Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)

2011-06-13 / 8. szám

ÖNKORMÁNYZAT Nyereséges az önkormányzati cégek gazdálkodása Vita a képviselő-testületi SZMSZ módosításáról Napirend előtt Május utolsó csütörtö­kén tartotta rendes ülését Rákosmente Képviselő­testülete. A polgármesteri beszámoló keretében Riz Levente röviden szólt az új városközpont felavatásá­ról, megköszönte mindazok segítségét, akik közremű­ködtek a megvalósításban. A városvezető szomorúnak nevezte, hogy az írásbeli és szóbeli meghívás ellenére az ellenzéki képviselők közül senki sem jelent meg az ün­nepségen. A polgármester ezt követően bejelentette, hogy az Alkotmánybíróság elutasította az önkormány­zat beadványát a Liszt Fe­renc Repülőtér zajszeny- nyezése kapcsán, ezért a városvezetés további jogor­voslati fórumok keresését helyezte kilátásba. „Ecser település a rákoskerti Vida-dombon a kerülethatártól szinte karnyújtásnyira, a kegye­leti emlékmű és a játszótér közvetlen szomszédságá­ban, egy harminc méter magas adótornyot kíván engedélyezni „Rákoskert 6” néven.” Riz Levente el­mondta, hogy minden jog­orvoslati lehetőséggel élni fog, hogy megakadályozza ennek felépítését, ezen túl Fohsz Tivadar és Hatvani Zoltán körzetes képviselők­kel közösen aláírásgyűjtést is kezdeményez a lakosság körében. Hrutka Zsolt frakcióveze­tő azzal magyarázta a kerü­leti MSZP távolmaradását a Főtér-avatásról, hogy május 1-jén pártja központi ren­dezvényén vettek részt a Városligetben. Nótin Tamás (Jobbik) a felújított Pesti út aszfaltozá­sának hibáiról szólt. Meny­nyibe fognak kerülni a tol- dozgatások? - szólt a kérdés. Horváth Tamás alpolgár­mester válaszában elmond­ta, hogy a Pesti út felúj ítása a Fővárosi Önkormányzat beruházásaként jött létre, ezért a problémák vizsgálata az ő feladatuk. Az alpolgár­mester nem látja rossznak az út minőségét, a kerület­ben sok helyütt örülnének, ha ilyen minőségű útjuk lenne. Piláth Károly (Fidesz) a választókörzetében növek­vő biodiverzitásról szólt. A BOH Hungary Zrt. a tulajdonosa a rákosligeti Szőlőhegynek, ahol jelen­tős fejlesztéseket tervezett megvalósítani. A cég a gaz­dasági válság következtében érdemi tevékenységet nem folytat az adott területen, ennek következtében a sző­lőt visszahódította a termé­szet, burjánzanak a gyom­növények. A képviselő arra kérte a polgármestert, hogy kényszerkaszáltassa a terü­letet, és annak költségét terhelje a cégre. Horváth Tamás arról tájékoztatott, hogy a Szőlőhegy művelé­sére a tulajdonos nem kö­telezhető, mert a területet 2005-ben kivonták a műve­lésből. „Ha nem lenne ki­vonva, akkor a Földhivatal kötelezhetné a tulajdonost erre. Kényszerkaszálást pe­dig csak abban az esetben lehet elrendelni, ha az adott terület legalább 30%-át parlagfű borítja.” Az önkor­mányzat az ügy megoldása érdekében két héten belül egyeztet a tulajdonossal. Hrutka Bibó-idézettel kezdte mondandóját, majd elfogadhatatlannak nevez­te azt, hogy a jövőben „el akarják némítani az ellenzé­ket a napirend előtti felszó­lalások megszüntetésével.” „Önnek a parlamenti pad­társai sok segítséget nyúj­tanak abban, hogyan kell felépítenie egy helyi anti- demokráciát. El kéne gon­dolkodnia azon, hogy kinek az érdekét szolgálja ezzel. A Magyar Köztársaságét bizto­san nem.” A polgármester válaszában valótlannak ne­vezte Hrutka állításait, hi­szen a képviselők számára a napirenden szereplő ügyek véleményezése mellett to­vábbra is rendelkezésre áll az interpelláció, a kérdés és a napirend utáni hozzá­szólás lehetősége, amelynek keretében számon kérhetik a városvezetőket. Az elő­terjesztés kapcsán kizáró­lag gyakorlati szempontok vezették, hogy az érdemi napirend megtárgyalását ne előzze meg egy-másfél órás politikai vita, amely miatt a napirendekben érintettek várakozni kényszerülnek. Lukoczki Károly (MSZP) az új Főtér hiányosságairól beszélt és a Fuchs-kastély- ból eltűnt európai uniós emlékműről. „Az EU pénze jó, de az eszme nem kell?” — hangzott a kérdés. Lukoczki végül a gaz elszaporodásáról szólt, amelyet kerületszer- te sokhelyütt tapasztalt, ez az allergiásokat komolyan veszélyezteti. „Bármilyen kivitelezési hiba van a Fő­téren, azt a garancia kereté­ben a kivitelezőnek ki kell javítania. Az EU-emlékmű visszahelyezését nem ter­vezzük a Fuchs-kastély kert­jébe, az alkotás az Erdős Re­2 HÍRHOZÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom