Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)
2011-01-27 / 1. szám
ygj OKTATÁS Elhunyt Szilágyi Ferenc A kerületünk és Gyergyószentmiklós között létrejött testvérvárosi kapcsolat keretei között a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium és a gyergyói Salamon Ernő Líceum szorosegyüttműködést alakított ki. A pedagógia számos területére, tanárokra és diákokra egyaránt kiterjedő kölcsönös tapasztalatcsere egyik motorja a líceum akkori igazgatója, Szilágyi Ferenc volt, akit egyébként a matematika tanításában elért kiváló eredményeiért egész Erdélyben jól ismertek a kollégái. Fáradhatatlanul dolgozott az általa vezetett gimnázium folyamatos fejlesztéséért. A nehezebb időkben is kiállt a magyar nyelvű oktatás fontossága és megtartása mellett. Mindezeken túl kevés olyan emberrel lehet találkozni, aki hozzáértéssel és pontosan tudott magyar költők verseiből adott helyzetben és időben odavaló részleteket idézni. Tanítványainak százai méltán hálásak neki azért az út- ravalóért, aminek birtokában a későbbi felsőfokú tanulmányaik során, és/vagy az élet legkülönbözőbb helyzeteiben könnyebben tovább tudtak lépni. Nyugdíjba vonulása után - már nem igazgatóként - továbbra is tanított, aki ismerte, tudja, hogy az iskola és a családja volt a mindene. Büszke volt magyarságára, maga is sokat tett a székely- ség megmaradásáért. Teljes energiával szervezte az összetartozás hitétől áthatva a baráti kapcsolatokat. ígéreteit tökéletesen betartotta, nagyvonalú vendéglátó, pedagógusnak kiváló, emberként pótolhatatlan. Szívünk mély fájdalmával vettük a szomorú hírt, hogy életének 67. évében január 10-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Pár napja még náluk járt. Elmondta, hogy mit szeretne még a közeljövőben tenni, tele volt tervekkel. 1944-ben magyar állampolgárnak született, most lehetett volna másodjára is az- 10-én még jókedvűen, igazi szilágyi ferisen órákat tartott. Áldozatos munkájára nem számíthatunk többé, de élete példájából erőt tudunk meríteni, s így itt marad köztünk. Törött szárnyú angyalkák Egy hamis bombariadó miatt december 16-án tucatnyi diák munkája vált egy pillanat alatt semmivé — tudtuk meg Breitkopf-Losovy Beátától, a Rákosmente Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény képzőművészeti tanszékvezetőjétől. Az Árkád Üzletközpont felkérésére papírruha-bemutatóra készültek az iskola hallgatói, a gimnazisták megtervezték, majd elkészítették, a húszfős alsós tagozatos tündérsereg pedig izgatottan várta, hogy a karácsony előtti héten bemutathassa a hófehér angyalruhákat az üzletközpont kifutóján. A fellépés előtti percekben futótűzként terjedt a hír, bombariadó miatt ki kell üríteni az épületet. A szülők és a pedagógusok sietve hagyták el a helyszínt a gyermekekkel, amit sok törött angyalszárny és földre hullott glória bánt. Ahogy várható volt, nem volt bomba az épületben, csak valaki szórakozott. Tette viszont egyáltalán nem volt szórakoztató. Az intézmény hallgatói miután túljutottak a sokkon és a csalódáson, elmondták, szívesen rendbe hoznák a megtépázott angyalruhákat, hogy végre közönség előtt is bemutathassák munkájukat. Szakács Zsuzsa & Hajóért füzetet Nem mindennapi pályázati részvételre nyílt lehetősége az Újlka utcai iskolának. Egy nagy nemzetközi szállítmányozási cég számára környezetbarát és energiatakarékos repülőgépet vagy hajót kellett tervezniük. A felsős gyerekekből álló 10 fős csapat Gyöngyösi Attila tanár úr irányításával a hajót választotta. Két hét telt el lázas tervezéssel és munkával. A makett minden eleme újrahasznosított anyagból készült. A tét nagy volt: a nyertes iskola 10 000 füzettel lehetett gazdagabb. Az Újlak álma megvalósult, megnyerték az első díjat! A cég házhoz szállítással is kedveskedett. Kamionjuk kilenc raklapon, kiváló minőségű spirálfüzetet és mappát hozott az iskolába több millió forint értékben. Munkatársunktól jSL 14 HÍRHOZÓ