésre bocsátotta az egykori bányaterületet, ahol néhány év múlva egy szép fasor szegélyezi majd a Széchenyi utcát. A faültetésnél Riz Levente polgármester mellett vállvetve ásót, lapátot ragadott Dunai Mónika, Petrőczy Dániel, Szabó Ti- bőmé és Rózsahegyi Péter önkormányzati képviselő, rengeteg önkéntes diák, valamint a segitettem.hu két reklámarca, Rippel Ferenc artista előadóművész és Való Gábor, a TV2 riportere. A WeWood amerikai cég magyar leányvállalata fa órák értékesítésével foglalkozik hazánkban. Az Egyesült Államokban minden eladott óra után az American Forest ültet egy fát. A magyar forgalmazó azonban úgy vélte, hogy nem csak Amerikában, hanem hazánkban is meg kell honosítani a kezdeményezést. A faültetéshez nagyon sok támogató és önkéntes csatlakozott, akik szintén erejükön felül segítettek az ültetés zökkenőmentes lebonyolításában. A segitettem.hu oldal azzal a céllal jött létre, hogy a hétköznapi „hősöket” ösz- szekösse - ami sikerült Rákosmentén ezen a szép őszi napon. Újszülötteknek ültettek fát Az „Ültess egy fát gyermekednek!” címmel útjára bocsátott önkormányzati akció keretében szintén ugyanezen a napon öt facsemetével gazdagodott a Borsó utca 64/c. szám alatti társasház szemet gyönyörködtető udvara. Riz Levente a kezdeményezéssel kapcsolatban elmondta, a 2010-ben meghirdetett program a zöldterületek fejlesztésére, a lakókörnyezet parkosítására fókuszál, egyben emléket, jelet kíván állítani a rákosmenti gyermekek születésének. Az akció keretében lehetőség nyílik arra, hogy a kisgyermekes családok saját ingatlanuk elé, illetve Rákosmente valamely közterületére fát ültethetnek, vállalva a csemeték gondozását is. Az Anna-házban született gyermekek facsemetéinek elültetésénél szorgosan közreműködtek az Összefogás óvoda apróságai. Az eseményen részt vett Dunai Mónika, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke, Koszorúsné Tóth Katalin, a körzet önkormányzati képviselője, valamint a ház közös képviselője. Kili Tamás Jgü 2013. november 14. 11