Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)
2011-02-24 / 3. szám
INTERJÚ Ács Józsefet köszöntötték Kerületünk díszpolgára 80. születésnapját ünnepelte Ács József szobrászművészt, kerületünk díszpolgárát köszöntötték február 13- án családtagjai, pályatársai és barátai Rákosligeten, a Csekovszky Árpád Művelődési Házban nyolcvanadik születésnapján. Józsi bácsi korát meghazudtoló frissességgel, mosolyogva ölelte meg vendégeit, s mire a színpad előtti tér megtelt ajándékokkal - Orosz Márta-féle töltött káposztával, Kukucska János karikatúrájával, Ilosfai Krisztián elmaradhatatlan versével, Mecseki Hargita ikonjával, Kiss György munkásságát felölelő albummal és soksok, finom borral —, a vendégek körbe ülték az asztalokat, és az ifjabbik Ács, az elméleti fizikus „Képzőművész — képekben bemutatva” címmel összeállítást mutatott be - fotókkal, rövid történetekkel illusztrálva — édesapja életútjáról. A születésnapos a nem mindennapi köszöntő után tréfásan megjegyezte, túl van már a tüzes ifjúságon, a „ki ér rá” középkoron, jelenleg a „de jól nézel ki!” kort tapossa, majd arra kérte a jelenlevőket, ne felejtkezzenek meg Csekovszky Árpádról, aki szintén az idén ünnepelné ezt a kerek évfordulót. Ács József elmondta, készülődés közben csupa szép dolgok jutottak eszébe: egy szombati nap a Palatínus strandon, amikor megtudta, hogy felvették a főiskolára; feleségére, aki fiú gyermekkel, élete nagy büszkeségével ajándékozta meg, a kerületi díszpolgári ünnepségre. „Első nyolcvanadik születésnapomon azt kívánom, hogy a következőn is számíthassak rátok, valamint, hogy az agyam észlelje, a kezem bírja el a fényképezőgépet, a számítógépem ne fagyjon le még vagy húsz évig!” - sorolta a nyolcvanéves művész születésnapi kívánságait. Mivel nem illik az ünnepeltet kisajátítani, ezért két nap múlva, rákosligeti otthonában kerestem fel Ács ról, pályatársakról, családtagokról, a nyolcvan évről.- Négy gimnáziumi osztály elvégzése után családunk anyagi helyezte miatt esztergályos tanulónak álltam. A Szerszámgépgyárban - ahol tanultam - éppen május elsejére készítették a dekorációt. Megkérdeztem a szobrot faragó mestert, a székely származású, római Józsefet. Alig állok meg a bejáratnál a megbeszélt időpontban, már szalad is le a lépcsőn, hogy ajtót nyisson és befelé tessékeljen. Közben meséli, nagyon elfáradt a születésnapi összejövetel után, elaludt a fotelben, de jól érzi magát, kedélye kitűnő, a teste néha fáj, szerencsére csak időnként fárasztó az élet. Az asztalon üdvözlő kártyák, az ágyon ajándékok sokasága jelzi a február 10-i évfordulót. Invitál dolgozó- szobájába, hogy nézzük meg együtt az ünnepségen készült fotókat. Persze minden egyes képnél ajándékba kapok egy történetet barátaiösztöndíjas szobrászművészt, Ugray Györgyöt, el- mehetnék-e hozzá inasnak. Igent mondott. Két darab, háromméteres figurát készítettünk együtt május elsejére, azóta is eszembe jut gipszkeverésnél szobrász életem meghatározója. Biztatására 1952-ben kezdtem el a Képzőművészeti Főiskolát, Szabó Iván mester irányításával. Az első munkám - Révész Imre portréja - még mindig kitűnő állapotban áll Kecskeméten, a művészparkban. Köztéri műveit Rákosmentén is több helyen megcsodálhatjuk: Meseoszlop, Mackók fatörzsön, Derkovits Gyula, Bartók Béla bronz mellszobor és a vörös márványból készült intim hangulatú Anyaság című alkotás, ami a rákoskeresztúri központ átalakítása miatt visszaköltözött a mesterhez, amíg el nem készül új talapzata, és beköltözik a házasságkötő terembe, mert a márvány nem szeret kint lenni, mondja a mester.- A hatvanas években egy műteremben dolgoztunk Doór Ferenc, rákosligeti festőművésszel, aki elhívott szilveszterezni a Csekovszky Művelődési Házba. Itt ismertem meg a feleségemet, de a Tóth Tibor-féle művészeti baráti kör kiállításaira is kijártam. Nősülésem után Ligetre költöztem, ma is itt élek, igaz, pár házzal arrébb, és már egyedül. Az utolsó munkám egy síremlék volt, az infarktusok után már nem ment a faragás, pedig az intenzíven én voltam a legvidámabb beteg. Gyógyulásom alatt elkészítettem egy műszaki fényképezőgépet, és egyre több időt töltöttem fotózással. Aztán a hetvenedik születésnapomra kaptam egy digitális masinát és egy számítógépet. A fiam megmutatta, hogy kell ki- és bekapcsolni, a többit rám bízta. Azóta is jó barátaim, nem hagynak unatkozni. A hátralévő életem programja is meg van, fotózom a kollégáim munkáit, amíg elbírom a fényképezőgépet, és lajstromba veszem a sok száz régi filmet. A számítógéppel és a fotózással való kapcsolatot csak elkezdeni lehet, befejezni majd akkor fogom, ha kényszerít rá az élet. Szakács Zsuzsa jg% 6 HÍRHOZÓ
