Hírhozó, 2012 (22. évfolyam, 1-16. szám)

2012-08-24 / 10. szám

KULTÚRA Az orosz irodalom szerelmese Interjú Galgóczy Árpád műfordító-költővel, Rákosmente díszpolgárával Galgóczy Árpád nem költő-műfordító, mint sokan má­sok, ő műfordító-költő, aki magyarként is tökéletesen hallja az orosz verseket, soha nem fordít megrende­lésre, csak szeretetből. Hatvannyolc orosz költő négy- százötven versét olvashatjuk Furcsa szerelem címmel megjelent műfordításainak összegyűjtött kötetében. Az orosz kultúrához nem kis megpróbáltatásokon ke­resztül jutottéi, tizenévesen, a szóbeli érettségi helyett letartóztatják, húsz év szovjet munkatáborra ítélik. Sokan belehaltak, ő viszont megtanulta egy életre, hogy az orosz kultúra, az orosz emberek és a szovjet rendszer nem azonos egymással. Galgóczy Árpád­dal, Rákosmente díszpolgárával rákoshegyi házának kertjében beszélgettem a nem mindennapi életútról. 1947-ben, a szóbeli érettségi előtt nemzeti indíttatású di­ákszervezet létrehozása mi­att két barátommal együtt letartóztattak. Szamosan- gyalosról egy rendőr, kerék­párjának a vázán vitt be a harminchárom kilométerre lévő Mátészalkára, onnan vonaton Debrecenbe, az orosz parancsnokságra. Ak­koriban abban a tudatban éltünk, hogy kivégeznek bennünket. De eszünkbe sem jutott megszökni, pe­dig volt rá alkalom, például, amikor elaludt a vonaton kí­sérő katona. De nem tehet­tük meg, mert bennünket így neveltek. Én most is bol­dog és büszke vagyok arra, hogy a Horty-rendszerben éltem tizenhat évet. Aztán jött a hír, hogy Hruscsov el­töröltette a halálbüntetést, így arra számítottunk, két- három év után szabadulunk. De nem így történt, hét évet töltöttem a Gulág-lágerben, és hogy túléltem, egy fagyott lábnak és egy tüdőgyulladás­nak köszönhetem.- Hogy történ?- Kórházba kerültem, így megmenekültem az ember­telen fizikai kényszermun­kától, éjjelente fehér lepe­dőn aludhattam, pokróccal betakarva, és ott volt velem Tóth László, Lali barátom, akivel papíron, ceruzával a kézben megterveztük le­endő életünket. A lakást, a kertet, a könyvtárat, ösz- szeírtunk vagy kétszáz tör­ténelmi könyvet, amit szabadulásunk után meg is vásároltunk. Égyszer rajzol­tam egy lófejet, és Lali rá­beszélésére elkezdtem port­rékat készíteni. Képzelje el, amikor két magyar csontváz egymást rajzolja. De híre ment, és az én rajzaim tö­kéletes fényképeknek bizo­nyultak, ezért feletteseim felmentettek a munka alól. így már volt időm olvas­ni is, két év után annyira megtanultam oroszul, hogy már kimondottam élveztem az irodalmukat, a versekből pedig megtanultam a helyes hangsúlyozást. Amikor csak tehettem Lermontov verseit olvastam, sokat már kívülről is tudtam. Majd jött Puskin és a korábbi klasszikusok, Gyerzsavin, Zsukovszkij, Vjazemszkij. 1954-ben sza­badultam, de csak hat év múlva értem haza, közben a lágerparancsnokom aján­lására tűzoltóparancsnok is voltam. Talán ez lehetett az oka, hogy nem találtam nyomát a Történelmi Hiva­talban, hogy megfigyeltek és jelentettek volna rólam.- Mihez kezdett 1960-ban, amikor hazatért lengyel szár­mazású feleségével és két gyer­mekével?- Bármilyen furcsán hang­zik, én most is azt vallom, mindent ennek a hét évnek köszönhetek. Én hálás va­gyok a lágernek, hisz egész­ségesen tértem haza, anya­nyelvi szinten beszéltem a KGST nyelvét, aminek kö­szönhetően a legfoglalkoz­tatottabb fordító lettem az országban. Jól éltünk és tisz­tességgel fel tudtam nevelni négy gyermekemet.- Volt folytatása az orosz irodalomhoz fűzött szerelem­nek?- Mikor hazajöttem ku­tatni kezdtem orosz költők versei után, de nem igen tetszettek az akkori fordítá­sok, így magam láttam neki oroszból Puskint és Lermon- tovot fordítani. Az elmúlt évek alatt hatvannyolc orosz költő négyszázötven versét fordítottam magyar­ra. A furcsa szerelem című kötetem összeállításánál de­rült ki, hogy hiányzik Pus­kin A rézlovas című műve. Két hét alatt kész lettem vele, és most már tudom, ha én írnék magamról cikket, a Rézlovas bűvkörében cí­met adnám neki. Mégpedig azért, mert miközben Puskin gyönyörű művén dolgoztam, sokszor elképzeltem, milyen csodálatos lenne, ha egyszer megállhatnék Szentpétervá­ron, a ház magasságú talap­zat előtt és felnézhetnék a bronzlovon ülő rézlovasra.- Ezen a nyáron ez a kíván­sága is teljesült.- Tavaly az Orosz írószö­vetség nekem ítélte A Kultú­ráért érdemérem a gyémán­tokkal díjat. Moszkvában, a fogadáson elmondtam, nagy álmom, hogy eljussak Szent­pétervárra, és megnézzem a Rézlovast. Álmom valóra vált, júniusban díszvendég­ként érkeztem egy kongresz- szusra, ahol azt is megtudtam, előterjesztettek Szentpéter­vár díszpolgára címre. Búcsúzóul még megnézzük a kert égig érő fenyőfáit, a saját készítésű festménye­ket és végül megcsodálom négy koromfekete macská­ját, amelyből egy éppen a nyitott ablakon távozik a kertbe. A kertkapuban arra a kérdésemre, hogy mi lett volna, ha nem tartóztatják le, válaszként azt mondja, talán állatorvos, vagy tör­ténelemtanár, de örül, hogy így alakult az élete. Szakács Zsuzsa JS$ 14 HÍRHOZÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom