Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)

2011-06-13 / 8. szám

ÖNKORMÁNYZAT Parkolók és járdák épültek Keresztúron Hosszú évek óta húzódó probléma megoldására került sor május 20-án a Borsó utca Újlak utca találkozásánál, amikor ünnepélyes keretek között átadták a Pocak ABC és a Borsó utcai társasházak mellett megépült autóparko­lókat és járdaszakaszokat. Az ünnepségre invitáló térzené­ről a Bartók Béla Alapfokú Intézmény Piccolino fúvós zenekara gondoskodott. Az itt élő lakók régi igé­nye volt, hogy ne víztócsá­kon, sártengeren át lehes­sen megközelíteni kedvenc élelmiszerüzletüket, illetve a szomszédos társasházakat és önkormányzati intézmé­nyeket. A helyzet rendezését Koszorúsné Tóth Katalin, a körzet önkormányzati kép­viselője is szorgalmazta. A kezdeményezéséhez és a 11,5 millió forintos fejlesztés fi­nanszírozásához vele együtt Várbíró Anita, a szomszédos választókerület önkormány­zati képviselője és Békefi András helyi vállalkozó — az üzlet tulajdonosa - is csat­lakozott, így teljesülhetett a vásárlók régen dédelgetett álma. Koszorúsné Tóth Ka­talin 3 millió, Várbíró Anita 2 millió forinttal támogatta képviselői keretéből a beru­házást. A hivatalos átadáson Riz Levente polgármester rámutatott, példaértékű összefogásnak lehettünk ta­núi az új parkoló és járda megépítése kapcsán. Az önkormányzatnak fontos, hogy figyelmet fordítson minden lakossági problémá­ra. Rákosmentén az utóbbi években a kerület arculatát részben átalakító nagybe­ruházások valósultak meg, amelyek sok ember számára jelentettek reményeik sze­rint örömet, és komoly vál­tozásokat. Ugyanakkor nem szabad szem elől téveszteni azokat a kisebb feladatokat sem, melyek egy szűkebb lakóközösség érdekét szol­gálják. A kivitelező néhány hét alatt kiváló minőségű, tartós burkolatot varázsolt az egy­kori földes terület helyére, és a parkolóval egy időben új járda is épült az üzlethelyiség mindkét oldala mellett, to­vább az Anna házig. A járda­építés a Lázár deák utcában folytatódott a Kipp Kopp bölcsődét érintve egészen az Összefogás Óvodáig, így a kismamák és csemetéik por- és sármentesen közelíthetik meg az intézményeket. A program zárásaként az Össze­fogás ovisai palotástánccal köszönték meg a beruházók és a kivitelezők figyelmessé­gét. Kili Tamás J&í 6 WMim !m. m Képviselői fogadóórák POLGÁRMESTER, ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Riz Levente - Fidesz - Előzetes bejelentkezés: 253-3306, 253­3398. JEGYZŐ Dr. Rúzsa Ágnes jegyző: június 20. Előzetes bejelentkezés: 257-5054. ALPOLGÁRMESTEREK Fohsz Tivadar - Fidesz - augusztus 22. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet. * Horváth Tamás - Fidesz - július 4. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet. A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TAGJAI Dr. Bényi Zsolt - Fidesz 6. evk., a hónap utolsó csütörtö­kén 17-18 óra, Rákoshegyi Közösségi Ház. Dunai Mónika - Fidesz, 11. evk. - minden hónap második szerdáján 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Fachet Gergő - Itthon Rákosmentén Egyesület, egyezte­tés alapján, tel.: 06-30-989-2625, (képviselő-testületi iroda). Dr. Fenke Ferenc - KDNP, 4. evk., minden hónap első hétfő­jén a Polgármesteri Hivatal 303-as szobájában 14-1 5 között. Fohsz Tivadar - Fidesz, 8. evk. - a hónap 1. csütörtökén 17- 18 óráig a Rezgő utcai óvoda, a hónap 2. péntekén 17­18- ig a Rákoskerti Művelődési Házban. Hatvani Zoltán - Fidesz, 9. evk., a hónap 1. keddjén 8.00-9.00-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, a hónap 2. péntekén 1 7-1 8-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, telefonon történő bejelentkezés alapján a bejelentő lakásán (mozgásában korlátozottak esetén) tel.: 06-30-944-0203. Horváth Tamás - Fidesz, 12. evk. - minden hónap első keddjén 18 órakor a Diadal úti iskolában. Dr. Hrutka Zsolt - MSZP, minden hónap 1. hétfőjén 18­19- ig az MSZP irodában, 1173 Bp., Kaszáló utca 45. alatt. Koszorúsné Tóth Katalin - Fidesz, 1. evk. - hónap 1. hétfőjén 17-1 8-ig a Hófehérke óvodában. Kovács István - Itthon Rákosmentén Egyesület - előzetes egyeztetés alapján, tel.: 06-20-569-2300. Lukoczki Károly-MSZP, minden hónap 1. hétfőjén 18- 19-ig az MSZP irodában, Kaszáló utca 45. alatt. Nagy Anikó - Fidesz, 7. evk. - Minden hónap negyedik hétfőjén 17-1 8 óráig a Családi és Társadalmi Rendezvények Házában, Csabai út 20. Lehetséges más időpontokban is előzetes bejelentkezés alapján. Tel: 06- 20-225-5396. Nótin Tamás Jobbik - előzetes telefonos egyeztetés alap­ján Tel: 06-70-392-1203, 1173 Bp., Ferihegyi út 78. fsz. Dr. Piláth Károly - Fidesz, 13. evk., a hónap első kedd­jén 18 órakor a Diadal úti Általános Iskolában. Petrőczy Dániel - Fidesz, 3. evk. minden hónap első hétfőjén a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és Gimná­ziumban 18-19 között. Rózsahegyi Péter - Fidesz, 14. evk., minden hónap első csütörtökén 18-19 óráig a Csekovszky Árpád Művelődési Házban. Ruthner György - MSZP - a hónap 1. hétfőjén 1 8-19-ig az MSZP irodában, 1173 Bp., Kaszáló utca 45. alatt. Szabó Tiborné KDNP, 5. evk. minden hónap utolsó csütör­tökén 17-18 között a Rákoshegyi Közösségi Házban. Várbíró Anita Fidesz, 2. evk. - minden hónap első hétfőjén az Újlak utcai Általános Iskolában 18-19 között. Tel: 06-20-251-4801 Virág Mihály - Fidesz, 10. evk. - minden hónap első szerda 8-9 óráig Edző téri Fehér Akác gondozási központ, 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. HÍRHOZÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom