Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)
2011-02-24 / 3. szám
Interjú Szalai László keramikussal KULTÚRA Szalai László keramikusművész Szegedről indult el a nyolcvanas években, és meg sem állt Rákosmentéig, hogy felnőtt életét itt élje pedagógus feleségével, itt neveljék fel hat gyermeküket. Huszonharmadik éve - ma már nyugdíjas szaktanárként - oktatja a jövő keramikusait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában, de úgy tervezi, júniusban végleg felhagy a tanítással. A Ferenczy Noémi-díjas művésszel a múltról és jövőről beszélgettünk. Volt a családban, aki a művé- szét felé irányította az érdeklődését?- Sokat nyaraltam a nagymamámnál Soltvadkerten, ahol nagy hatással voltak rám nagybátyám rajzai, aki még a második világháborúban, a fronton is rajzolt. Én is sok időt töltöttem el a papír fölött kisgyermekként, de nyolc-, tízévesen már kedvenc elfoglaltságaim közé tartozott, hogy eső után, az újszegedi sárból különböző formákat gyúrtam.- Amikor jelentkezett a szegedi Tömörkényi István Gimnázium és Művészeti Szak- középiskolába, nem mondták a szülei, hogy inkább valami „rendes" szakmát tanuljon?- Nem, hagyták, hogy a saját elképzeléseimet váltsam valóra. Ebben nagy segítségemre volt, hogy 1961-ben indult Szegeden a művészeti képzés, én a második évfolyammal kezdtem. Szerencsésnek tartom magam, mert olyan széles látókörű tanárom volt Huszák Istvánná személyében, aki abban a nehéz korban is fel merte vállalni az új törekvéseket, tőlünk pedig mindig alapos és következetes munkát követelt. Példaképként is jelen volt az életemben. Katonaság után visszahívott az iskolába szakoktatónak, közben folyamatosan képeztem magam különböző mintázó szakkörökben. Az Iparművészeti Főiskola elvégzésekor Csekovszky Árpád hívott, oktassak a főiskolán, majd két és fél év után Probstner János felajánlotta, legyek a Nemzetközi Kerámia Stúdió műhelyfőnöke. Ez igen izgalmas, jó hangulatú időszaka volt az életemnek, sok nemzetközi szimpóziummal, de a saját munkámra már nem maradt idő. így innen is eljöttem, de még kaptam fél év ösztöndíjat, amivel fel tudtam készülni a pécsi biennáléra, ahonnan elhoztam az első díjat. Ezután megnősültem. Ekkor költöztem Rákosligetre, öt évig szabadúszó keramikusként dolgoztam manufaktúra alkotó közösségben. Aztán megint a sors játszott közre, aminek köszönhetően Lőrincz Győző elhívott 1987-ben a Képző- és Iparművészeti Szakközép- iskolába tanítani. Már nyugdíjasként oktatok, de most úgy tervezem, az idén végleg elköszönök.- A kultúra napján tanítványaival nagy sikerű kiállításuk nyílt a Diadal Úti Általános Iskolában. Szokványos történet ez, hogy a mester és a tanítványok közösen mutatják be alkotásaikat?- Van rá példa, de kevés. Pedig szükség van a népszerűsítésre, mert hozzánk is betört a külföldi konkurencia. Már nem csak a textilesek, a kerámiával foglalkozók is lehetetlen helyzetbe kerültek. Ahhoz, hogy a szakma fejlődjön, jelen kell lenni, ezek a kiállítások is ezt szolgálják. A Diadal úti iskolában tíz évvel ezelőtt is volt már tárlatom. Most, a tanítási korszakom lezárásaként közel harminc volt tanítványommal együtt mutattuk be munkáinkat.- Mit fog kezdeni a szabadidejével?- Természetesen dolgozom, építek egy új kemencét és a szakma felkérésére részt veszek a Kozma ösztöndíjasok bíráló bizottságában. Nem éppen nekem való feladat, nagyon nem szeretek mások felett ítélkezni, de így legalább megmarad a kapcsolatom az eddigi életemmel.- Lelkes környezetvédőként sokat tesz lakókörnyezetéért. A helyi szemétbánya bezárásában is nagy szerepe volt, amiért - többek között - 2007- ben Rákoscsaba-Újtelepért Díjban részesült.- Közel van a házunk a bányához és az uralkodó szélirány mindig odahozta a szemetet. Ráadásul sok olyan dolog is odakerült a rákospalotai hulladékégetőből, aminek nem lett volna szabad. Érthetetlen volt számomra ez az érzéketlenség. A civil összefogásnak köszönhetően mára a bánya hivatalosan bezárt, de még közel sincs rend a környéken és a fejekben. Amikor ideköltöztünk, amellett kardoskodtam, alakítsuk ki Rákoscsaba-Új telep arculatát, hogy élhető városrésszé válhasson, ahová nem csak aludni járunk haza. Ehhez viszont alaplétesítmények - templom, kulturális központ, játszótér - kellenek. Jó lenne, ha nálunk is megvalósulna egy kerékpárút a Naplás- tóig, mint a tavaly átadott Rákos-patak melletti.- Evek óta részt vállal a rákosmenti óvodások és iskolások „Nálatok vannak-e állatok" című rajzpályázat zsűrizésében.- Még a Polgári Egyesület megalakulásakor kezdődött. A gyerekek rajzai tisztaságot, igényességet hordoznak, amiben nagy szerepük van a pedagógusoknak is. Örömömre, munkájukon nem fedezhetőek fel az úgynevezett „tévéhősök”.- Hat gyermek édesapja, mostanában ritka az ilyen nagy család.- Feleségemék öten, mi hárman vagyunk testvérek. Úgy gondoltuk, ha megfogantak, akkor már a mieink. Ráadásul mind a hat más. Szilvi, a legidősebb grafikus, Kata állatorvos lesz, Sára díszlet-, jelmeztervező, Zsófi kerámiát tanul, a fiúk, Dávid és Boldizsár műszaki pályára készülnek. Szakács Zsuzsa jSÍ 14 HÍRHOZÓ
