Hírhozó, 2013 (23. évfolyam, 1-16. szám)

2013-03-31 / 4. szám

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága pályázatot hirdet „Gyermek' és ifjúsági táboroztatás támogatása”címmel. A pályázat célja: 5-18 éves gyermekek, valamint önálló keresettel nem rendelkező 18-25 éves fiatalok nyári táboroztatásának támogatása hazánkban. Pályázni olyan saját erőből szervezett - legalább 6 napos (5 éj) - tábor programjával lehet, amelynek megvalósítása a résztvevők aktív cselekvő tevékenységére épít, növeli a résztvevők ismereteit, fejleszti gyakorlati érzéküket és a közösségben végzett munka iránti készségüket. A támogatás szállás, utazás és a programok költségeinek csökkenté- sére, valamint étkeztetésre, továbbá a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek által befizetett önrész csökkentésére fordítható. Az elbírálás fő szempontja a táborok programjának tartalmassága. A pályázaton nem támogathatók a napközi otthonos táborok, a külföldre szervezett táborok, cserekapcsolatok, osztály- és tanulmányi kirándulások. A pályázaton résztvevők köre:- XVII. kerületi nevelésboktatási intézmények;- a kerületben működő más intézmények, társadalmi és egyházi szervezetek (csak a kerületben lakó gyermekek, fiatalok táboroztatása tekintetében). A pályázatot kizárólag a hiánytalanul kitöltött „Pályázati űrlap”- on lehet benyújtani, amelyet a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Csoportján (1173 Budapest, Pesti út 163.) lehet beszerezni, valamint letölthető az önkormányzat honlapjáról (www.rakosmente.hu). A szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek esetén csatolni kell a szülő (törvényes képviselő) arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a család szociá­lis helyzetének önkormányzat felé történő közléséhez hozzájárul. A hiányzó adatok pótlására utólag nincs lehetőség! A pályázat elbírálásánál előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyekben apályázó szervezet nyilatkozatban vállalja, hogy a támogatás összegét a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek után befizetendő önrész csökken­tésére fordítja. jelen pályázat keretében hátrányos helyzetűnek kell tekinteni azt a gyer­meket, akire nézve rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt állapítottak meg, és a pályázathoz az erről szóló határozat fénymásolatát csatolták. A pályázataikat a Rákosmenti Erőforrás Bizottság bírálja el. A nyertese­ket a bizottságlevélben értesíti. Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, amelyik a 2012. évben a Rákosmenti Erőforrás Bizottság által ugyanezen tárgyban kiírt pályázat keretében nyert támogatással a megadott határidőben nem számolt el. A pályázattal kapcsolatos kérdésekre a Polgármesteri Hivatal Oktatási és Művelődési Csoportjának ügyintézője, Lendér Erika ad felvilágosítást a 253-3375-ös telefonszámon vagy személyesen a 1173 Budapest, Pesti út 165. szám alatt. A pályázatokat „Qyermek- és ifiúsági táboroztatási pályázat” megjelöléssel postai úton legkésőbb 2013. április 30-ai postai bélyeg­zővel ellátva a Polgármesteri Hivatal Jegyzői Iroda Képviselő-testületi Csoportjára (1173 Budapest, Pesti út 165.) vagy személyesen legkésőbb 2013. április 30-án 12 óráig a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Csoportjára (1173 Budapest, Pesti út 163.) kell eljuttatni. A pályázat elbírálásának határideje: 2013. június 15. Az összeg felhasználásáról 2013. október 30-ig a Polgármesteri Hivatal Gazdasági Irodáján kell elszámolni. Az a pályázó, amelyik az elszámo­lást nem a megadott határidőben és módon nyújtja be, a 2014. évben nem részesülhet pályázati támogatásban, és a 2013-ban felvett pályázati támogatást köteles egy összegben visszafizemi. Dunai Mónika a bizottság elnöke HIRDETMÉNY A Budapest Airport Zrt. a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004- (X. 20.) Korm. rendeletben foglaltak értelmében megküldte Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának, mint érintett önkormányzatnak Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér intézkedési terv tervezetét. Az intézkedési terv tervezete a Polgármesteri Hivatal bejáratánál és a www.rakosmente.hu honhpon 2013. március 6 és április 1. között megtekinthető. Amennyiben a tervvel kapcsolatban észrevételük, véleményük, javaslatuk van, kérem azt a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkor­mányzata Polgármesteri Hivatal Főépítészeiére postai úton, vagy elektronikusan (foepiteszet@rakosmente.hu e-mail címre) eljuttatni szíveskedjenek. Észrevételeiket előre is köszönjük. M MTüenr Mosolyának szolgálatában ÍRJON, KÉRDEZZEN! SRflGiYOGÓIMOSOÜYia lUiU II A FOGFEHÉRÍTÉSHEZ MOST AJÁNDÉKBA ADJUK a kezdő fogkőeltávolítást, a polírozást, valamint a befejező érzékenység csökkentő és fogzománc erősítő kezelést. RÉSZLETEK A HONLAPON. 1172 BP. PISKI U. 17./ WWW. FITDENT. HU W 257-8069 12 HÍRHOZÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom