Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)

2011-03-24 / 5. szám

KULTÚRA Badár Sándor nagysikerű estje a Csekóban „A névjegykártyámra az van írva, hogy Badár Sán­dor — szóra sem érdemes művész” - ezzel a sokat sejtető címmel hirdette a Csekovszky Árpád Műve­lődési Ház Badár Sándor önálló estjét, aki március 12-én zsúfolásig megtöltöt­te a házat. A műsor első ré­szében a sztorik nagy része Szőke Andrásról — állandó partnere, jászberényi szüle­tésű jó barátja - és Badár MÁV-os múltjáról (előző életében tizenkét évet dol­gozott a vasútnál) szóltak. Az előadói est második felvonásában sem maradt üres szék a Csekovszky Házban, így folytatódha­tott a szombati esti humor­bomba badáros előadásban. A téma adta magát, hisz Badár, a népszerű színész, humorista a közelmúltban érkezett haza a Budapest- Bamako Rallyról, ahol Kőváry Barna tapasztalt autóversenyző társával vett részt a nem mindennapi megmérettetésen. Badár nem készült konditermek' ben a versenyre: „Szent­endrén, ahol lakom, olyan az út, mint egy rallypálya. Nem jártam gyúrni, in­kább felkocsikáztam a Kő­hegyre, ami legalább annyi megpróbáltatással jár, mint megjárni Afrikát.” A be­számolóból egyértelműen kiderült, az igazi nagy kihí­vást számukra nem Afrika jelentette, az aknamezők, vagy a felborult lengyelek mentése, hanem XXI. szá­zad egyik nagy találmánya, a GPS - a kütyü - üzem­szerű működtetése. A kosi- vatagokon, és úttalan uta­kon való száguldáshoz egy Isuzu D-Max terepjáró volt a segítségükre, és mivel a Bamako rally nem csak egy nagy kaland, hanem a jótékonyság is fontos szere­pet kap az alapfilozófiában, így a Badár—Kőváry páros is számos számítástechnikai cikkel és élelmiszerrel segí­tette az ott élőket, tudtuk meg a vidám este folyamán. Szakács Zsuzsa JS$ Mozart muzsika gyerekeknek Miske László Jászai Mari-díjas színművész rendezésében Mozart: Varázsfuvola című operájának rövidített változa­tát a Debreceni Egyetem Zeneművészeti kara magánének tanszékének hallgatói előadásában élvezhették a gyerekek a Gózon Gyula Kamaraszínházban március 7-én és 8-án. A zeneköltő egyik leghíresebb, legkedveltebb remekmű­vét Mohos Nagy Éva, az egyetem tanszékvezető tanára és Massányi Viktor operaénekes tanította be, zongorán kísért Anducska Katalin. A többórás Mozart művet egy óra húsz percben sikerült összesűríteni úgy, hogy közben a cselekmény lé­nyege megmaradjon, és a gyermekek számára is befogadható legyen. A bölcsesség és a jóság birodalmának ura Sarastro, azért hozatta magához Paminát, a gonosz Éj Királynőjének leányát, hogy kimentse anyja befo­lyása alól. A sötétség úrnője nemcsak leányát akarja erőszakkal visszasze­rezni, de meg akarja kaparintani a vi­lágosságot jelképező napkorongot is. Ezért küldi a mit nem sejtő Tamino herceget és kísérőjét, Papageno ma­darászt Sarastro birodalmába. Itt a herceget és a madárembert próbaté­telek sora várja. Bár Papageno nem állja ki a próbákat, Sarastro mégsem 14 tagadja meg tőle a hozzáillő párt. A sötétség erőinek le­győzése után Tamino elnyeri Pamina kezét, Papageno Papagenáét. A szereplők több alkalommal is a közönség sorai kö­zött kezdték belépőjüket, ami nagy sikert aratott a gye­rekek körében. A rendezés végig képes volt az ifjú nézők figyelmét lekötni, mindig történt valami a színpadon, még a legkisebbek sem unatkoztak az előadás alatt egyet­len percig sem. Köszönhető volt ez persze a kitűnő darab és annak szin­tén kitűnő rendezése mellett a köz­reműködőknek is, akik komolyan vették a feladatot. Massányi Viktor a Hírhozónak elmondta, szeptem­ber óta készülnek az előadásra, és itt Rákosmentén a kis társulat tizenkét legtehetségesebb hallgatója lépett fel. Különös hangsúlyt fektettek az interaktivitásra, egyszerre volt be­játszva a nézőtér és a színpad, a gye­rekek úgy érezték, hogy ők is részesei az előadásnak. A Varázsfuvola egy igazi kaland a gyerekeknek, ami el­repíti őket egy olyan mesébe, amely telis-tele van varázslatos elemekkel, gonosz és jó erőkkel, ahol a végén a jó elnyeri méltó jutalmát. Kili Tamás £$ HÍRHOZÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom