Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)
2011-03-10 / 4. szám
a I FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete NYÍLT, JELIGÉS PÁLYÁZATOT ír ki a megújuló Rákoskeresztúr-városközpont területén állítandó köztéri alkotás tervezésére A pályázat célja: Az egykori Rákoskereszúr község emlékét őrző köztéri alkotás megvalósítása. Tematika: az alkotásnak tükröznie kell az egykori Rákoskeresztúr történelmi, kulturális és nemzetiségi örökségét az alábbiakra tekintettel: A középkori eredetű települést a XVIII. századtól kezdve szlovák (tót) és német családok népesítették be. A község középpontjában található Podmaniczky-Vigyázó-kastélytól keletre a szlovákok, nyugatra a németek települtek le. Keresztár két részét „német falű’-nak és „tót faludnak hívták. A harmadik részben, a Tabánban szlovákok éltek magyarokkal együtt. A németek evangélikusok, a szlovákok részben evangélikusok, részben katolikusok voltak. A jobbágy felszabadítás után, a föld forgalmának szabadabbá válásával megkezdődött a nemzetiségek összeolvadása, a? evangélikus szlovákok és németek kezdtek összeházasodni. A jellegzetes agrárközségben a XX. század elejétől jelentős fejlődésnek indult a kisipar. A főváros fejlődésével nagyszámú magyar nyelvű iparos, munkás és tisztviselő költözött Keresztárra, akik megtartották nemzetiségi különállásukat. Az ő beköltözésükkel emelkedett a magyar lakosság aránya, és nagyobb nemzetiségként hatást gyakorolva a szlovákságra megkezdődött azok elmagyarosodása. A kispolgári réteg létrejötte a kulturális szokások átalakulását vonta maga után: művelődési célú egyesületek, körök, dalárdák alakultak a két világháború közötti időszakban. Rákosmente önálló községei - köztük Rákoskeresztúr is - 1950-től váltak XVII. kerületként a főváros részévé. A nagy lakótelep-építési hullám Rákoskeresztúrt sem kerülte el. A településközpont átépítésére 1971 -tői az 1980-as évek végéig került sor. Három ütemben több mint 1000 régi házat szanáltak, helyükre több mint 8000 lakás és számos szolgáltató és közintézmény épült. A nyolcvanas években épült be a Pesti út és a Rákos-patak közötti Kaszálórét. A helyszín: A 2010. és 2011. évek során a „Témyerő - Újítsuk meg együtt Keresztúr köztereit! ” elnevezésű fejlesztés keretében Rákosmente kerületközpontjának megújítására kerül sor. Az uniós támogatással megvalósuló projekt során reprezentatív főtér kialakítása történik mega buszpályaudvar helyén, egy egyedülálló vízarchitektúra segítségével. Az építészeti és szabadtér-építészeti elemek szoros szimbiózissal egymásban alakítják ki az új városközpontot. A főtéren a konceptuális tervezés minden-mindennel összefüggő elvei érvényesülnek. A pályázat tárgyát képező műalkotás a főtér terveiben foglaltaknak megfelelően a tér Ferihegyi úthoz közel eső északkeleti sarkában, egy fákkal övezett zöldszigetben lesz felállítva. A főtérnek ez egy intimebb, árnyas, padokkal kialaldtott területrésze, amelynek fókuszában állna a műalkotás. A kis zöld szigeteken keresztül ez a térrész szervesen kapcsolódik a központi maghoz, amelynek vezéreleme egy vízoszlop. Kívánalom, hogy a műalkotás megfogalmazásában szervesen illeszkedjen a tér arculatához. A pályázat jellege: Nyilvános, jeligés pályázat A pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak be: szobrászművészek és szobrászművész-építész párosok Pályázati útmutatás: A pályázat kiírója a műalkotás karakterére és anyagára vonatkozó megkötést nem tesz, érdeklődéssel várja mind a plasztikai, mind az alapvetően architektonikus karakterű ajánlatokat. A pályázónak tekintettel kell lennie arra, hogy a művek nem részesülnek őrzésben, ezért a közönséggel való találkozás, illetve az időjárás viszontagságainak hatásaival a tervezés során számolni kell. A mű bekerülési költsége nem haladhatja meg a bruttó 6 millió forintot. A helyszínrajz és a kapcsolódó látványterv 2011. március 10. napjától letölthető a wvmi.rakosmente.hu honlapról, ezen pályázati felhívás mellékleteként. A pályaművek benyújtása: A pályázatra benyújtandó:- az alkotás 1:5 léptékű modellje tetszőleges anyagban szobor esetén, építészeti jellegű munka esetén a pályázó a megértéshez szükséges tervléptéket választhatja- műleírás- költségvetés A pályaműveken semmi nem utalhat az alkotó személyére. Az írásos anyagokat (műleírás, költségvetés) zárt borítékban kell elhelyezni. A borítékra semmit nem szabad írni. Egy másik, szintén címzés nélküli lezárt borítékban kell elhelyezni az alkotó nevét, címét, elérhetőségeit. Az átvételkor a pályaműveket és a címzés nélküli borítékokat együtt kell tartani, és azoknak azonos sorszámokat kell adni. A pályázat beadásának helye és időpontja: Erdős Renée Ház - Muzeális Gyűjtemény és Kiállítóterem (1174 Budapest, Báthory u. 31.) 2011. május 30., 10.00-18.00 között A pályaművek elbírálása és az eredményhirdetés: A pályázók pályaművük benyújtásával vállalják, hogy a bíráló bizottság döntésének alávetik magukat. Eredményhirdetés: a Képviselő- testület 2011. szeptemberi rendes ülését követően. A pályaművek felhasználása: A nyertes pályamű alkotójával a mű megvalósítására Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata szerződést köt. Budapest, 2011. február 24Riz Levente polgármester 10 HÍRHOZÓ