Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)

2011-02-24 / 3. szám

INTERJÚ Ács Józsefet köszöntötték Kerületünk díszpolgára 80. születésnapját ünnepelte Ács József szobrászművészt, kerületünk díszpolgárát köszöntötték február 13- án családtagjai, pályatársai és barátai Rákosligeten, a Csekovszky Árpád Művelő­dési Házban nyolcvanadik születésnapján. Józsi bácsi korát meghazudtoló fris­sességgel, mosolyogva ölel­te meg vendégeit, s mire a színpad előtti tér meg­telt ajándékokkal - Orosz Márta-féle töltött káposztá­val, Kukucska János karika­túrájával, Ilosfai Krisztián elmaradhatatlan versével, Mecseki Hargita ikonjával, Kiss György munkásságát felölelő albummal és sok­sok, finom borral —, a ven­dégek körbe ülték az asz­talokat, és az ifjabbik Ács, az elméleti fizikus „Képző­művész — képekben bemu­tatva” címmel összeállítást mutatott be - fotókkal, rö­vid történetekkel illusztrál­va — édesapja életútjáról. A születésnapos a nem mindennapi köszöntő után tréfásan megjegyezte, túl van már a tüzes ifjúságon, a „ki ér rá” középkoron, je­lenleg a „de jól nézel ki!” kort tapossa, majd arra kér­te a jelenlevőket, ne felejt­kezzenek meg Csekovszky Árpádról, aki szintén az idén ünnepelné ezt a kerek évfordulót. Ács József el­mondta, készülődés közben csupa szép dolgok jutottak eszébe: egy szombati nap a Palatínus strandon, amikor megtudta, hogy felvették a főiskolára; feleségére, aki fiú gyermekkel, élete nagy büszkeségével ajándékozta meg, a kerületi díszpolgári ünnepségre. „Első nyolcva­nadik születésnapomon azt kívánom, hogy a követke­zőn is számíthassak rátok, valamint, hogy az agyam észlelje, a kezem bírja el a fényképezőgépet, a számí­tógépem ne fagyjon le még vagy húsz évig!” - sorolta a nyolcvanéves művész szüle­tésnapi kívánságait. Mivel nem illik az ünne­peltet kisajátítani, ezért két nap múlva, rákosligeti ott­honában kerestem fel Ács ról, pályatársakról, család­tagokról, a nyolcvan évről.- Négy gimnáziumi osz­tály elvégzése után csalá­dunk anyagi helyezte miatt esztergályos tanulónak áll­tam. A Szerszámgépgyárban - ahol tanultam - éppen május elsejére készítették a dekorációt. Megkérdeztem a szobrot faragó mestert, a székely származású, római Józsefet. Alig állok meg a bejáratnál a megbeszélt idő­pontban, már szalad is le a lépcsőn, hogy ajtót nyisson és befelé tessékeljen. Köz­ben meséli, nagyon elfáradt a születésnapi összejövetel után, elaludt a fotelben, de jól érzi magát, kedélye kitű­nő, a teste néha fáj, szeren­csére csak időnként fárasztó az élet. Az asztalon üdvözlő kártyák, az ágyon ajándékok sokasága jelzi a február 10-i évfordulót. Invitál dolgozó- szobájába, hogy nézzük meg együtt az ünnepségen ké­szült fotókat. Persze minden egyes képnél ajándékba ka­pok egy történetet barátai­ösztöndíjas szobrászmű­vészt, Ugray Györgyöt, el- mehetnék-e hozzá inasnak. Igent mondott. Két darab, háromméteres figurát ké­szítettünk együtt május el­sejére, azóta is eszembe jut gipszkeverésnél szobrász életem meghatározója. Biz­tatására 1952-ben kezdtem el a Képzőművészeti Főis­kolát, Szabó Iván mester irányításával. Az első mun­kám - Révész Imre portréja - még mindig kitűnő álla­potban áll Kecskeméten, a művészparkban. Köztéri műveit Rákosmentén is több he­lyen megcsodálhatjuk: Me­seoszlop, Mackók fatörzsön, Derkovits Gyula, Bartók Béla bronz mellszobor és a vörös márványból készült intim hangulatú Anyaság című alkotás, ami a rákoske­resztúri központ átalakítása miatt visszaköltözött a mes­terhez, amíg el nem készül új talapzata, és beköltözik a házasságkötő terembe, mert a márvány nem szeret kint lenni, mondja a mester.- A hatvanas években egy műteremben dolgoztunk Doór Ferenc, rákosligeti festőművésszel, aki elhívott szilveszterezni a Csekovszky Művelődési Házba. Itt is­mertem meg a feleségemet, de a Tóth Tibor-féle művé­szeti baráti kör kiállításaira is kijártam. Nősülésem után Ligetre költöztem, ma is itt élek, igaz, pár házzal arrébb, és már egyedül. Az utolsó munkám egy síremlék volt, az infarktusok után már nem ment a faragás, pedig az intenzíven én voltam a leg­vidámabb beteg. Gyógyulá­som alatt elkészítettem egy műszaki fényképezőgépet, és egyre több időt töltöttem fotózással. Aztán a hetve­nedik születésnapomra kap­tam egy digitális masinát és egy számítógépet. A fiam megmutatta, hogy kell ki- és bekapcsolni, a többit rám bízta. Azóta is jó barátaim, nem hagynak unatkozni. A hátralévő életem programja is meg van, fotózom a kol­légáim munkáit, amíg elbí­rom a fényképezőgépet, és lajstromba veszem a sok száz régi filmet. A számítógéppel és a fotózással való kapcso­latot csak elkezdeni lehet, befejezni majd akkor fogom, ha kényszerít rá az élet. Szakács Zsuzsa jg% 6 HÍRHOZÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom