Hírhozó, 2012 (22. évfolyam, 1-16. szám)

2012-09-17 / 11. szám

ÖNKORMÁNYZAT Épülhet a Ferihegyi út: 1,2 milliárd forintos állami támogatást kap Rákosmente Összevonják az Egyesített Szolgáltató Központot és az Egészségügyi Szolgálatot Augusztus 29-én tartotta rendes ülését Rákosmente képviselő-testülete. Riz Levente polgármesteri be­számolójában elsőként az Országgyűlés júliusi dön­téséről szólt, amely hatá­rozott azokról a módosító indítványokról, amelyeket a jövő évi költségvetési törvényhez nyújtottak be a képviselők. „A Ferihe­gyi út meghosszabbításával kapcsolatban egy újabb módosító javaslatomat fo­gadta el a Parlament: az idei 530 millió forint után jövőre 670 millió forintos állami támogatást kaphat a beruházás. Ezzel össze­sen 1,2 milliárd forintot sikerült a Ferihegyi út továbbépítésére megsze­rezni.” A másik módosító indítvány a földutak aszfal­tozásával kapcsolatos. „A Gyurcsány-időszak alatt megszüntetett, budapes­ti földutakra szánt állami normatívát a mostani kor­mányzás idejében sikerült újra bevezetni. 2013-ban erre 1,5 milliárd forintot biztosítanak, amelyből ke­rületünk körülbelül 350 millió forintot kaphat. „A két módosító indítvány révén jövőre több mint egymilliárd forint állami támogatást kap útépítésre Rákosmente.” — összegzett a polgármester. Szociális célú városrehabilitáció Elindult Rákoskeresz­túron a szociális célú városrehabilitációs beruhá­zás, amely a korábbi Főtér- projekt folytatása. Nyáron három közintézmény felújí­tási munkái kezdődtek el: a Vigyázó Művelődési Ház hátsó traktusa, a nyílászá­rócserék, a tetőfelújítás, a teraszmegújítás és a pro­jektarányos akadálymen­tesítés 80%-os készültségi állapotban van, szeptember közepére befejeződik. A Csicsergő Óvoda és a Gó­lyafészek Bölcsőde épületé­nek energetikai megújítása szintén a program része. Ez teljes nyílászárócserét és akadálymentesítést jelent. Elkészültek a mozgáskorlá­tozott parkolók és mosdók. Itt 98%-os a készültségi fok. A nyitott bölcsődei csoport helyisége is elkészült. A projekt legnagyobb eleme a Főtér melletti tízemeletes házak felújítása. A munka közbeszerzése hosszú időt vesz igénybe, a Nemze­ti Fejlesztési Ügynökség szoros ellenőrzése mellett zajlik. A megjelent közle­mény szerint kétfordulós eljárásban november ele­jén döntenek a nyertesről, ezt követően köthetik meg a vállalkozási szerződést. „Az építési beruházást a novemberi hidegben már nem akarjuk megkezdeni, ezért jövő tavasszal kezdő­dik a felújítás.” A zöldfe­lületi fejlesztés még ősszel startolhat, így megvalósul a Népkert rehabilitációja (játszótérépítés, BMX-pá- lya, gördeszkapálya, sé­tányok). „Minden egyes beruházási elem megvaló­sításának határideje 2014, tehát időben vagyunk. A szoft programelemek is jól haladnak, elindultak a különböző tanfolyamok, amelyek az akcióterületen élők számára nyújtanak in­gyenes képzési lehetőséget. HÍRHOZÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom