Hírhozó, 2013 (23. évfolyam, 1-16. szám)
2013-09-04 / 12. szám
ifiEI ÖNKORMÁNYZAT Átadták a Rákosligetért-díjat Bertalan Jánosné védőnő kapta idén az elismerést Minden év szeptember 1 8-án, Rákosliget születésnapján adják át a Rákosligetért-díjat, amit az idén Bertalan Jánosné védőnőnek adományozott Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete. ACsekovszky Árpád Művelődési Házban megtartott ünnepségen Riz Levente polgármestertől vette át Bertalan Jánosné az elismeréssel járó művészi kivitelezésű bronz emlékplakettet, Ács József rákosligeti szobrászművész, díszpolgárunk alkotását, valamint a díszoklevelet, Budai Tibor grafikusművész munkáját. Rózsahegyi Péter, Rákosliget önkormányzati képviselője gratulált és megköszönte Bertalan Jánosnénak azt a negyvenhárom évet, amit a születendő és megszületett kisgyermekek testi-lelki fejlődéséért, ellátásáért és az édesanyák megnyugtatásáért tett nap mint nap. Farkas Józsefné Imola, nyugalmazott védőnő ismertette a díjazott szakmai életútját, hisz pályakezdőként vele kezdett el dolgozni. Bertalan Jánosné Katit minden Rákosligethez köti, itt él a családjával, itt járt iskolában és negyvenhárom éven át itt dolgozott, mint védőnő. 1972-ben a budapesti Állami Védőnőképző Iskolában szerzett oklevelet. Szakmai gyakorlatát a János Kórházban és a rákoskeresztúri Zöldkeresztben végezte. 1974-ben Rákosligeten, pályakezdőként kerékpárral, illetve gyalog járta be az igen nagy kiterjedésű körzetet, hogy minden érintett családot megismerjen. Szakmailag folyamatosan képezte magát, elvégezte a családgondozói szakot, majd védőnői diplomát szerzett. Babamasszázs-oktatói képesítést szerzett, hogy az általa létrehozott kismama-klubokban megtanítsa az anyukáknak, miként segíthetnek kisgyermeküknek a masszírozás által. Sokat tett azért, hogy a ligeti kismamák megértsék és elfogadják, mennyire fontos a csecsemő fejlődése szempontjából a szoptatás, az anyatej. De nem csak a legkisebbekkel foglalkozott, hosszú éveken át dolgozott a Hősök terén lévő általános iskolában, ahol nevéhez fűződik a különböző szűrővizsgálatok megszervezése, bevezetése. Gondját viselte, mint védőnő a Bóbita és Gesztenyés óvoda kisgyermekeinek is. Munkája során mindig magabiztos szakmai tudással és őszinte szeretettel segítette a kismamákat, családokat a gyermekvárás és nevelés során. A díjátadó ünnepség gálaműsorral folytatódott. Elsőként Radnóti Miklós Nem tudhatom című költeménye hangzott el Balogh Katica, a Gregor József Általános Iskola 6. c. osztályos tanuló előadásában. A Tavasz Kórus - ahol egykor Bertalanná Kati is énekelt - Verdi Nabucco operájából a Szabadságkórust adták elő, majd az ünnepeltet is felhívták a színpadra egy közös éneklésre. Kóbor Tamás operaénekes műsorában Csajkovszkij, Puccini és Kodály Zoltán művei szerepeltek. Végezetül a Gesztenyés Óvoda nagycsoportosai versekkel, dalokkal, tánccal köszöntötték a 2013-as év Rákosligetért-díj tulajdonosát, Bertalan Jánosné Kati nénit. A gálaműsor után Riz Levente polgármester mondott pohárköszöntőt, amelyben hangsúlyozta, minden család életében fontos szerepet tölt be a védőnői szolgálat. Ok azok, akik a családtervezéstől egészen a gyermek kamaszkoráig mindig képesek jó tanácsokkal ellátni, segíteni a szülőket, köszönhető ez nagyfokú szakmai tudásuknak, emberszerete- tüknek. Szakács Zsuzsa J&Z APÍPlftrPK GYORS NYOM DA - BÉLYEGZŐ Ml ▼ IV IVIS www.papirtigris.hu .......... // / / / NEVJEGYKARTYA, BÉLYEGZŐ KÉSZÍTÉS AKAR EGY ÓRA ALATT SZÓRÓLAPOK, MEGHÍVÓK, ÉTLAPOK TERVEZÉSE, KIVITELEZÉSE. CÉGEK NYOMTATVÁNY ELLÁTÁSÁT VÁLLALJUK RENDELÉSRE IS. 173 Budapest, Pesti ut 146. Telefon/fax: 256-0114 PAPIRTIGRIS@PAPIRTIGRIS.HU U J mii 1 lV3E.ni JLLIMI'I I nMAnULOLttLLlinO. 1,1,1 **»• ~ 9|