Hírhozó, 2013 (23. évfolyam, 1-16. szám)

2013-07-18 / 9. szám

ltd ÖNKORMÁNYZAT ban adtunk át új helységet, ami az előttünk álló allergiás időszakban kiváltképp fon­tos. Már négy bölcsődénk­ben, három óvodánkban és a tűzoltóságon alakítottunk ki sószobát.” Lomtalanítás novemberben A lomtalanítás időpontját sikerült kitolni nyárról nov­emberre, amely már jóval kevésbé kedvez a „lomizó” és szemetelő társaságnak, akik napokig életvitelszerűen tar­tózkodnak a szemétkupacok mellett. A kerületi sikeres lobbi­nak köszönhetően nálunk is megjelentek az új Mercedes Citaro buszok a 97E vona­lán, amely öt új csuklós buszt jelent. Júliustól a 67-es és a 168E vonalán is ilyen jármű­vek futnak majd. Riz Levente köszöntötte azon kerületi pedagóguso­kat, akik állami kitüntetés­ben részesültek, majd hozzá­tette: „Budapest díszpolgára lett Gschwindt András ad­junktus, kerületben élő tu­dós, aki a Budapesti Műszaki Egyetem MASAT-fej lesztő csoportját vezeti. Szívből gratulálok az elismeréshez.”- mondta a polgármester. Vé­gül köszönetét fejezte ki az árvíz elleni védelemben se­gédkező képviselőtársainak, hivatali dolgozóknak, pol­gárőröknek. Teljes a rendészeti állomány Krammer György r. ezredes örömteli hírrel indított: mi­nimálisra csökkent a gép­járműfeltörések és -lopások száma a kerületben (2, il­letve 4 ilyen eset). Elérte célját az a felhívás, hogy az autósok jobban ügyeljenek a kocsiban hagyott értéke­ikre. Drasztikusan csökkent a betöréses lopások száma is, ezen belül a kiskereskedelmi 2013. július 1 8. egységekben a dohányárura specializálódtak az elköve­tők. Rablás nem történt az elmúlt időszakban. Nyak- lánckitépésből mindössze kettő volt eddig a tavaszi időszakot is beleértve, ami igen jó adat. Szintén csök­kent a besurranásos lopások száma. A rendőrség 54 sza­bálysértési feljelentést tett és 109 esetben helyszíni bír­ságot szabott ki. „A közterü­leteken sokszor találkozunk erősen ittas személyekkel, biztonsági intézkedéseink döntő része az ő elszállíttatá­suk volt.” Az utóbbi időben kilenc esetben is bedobták keresztúri kisboltok üvegét minden indok nélkül, több- százezer forintos kárt okozva. A térfigyelő kamera kiépí­tése sokat segítene az ilyen bűncselekmények megelő­zésében. Csatornafedélből kevesebbet, villámhárítóból viszont többet loptak el az elmúlt hónapban. Négy ke­rékpárt tulajdonítottak el, változatlanul dívik a bol­ti lopás, ez ellen hatékony együttműködést alakított ki a rendőrség a biztonsági szol­gálatokkal. A legnagyobb problémát a trükkös lopások növekedése jelenti, újfajta elkövetési mód a „faárusí­tás” néven nyújtott álszol- gáltatás, amelyeknél 50-60 mázsával kevesebbet pakol­nak le a megrendelőknek, és akad olyan is, aki ereszcsa­tornát cserél 300-400 ezer forintért idősebb emberek­nek. „A kerületi kapitány­ság nyolc fővel gyarapodott, így elmondható, hogy teljes rendészeti állománnyal tud­juk már a munkákat végezni. Ez még tovább javíthatja a közbiztonsági mutatóinkat.” - jelentette ki a kapitány. A buszmegállóknál tapasz­talt dohányzás visszaszorítá­sára a rendőrség szorosabb együttműködésre törekszik a közterület-felügyelettel és a polgárőrséggel. Napirenden In tézményvezetői pályázatok Egyhangú pozitív döntés szü­letett Tabajdi Zsolt pályáza­táról, amelyet a Gyurkovics Tibor Általános Iskola, Elő­készítő Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszer­tani Intézmény és Nevelési Tanácsadó intézményveze­tői beosztásának ellátására nyújtott be. Nem kapott többséget Raffay Gábor, a Diadal Úti Általános Iskola igazgatói beosztás ellátására benyújtott pályázata (6 igen, 1 nem, 12 tartózkodás), a képviselők viszont egyhan­gúlag támogatták Sarkadi- Nagy Adrien jelenlegi in­tézményvezető pályázatát, amelyet az Újlak Utcai Álta­lános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola intézményve­RÁ KOS M E N rt zetői tisztségének ellátására nyújtott be. Ennél a pályá­zatnál is, ugyanúgy, mint a Diadal és a Gyurkovics isko­lák esetében, a végső döntést a szakminiszter hozza meg, az önkormányzatnak csak véle­ményezési joga van. Egyhangú döntés született arról, hogy a következő öt évre is Nagyné Szabó Etel­kát bízzák meg a Csicsergő Óvoda vezetésével. Ugyan­ilyen arányban döntöttek arról, hogy továbbra is Kiss Csabáné vezetheti a Robo­gó Óvodát, aki Rózsahegyi Péter (Fidesz) rákosligeti képviselő szerint a szakmai folytonosságot testesíti meg, és nagyban hozzájárult az in­tézmény sajátos arculatának kialakításához. Az Apró­falva és a Gesztenyés óvo­dák esetében nem érkeztek érvényes pályázatok, így a pályázatot érvénytelennek nyilvánították (20 igen). Megszűnt a költségvetési hiány A korábbi döntések átveze­tése és pénzügyi események rögzítése miatt módosítot­ták az idei költségvetést (14 igen, 6 tartózkodás). A polgármester kiegészítést nyújtott be két defibrillátor készülék beszerzésére 1,35 millió forint értékben, ame­lyet a Tűzoltóság és az Újlak utcai uszoda számára bizto­sítanának. „Költségvetési módosításunk legfontosabb eleme, hogy a hiányunkat lenulláztuk. Ilyenre több mint tíz éve nem volt pél­da.” — tette hozzá a város­vezető. Ruthner György (MSZP) kifogásolta, hogy túl későn kapták meg en­nek a napirendi pontnak a dokumentumait, így arra érdemben képtelenség re­agálni. „Két héttel az ülés előtt benyújtottuk az előter­jesztést, amihez lett volna módjuk módosító indítványt 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom