Hírhozó, 2012 (22. évfolyam, 1-16. szám)
2012-09-27 / 12. szám
társadalmi együttélés szabályainak betartását egyáltalán nem tartja fontosnak, mert nem rendelkezik semmilyen értékrenddel vagy kötelességtudattal. „A családok egy része elvesztette normaadó szerepét, a médiumok és az internet negatív hatásai is igen jelentősek. Komoly társadalmi problémával nézünk szembe, amelyet az önkormányzattal és más társhatóságokkal együtt kell tudnunk megoldani.” — mondta Krammer. Az elmúlt egy évben 572 esetben fogtak el, illetve állítottak elő személyeket, 333 biztonsági intézkedést hajtottak végre, több mint húszezer igazoltatás történt, 1681 fő kapott helyszíni bírságot 13 millió forintot meghaladó mértékben. 61 alkalommal traffipaxoztak, 583 gyorshajtást mértek be. Súlyponti bűncselekmény miatt 29 főt fogtak el, ittas vezetésért ugyanennyit, közterületi garázdaságért 26-ot. Az igazgatásrendészeti osztály 1029 főt marasztalt el 31 millió forintot meghaladó értékben, 101 főt tiltottak el a járművezetéstől. A kapitányság vezetése egységes és állandó volt az elmúlt esztendőben. Az állomány fluktuációja csökkent, többen tartanak ide, mint ahányan távozni akarnak. Hatékony a testülettel kialakított kommunikáció, folyamatos a jelenlét a helyi sajtóban. Bevezették és sikeresen alkalmazzák az „1 autó - 1 rendőr” programot, felszámolták az illegális gyorsulási versenyeket, valamint a frekventált helyen történő koldulást. Kiemelkedően jó az együttműködés a Delta Polgárőrséggel és a civil szervezetekkel. „Tavaly a nyomozási eredményesség tekintetében kerületünk a harmadik helyen végzett Budapesten. Örülök annak, hogy itt dolgozhatok, és köszönöm azt a hátteret, amelyet a munkánkhoz biztosítanak.” — zárta mondandóját a kapitány. Koszorúsné Tóth Katalin (Fidesz) az 525. tér csúszdájára felragasztott horogkeresztről tett említést, amelynek bejelentése után nagyon hamar kiérkeztek a járőrök. Lukoczki Károlyt (MSZP) nagy örömmel töltötte el, hogy végre egy évet is eltölt a helyén egy kerületi kapitány. A képviselő a hangos és agresszív tűzifaárusok elleni fellépést sürgette. Hatvani Zoltán (Fidesz) gratulált a kapitány egyéves munkájához, valamint szólt a MAFESZ körüli anomáliákról (lásd napirend után), amiben a rendőrség segítségét kérte. Ruthner György (MSZP) a piac körül szabálytalanul parkolók megrend- szabályozását kérte. „Az ilyen árusítások gyakran járhatnak együtt bűncselekmények megvalósításával, ilyenkor a közvetlen kerületi számot hívják a lakosok. A piac körüli állapotok kaotikusak, de igyekszünk ellenőrzés alatt tartani a parkolás rendjét.” - válaszolta Krammer. Napirenden Elsőként a Rákoshegyen, a Ferihegyi út közelében található 0138454 helyrajzi szám alatt nyilvántartott ingatlan tulajdonba vételéről döntött a testület (18 igen, 3 tartózkodás). HatáRufhner György roztak Pesti út 37. szám alatti (hrsz.: 121047/32/A/7), földszinti, 26 m2 alapterületű, nem lakás céljára szolgáló helyiség értékesítéséről (15 igen, 6 tartózkodás). Döntöttek Pesti út 37. szám alatti (hrsz.: 121047/32/A/5), földszinti, 31 m2 alapterületű, nem lakás céljára szolgáló helyiség értékesítéséről (15 igen, 2 nem, 4 tartózkodás). Lukoczki szerint nem szerencsés a háromévnyi bérleti díjnál olcsóbban eladni az ingatlant, mert az vagyonvesztéssel járhat. A Vagyonkezelői Iroda vezetője, Zsigó Anikó válaszában elmondta, hogy jelen esetben szimpla bérlőről nem beszélhetünk, csak egy ingatlan nyilvántartáson kívüli tulajdonosról, aki azt kérte, hogy szüntessék meg e közös tulajdont. A Ptk. alapján az önkormányzat kisebb tulajdonát megvásárolhatja a felépítmény tulajdonosa. Rendeletek Egyhangúlag módosították a helyi állattartási rendeletet, annak okán, hogy egy magasabb szintű jogszabály előírása szerint októbertől mezőgazdasági haszonállat tartása önkormányzati rendeletben nem korlátozható. Szintén egy magasabb szintű jogszabály miatt módosult a zöldterületek és a zöldfelületek használatáról, fejlesztéséről, fenntartásáról és megóvásáról továbbá Rákosmente fáinak védelméről és pótlásáról szóló 8/2012. (II. 27.) rendelet (15 igen, 2 nem, 1 tartózkodás). A kormányhivatal közlése szerint Budapesten csak a Fővárosi Önkormányzat jogosult rendeletben korlátozni egyes fás szárú növények feletti rendelkezési jogot. A Fővárosi Közgyűlés azonban eddig nem alkotta meg ez irányú rendeletét. A Parlamentben Rogán Antal törvénymódosító indítványa nyomán ez a jogosultság hamarosan a kerületi önkormányzatokhoz kerülhet. Ruthner György (MSZP) szerint ez a rendelet a jogszabályok szerint most érvénytelen, ezért a fenntartása is értelmetlen. „Az Országgyűlés döntését célszerű megvárni, és január 1-ig eltolni a hatályba lépését a mostani rendeletmódosításnak. Ez így logikus.” — válaszolta Riz Levente. Hrutka Zsolt szocialista frakcióvezető szerint a módosító indítvány elfogadása után egy jogilag abszurd helyzet jönne létre évvégéig, hiszen egy olyan jogszabály alapján bírságolnának meg az engedély nélkül fát kivágó lakosokat, amelyet a törvény értelmében nem lehetne már hatályban tartani. „Legkésőbb október 1-jén várható a törvénymódosítás végszavazása, amelyet a parlament elfogad 2012. szeptember 27. 3 Lukoczki Károly