Hírhozó, 2012 (22. évfolyam, 1-16. szám)

2012-12-07 / 15. szám

KULTÚRA Antigoné a Gózonban Novemberben Szophoklész Antigoné színművét vitte színpadra a Gőzön Gyula Kamaraszínház Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezésé­ben. A fiatal rendezőt a pre­mier utáni percekben, még az első cigaretta elszívása közben kérdeztem, hogy érzi magát. Egy szál fehér ing­ben állt a művészbejárónál a metsző, novemberi hideg­ben, és azonnal visszakér­dezett. „Ön szerint milyen volt, értették mit akartam? Szerették?” - sorolta egymás után, szinte levegővétel nél­kül a kérdéseket. Én a leg­nagyobb őszinteséggel, csak annyit tudtam neki felelni, kétségtelen, hogy nem ez volt a legvidámabb péntek estém, amit színházban töl­töttem, de igen, azt hiszem, értették és egyben szerették is a nézők ennek a talán legismertebb ókori görög drámának legújabhkori ér­telmezését. Régi hagyomány a Gózonban, hogy minden premier után Szabó Ágnes, a színház igazgatója bemu­tatja, majd munkatársai vi­rággal köszöntik a darabban résztvevőket. Először Kiss Diána Magdolnát, Antigoné megformálóját hívta az aulá­ban felállított kis színpadra, aki lázadásával kiáll a szív és az ősi törvények mellett. Következett Kálid Artúr, a racionalista gondolkodású, minden lázadástól rettegő Kreón. Gera Marina először játszik a rákosligeti színpa­don, de az este folyamán mindjárt három szerepben is — Haimón, az Ör és a Hírnök — láthattuk. Vasvári Emese — akit már jól ismer a kama­raszínház közönsége a Him­nuszból és az Énekes madár című előadásokból - is há­rom nőt alakít, Iszménét, Teiresziászt és Eurüdikét, akik a megértést, a másikra való odafigyelést képviselik a drámában. Turóczi Évát eddig csak gyermek előadá­sokban láthatta a közönség, most a Kar szerepében a fel­nőtteknek is bemutatkozott. Zöldy Z. Gergely a díszle­tért és a jelmezekért felelt, Balassa Eszter a darab dra­maturgját készítette, súgott Füle Béla, a rendező munka­társa Kabódi Szilvia volt. Szakács Zsuzsa SÍ Fókuszban a cukorbetegség Hatodik alkalommal tartották meg a cukorbetegek vi­lágnapját november 17-én a Vigyázóban. Illés Jánosné, a Rákosmenti Cukorbetegekért Közhasznú Egyesület (RÁ­CUK) elnöke, illetve Fohsz Tivadar alpolgármester, a ren­dezvény fővédnöke köszöntötte a jelenlévőket. A nap folyamán Dr. Hamvas József, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház gasztroenterológus osztályvezető főorvosa és Dr. Vida Klára belgyógyász tartott a témával kapcsolatos előadásokat, majd a szakemberek válaszoltak a kérdésekre. Hazánkban a diabétesz népbetegségnek számít. Mára 800 ezerre emelkedett a regisztrált cukorbetegek száma, a felnőtt lakosság közül minden ötödik ember érintett. A szakemberek nem győzték hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy ezt a gyógyíthatatlan betegséget az érintett és annak család­ja tanulja meg megfelelő módon kezelni, hisz csak az életvitel és az étkezés vál­toztatásával lehet az életmi­nőséget megőrizni. Dávid Zsuzsa gyógytornász minden nap elvégezhető, könnyű gya­korlatokra tanította a résztvevőket. A rákosmenti cukorbe­tegek világnapjára ellátogatok különböző szűrővizsgálatokon ellenőrizhették saját egészségi állapotukat. Szakács Zsuzsa SÍ TARGONCAVEZETŐ VIZSGA OKJ vizsga + gépkezelői Jogosítvány 06-20-424-4843 www.targoncatanfolyam.5mp.eu GKI VIZSGA Kötelező gépkocsivezetőknek C vagy D kategória mellé 06-20-248-6818 www.arufuvarozovizsga.5mp.eu KÖTELEZŐ VÁLLALKOZÓI ALAP és TOVÁBBKÉPZÉS Árufuvarozó - Autóbuszos - Taxis 06-20-248-4700 www.valialkozokepzes.5mp.eu Bp., X. Jászberényi út 24-36. Tel: 06-1-261-0078 ÓVJA MEG OTTHONÁT A BETÖRŐKTŐL I LA KASRIASZTÓK V1DE0SRENDSZEREK BELÉPTETÖK TŰZJELZŐK KAPUTELEFONOK ELEKTROMOS KAPUK •PUTTÓ 8.900, \ • JAVÍTÁS Honeywell CO érzékelő ^BRUTTO 13.200,- 19.900,­4 csatornás 8Ä,;in,‘H VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET 1173 Bp. Peatl út 30«m. Tel/fax: 263-3634, 20-313-2002 KÖZELBEN VAGYUNK! Általunk telepített riasztórendszerre 3 EV GARANCIA' TAVF»LUOV«L«T|XVIU<.rül.t| Z.000.JN*«MRH trüuer TERVEZÉS INGATLAN SZAKÉRTÉS HOME { center ÉPÍTÉSI KÖZPONT Bp. XVII. Pesti út 237. sz. A/1. iroda (a földszinten) T/F.: 257-5042, ill. (06-30) 9428-394 lnfo@tomcsik.hu Toncsik József építészmérnök, igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő www.tomc8ik.iui MEGALÁZÓ A JÖVEDELME? NYÖGDÍJAS? MUNKANÉLKÜLI? VANNAK CÉLJAI? DOLGOZNI AKAR? Jó beszédkészséggel céltudatos vezetőt keresek: 06-20-458-7918 20 HÍRHOZÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom