Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)
2011-06-13 / 8. szám
Rákoskert napja Megemlékezés és régmúlt idők hangulata a Platánfasoron A Rákoskerti Polgári Kör immár negyedik alkalommal rendezte meg május utolsó vasárnapján Rákoskert napi rendezvényét a Platánfasor és a Jubileumi emlékpark közötti területen. Délelőtt a vasútállomáson, a Hősök emléktáblánál Szelepcsényi Sándor, a polgári kör elnöke emlékezett a II. világháború helyi áldozataira, hadifoglyokra és a szovjet kényszermunkatáborokban szenvedettekre. A rákoskerti megemlékezések egykori kezdeményezője Szoboszlai Pál volt, aki az első telepesek egyikeként, kivételes egyéniségével képes volt összefogni a helyieket, akik pionírokként vették birtokba az 1933 után felparcellázott Schell-telkeket. Ma már az ő nevét is márványtábla őrzi. A délelőtti megemlékezésen koszorút helyezett el Fohsz Tivadar alpolgármester, Hatvani Zoltán önkormányzati képviselő, valamint az érintett családok hozzátartozói, akik közül sokan ma is Rákoskerten élnek. A hivatalos ünnepség után Szelepcsényi Sándorral a szombati vihar után, gyönyörű napsütésben sétálunk a féltve óvott Platánfasoron, az emlékpark felé, miközben elmeséli, a rákoskertiek régen is szerettek közösen ünnepelni. Már a harmincas években majálisoztak a Kollár János építette vendéglőben — amit a helyiek, csak Kollár kocsmának hívtak —, de még a háború utáni nehéz időkben is. Aztán hosz- szú szünet következett, de négy évvel ezelőtt a polgári kör tagjai megelégelték a csendet, és létrehozták a Rákoskert Napot, ahol alkalom nyílik feleleveníteni az egykori mulatságok hangulatát. A Rezgő utcai Százszorszép ovisok műsorával kezdődött a délelőtti program, őket a Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai és a csinos Cassandra Táncstúdiósok követték. Fellépett Zsuzsa Mihály előadóművész és a dalos klub, az ebéd előtti térzenét a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola Piccolino fúvószenekara szolgáltatta. A Rákoskerti Polgári Kör és a támogatók - Rákosmente Önkormányzata, Riz Levente polgármerster, Fohsz Tivadar és Hatvani Zoltán rákoskerti képviselők — jóvoltából a gyerekek ingyen vághattak neki a különböző méretű ugrálóváraknak, felülhettek Mihály Gábor lovaskocsijára, ami félóránként indult a vasútállomástól a Merzse-mocsárhoz a két fáradhatatlan, gyönyörű lóval. A régmúlt idők hangulatát idézte a körhinta, a műanyag halacskák pecázá- sa, a zsákbamacska, a vattacukor, az őstermelők portékái, a kézművesek, valamint a jófajta barna és világos sör kóstolgatása. Szakács Zsuzsa BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KÉR. RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA EGYESÍTETT SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT- értelmi sérültek nappali és átmeneti otthonának megbízott vezetője - munkakörbe szakképesítéssel munkatársat keres. Szociális területen szerzett vezetői gyakorlat előnyt jelent. Bérezés Kjt. szerint. Az állással kapcsolatos egyéb információt kaphat az Egyesített Szolgáltató Központ vezetőjétől a 256-7418, és az ÉNO vezetőjétől a 256-3003 telefonszámon. Madárdombi INGATLANIRODA Vadkacsa u. 89. 2% közvetítési díj, gyorsan elad, díjmentes értékbecsléssel házhoz megy. Ügyfélfogadás: K-P: 12-18-ig, Szó: 10-15-ig Tel.: 06-30-641-66-25, 258-66-30 www.ingatlan.com/vadkacsa89 Hűtőgépek, fagyasztók, mosógépek javítása 1 -3 órán belül NAGY IMRE 1171 Mezőcsát utca 3. T: 258-0395, 06-20-938-1763, www.hutogepszerelo.hu Dajka, gyógypedagógiai asszisztens, gyermekfelügyelő képzés. KASZA SZAKKÉPZÉS Tel.: 276-5918 Ny.sz.: 01-0064-04 HÍRHOZÓ