Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)

2011-04-21 / 6. szám

FELHÍVÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága 8.000.000- Ft összegű pályázatot hirdet a XVII. kerületi sportegyesületek részére verseny- és tömegsport tevékenység támogatására A pályázat célja: támogatósban részesíteni a XVII. kerület Rákosmente területén tnűködősportegyesületeket, amelyek rendszeresen, széles körben sporttevé­kenységet folytatnak. Pályázhatnak: a sportról szóló 2004. évi 1. törvény szerint alapvetően sporttevékenység folytatására szerveződött és az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján létrehozott, nyilvántartásba vett és működő sportegyesületek (kivétel az iskolai diák-sportegyesiiletek). A pályázati támogatás feltételei: Támogatásra az a sportegyesület pályázhat, amely:- határidőre elszántait a 2010. évben az Ifjúsági és Sport Bizottság által kárt pályázat kereteken nyert támogatásról,- a pályázathoz az önálló jogi személyiségét és a jelenlegi működését igazoló, a Fővárosi Bíróság által kiállított, a benyújtástól számított 30 napnál nem régebbi kivonatot csatolja (nem bejegyző végzést!),- a számlakezelő bank által kiállított, a bankszámla számát tartabnazó irat másolatát csatolja. Az elnyert támogatás felhasználási időszaka: a 2011. január 1. és 2011. december 31. közötti időszak. Tudnivalók a pályázathoz: Érvénytelen formai hibás apályázat, ha:- a pályázó a kérdőívet nem tölti ki,- a pályázó a pályázatot késve vagy hiányosan kitöltve, illetve a kötelező mellékletek és igazolások csatolása nélkül nyújtja be,- a pályázó szervezet nem jogi személy. Nem lehet pályázni:- külföldön történő felhasználásra, beruházási igényre, étkezési jellegű költségre,- személygépkocsival kapcsolatos költségek igénylésére,- személyi célú kifizetésekre (pl: alkalmazottak munkabére és annak járulékai), kivéve a versenybírói és orvosi ügyeleti díjat,- telefonköltségre. A támogatás kérhető:- XVII. kerületi sportesemények és bajnokságok szervezésére,- sportlétesítmény valamint technikai és sporteszközök bérlésére és vásárlására,- versenybírói díj, orvosi ügyeleti díj és díjazási költségekre (érem, kupa, oklevél),- egyesületi működési költségekre. A pályázatok elbírálásakor az alábbi szempontsort veszi figyelembe a Rákosmend Erőforrás Bizottság:- az egyesület sportolóinak sikeressége,- a tömegsport tevékenység volumene és elért hatásai,- az utánpótlás-nevelésben betöltött szerep,- a jelentősebb sporteseményeken, versenyeken való részvétel vagy ezek megrendezése,- az eredményes nemzetközi szereplés,- az iskolai (diák)sport és rehabilitációs sport támogatása és szervezése,- a működéshez és fejlesztéshez szükséges saját erőforrások felhasználásának mértéke. Az elnyert pályázati összeg nem fordítható lejárt köztartozások teljesítésére. A pályázatot kizárólag a hiánytalanul kitöltött „Pályázati Aidatlap’’-pal és „Kérdőív"-vei lehet benyújtani, melyet Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Ügyfélszolgálati Irodáján (1173 Budapest, Pesti út 163.) lehet beszerezni, valamint letölthető az Önkormányzat internetes honlapjáról (www.rakosmente.hu). A hiányzó adatok pótlására utólag nincs lehetőség.' A pályázatokat „Sportegyesületek támogatása" megjelöléssel 2011. május 6. napjáig zárt borítékban, postai bélyegzővel ellátva, postai úton a Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi Irodájára (1173 Budapest, Pesti út 165.) vagy személyesen 2011. május 6. napján 12 óráig a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszol­gálati Irodájára kell eljuttatni. A pályázattal kapcsolatos kérdésekre a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Művelődési és Sport Iroda Művelődési és Sport Csojxirtjának ügyintézője, B. Nagy Attila ad felvilágosítást a 256-1683 telefonszámon vagy személyesen a 1173 Btidapest, Bakancsos u. 3. szám alatt. A pályázatok elbírálásának határideje: 2011. június 30. napja. A pályázatok elbírálására Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága jogosult. A nyerteseket a Rákosmenti Erőforrás bizottság levélben értesíti. A sportegyesüknek 2011. évi támogatására kiírt pályázat keretében nyert támogatási összegekkel 2011. december 2-án 12 óráig a Rákosmenti Erőforrás Bizottság felé el kell számolni, és szakmai beszámolót kell készíteni. Aj elszámolásokat a bizottság kizárólag pénzügyi ellenőrzés után tárgyalja meg. A beszá­molót és az elszámolást az egyesület nevére szóló, a pályázati cél megvalósítását igazoló tételes számlák másolataival, a kifizetések igazolásával és azé célra rendszeresített formanyomtatvány kitöltésével személyesen lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Művelődési és Sport Irodájának vezetőjéhez (1173 Budapest, Pesti út 165.). Az a pályázó, amelyik a beszámolót és az elszámolást nem a megadott határidőben és módtm nyújtja be, a 2012. évben nem részesülhet pályázati támoga­tásban. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága 28 HÍRHOZÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom