Hírhozó, 2013 (23. évfolyam, 1-16. szám)
2013-09-12 / 11. szám
AUGUSZTUS 20. Szent István-nap Rákosmentén Augusztus 20-án, a keresztény magyar államalapítás ünnepén Rákosmente lakói az elmúlt évek hagyományait követve ökumenikus kenyérszenteléssel, a kerületi kertbarátok termény- és néprajzi kiállítással, a „Szebb, virágosabb Rákosmentéért 2013" pályázat eredmény- hirdetésével, tartalmas műsorral, a Tolcsvay trió koncertjével, végezetül látványos lézershow-val ünnepelt, ezúttal új helyszínen, a Vigyázó Sándor Művelődési Házban és a Nyúldombon. A Szent István-nap Rákosm/ entén rendezvénysorozat délelőtti nyitóprogramján Hajnal Csilla, a Vigyázó Sándor Művelődési Ház és tagintézmények igazgatója köszöntötte az ünnepi műsor résztvevőit. Dunai Mónika, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta, Szent István király ezer évvel ezelőtt a hit útján indította el a magyar nemzetet, ahol a becsületesen végzett munka, a felelősségvállalás, mások szolgálata, az előrelátás számított mérföldkőnek. István király intelmeire ezer év távlatában is hallgatunk, ezer év eltelte után is példaként áll előttünk. Hitelességére, erős kezére, a tisztességére, a határozottságára, erkölcsi példamutatására és a haza iránti szeretetére nagy szükség van minden korban, így követendő példa a mai Magyarországon is. Szent István király gazdag örökséget hagyott hátra, felismerte, ha nincs nemzeti összetartozás, széthullunk. Erős államot csak összetartó, nemzeti öntudattal rendelkező polgárokból lehet kovácsolni - emelte ki Dunai Mónika. — Rákosmente csaknem kilencvenezer lakosú közössége mindennapi munkájával, tetteivel, szavaival nagyban hozzájárni ahhoz, hogy Magyarország egyre erősebbé, szilárdabbá váljon - zárta ünnepi gondolatait a képviselő asszony. Augusztus 20-án nem csak a magyar keresztény állam- alapítást, az új kenyeret is ünnepeljük. A hagyományokhoz híven Rákosmente történelmi egyházainak képviselői — Homyák Julianna, a református egyház, Nagyné Szeker Éva, az evangélikus egyház, Udvardy Tamás, a katolikus egyház és Gulybán Gergely, a görög katolikus egyház részéről - az idén is közösen szentelték, áldották meg az ünnep jelképét, a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret, amelyet bárki megkóstolhatott a hivatalos ceremónia után. A Szent István-napi ünnepi műsorban közreműködött Ferencz Éva énekművész és Kobzos Kiss Tamás zeneművész, mindketten Magyar örökség-díjas előadók. Műsorukat a 2000-ben megjelent Idvezlégy bódog Szent István királ című lemezük anyagából állítottuk össze. Az ünnep tiszteletére a Ballonyi Galérián kiállítás nyílt, ahol Rákosmente egykori falvainak tárgyi kultúráját tekinthették meg a látogatók. A válogatás a régi Rákosmente lakóinak hétköznapi életét - étkezés, tisztálkodás, öltözködés, házasság - mutatja be az itteni falvakra leginkább jellemző földműves népek környezetéből. Az ünnepségen jelen volt Lukoczki Károly és Hrutka Zsolt képviselő. A Rákosmentén működő négy kertbarát kör immár hagyományos terménykiállítását András Károly, az Ilex Kert Kft. ügyvezető igazgatója nyitotta meg. Idén is elhozták a rákoshegyi, rákoskerti, rákosligeti és a rákoscsaba-új telepi kertbarátok a legszebb gyümölcseiket, zöldségeiket, gyógynövényeket, lekvárokat, szörpöket, hogy mások is kedvet kapjanak kertjük megművelésére. A terménykiállítás ünnepélyes megnyitója után András Károly a „Szebb, virágosabb Rákosmentéért” verseny alapítója és támogatója ismertette az idei verseny győzteseinek névsorát, majd következett az Ilex Kert Kft. ajándékműsora, amelyben népszerű musical- és operettdallamok csendültek fel Virágh József előadásában. A művelődési ház előtti térről rajtolt Schirilla