Hírhozó, 2012 (22. évfolyam, 1-16. szám)

2012-11-23 / 14. szám

„Jövőre több rendőr lesz Rákosmente utcáin” A XVII. kerületben járt Pintér Sándor belügyminiszter j^J ÖNKORMÁNYZAT A Fidesz választókerületi szervezete meghívására Rákosmentére látogatott Pintér Sándor belügyminisz­ter, aki Pesti Imre kormánymegbízottal, Dunai Mónika választókerületi elnökkel és Riz Levente polgármester­rel közös sajtótájékoztatót tartott a Vigyázó Sándor Művelődési Házban november 9-én. A belügyminiszter az ága­zat elmúlt két és fél alatt végzett kormányzati mun­kájáról számolt be, ami rendkívül szerteágazó te­vékenységi kört jelent a rendőrség, a büntetés-vég­rehajtás, az építésügy, a ka­tasztrófavédelem, a vízügy, a közfoglalkoztatás, vala­mint a Bevándorlási és Ál­lampolgársági Hivatal köz­vetlen irányításával. Pintér Sándor többek között kitért arra, hogy számos törvényt alkottak, többek között a katasztrófavédelem terüle­tén. Ennek köszönhetően ismét létrehozták az állami tűzoltóságok országos há­lózatát azzal a céllal, hogy az országban a tűzbiztonság mindenhol azonos legyen. Jogszabályi változtatások­kal visszaszorították a tu­lajdon elleni szabálysér­tések számát, a Parlament segítségével életbe lépett az úgynevezett három csapás törvény, amely szigorítva a Btk.-t a visszaeső bűnözők büntetési tételeit súlyosbí­totta. Átszervezték a rend­őrség vezetését, a kerületi, városi rendőrkapitánysá­gokat, a büntetés-végre­hajtási intézetekben pedig bevezették a munka alapú szabadságvesztés letöltését. Szeretnének eljutni odáig, hogy a rabok eltartsák ma­gukat, és ne a törvénytiszte­lő többség állja a rabtartás költségeit. Pintér Sándor külön kiemelte, a 2010-es vörösiszap-katasztrófa után 8 a belügyi szervek példás együttműködése nyomán viszonylag hamar sikerült kezelni és konszolidálni a helyzetet azokon a települé­seken, amelyeket több mint egymillió köbméternyi maró zagy árasztott el. Pesti Imre örömmel jelen­tette be, hogy Rákosmente Önkormányzata és Buda­pest Főváros Kormány- hivatala között megszü­letett az a megállapodás, amelynek eredményeként a XVII. kerületben létre­jön a kormányhivatal és a kormányablak. Ez jelentős mértékben fogja javítani a kerületi polgárok kiszolgálá­sát, elsősorban az államigaz­gatási ügyeket lehet majd a korábbinál sokkal gyor­sabban intézni egy helyen. Jövő év végére közel 2500 ügy intézése válik lehető­vé a kormányablakokban, Rákosmentén nem csak a városközpontban, a telepü­lésrészeken is lesz kormány­ablak. Riz Levente arról az im­máron hagyományosan jó együttműködésről beszélt, amely az önkormányzat és a kerületi Rendőrkapitányság között alakult ki az elmúlt évek folyamán. Rákosmente Önkormányzata évente 20 millió forinttal támogatja az ott folyó szakmai munkát, amelynek döntő részét az utcai rendőri járőrszolgálat sűrítésére fordítják. Emel­lett támogatják az eszköz­park fejlesztését, gépjármű­vek beszerzését, a rendőrségi épület infrastruktúrájának fejlesztését, valamint sike­res munka esetén jutalmat adnak a rend őreinek. A kerületvezető hangsúlyozta, egyetért a kormány bünte­tési tételek szigorítására vo­natkozó törekvéseivel és a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének elnökségi tagjaként, a szervezet nevé­ben köszönetét mondott a Belügyminisztériumnak az új önkormányzati törvény előkészítésében való együtt­működésért. Újságírói kérdésekre vá­laszolva a belügyminiszter egyértelművé tette, hogy az átszervezéseknek köszönhe­tően jövőre több rendőr lesz Budapest, így Rákosmente utcáin is. A kistelepüléseken már bevált, és eredményes minta alapján a fővárosban is bevezetik az úgynevezett gördülő akciókat, amelyek­ben a készenléti rendőrök fognak részt venni. Arra a kérdésre, miszerint milyen intézkedéseket terveznek meghozni az utóbbi időben egyre gyakrabban előfordu­ló kábellopások visszaszorí­tása érdekében, Pintér Sán­dor elmondta, ez komoly gondot jelent Európa más országaiban is. Az a közös elképzelés, hogy úgy a kábe­lek, mint a színesfémek fel­vásárlását állami monopó­liummá tegyék, de ha nem sikerül ezt uniós szinten egy éven belül megoldani, ak­kor Magyarország - úttörő szerepet vállalva - önállóan lépni fog ebben az ügyben. Kili Tamás J&S HÍRHOZÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom