Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)
2011-03-24 / 5. szám
ONKORMANYZAT 1848-ra emlékeztek Rákosmentén Március 15-én — az 1848- 1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modem parlamentáris Magyarország megszületésének napján - több százan emlékeztek meg az 513. utcánál lévő honvédsíroknál a 163 évvel ezelőtti eseményekre, a márciusi ifjakra, a korszak nagy államférfiaira, a szabadság diadalra juttatása érdekében összefogni kész, komoly áldozatokat vállaló magyar nemzetre és a hősökre, akik életüket adták a haza függetlenségéért. Az ünnepség a Himnusz közös éneklésével kezdődött, majd Riz Levente országgyűlési képviselő, polgármester mondott ünnepi köszöntőt. Riz Levente kiemelte, a magyarok 1848-ban képesek voltak magukkal ragadni más nemzetek polgárait, példává tudtak válni Európa népei előtt, olyannyira, hogy más nemzetek szülöttei is magyarnak akarták érezni magukat, részesei akartak lenni a magyarok küzdelmének, a magyarok nagy nemzeti ügyének. A cél a szabad és független magyar nemzet megteremtése volt, aminek elérésére nem kisebb feladatra kellett vállalkozniuk, mint lezárni egy történelmi korszakot, felszámolni annak elkorhadt, működésképtelen viszonyait. Ez úgy volt lehetséges, hogy hittek saját, és nemzetük sikerében, nem hagyták, hogy a kétkedők, a fanyalgók hitetlensége uralkodjon el közöttük. „A világ sokat változott 1848 óta, ma mintha nehezebb lenne hinni, úgy gondoljuk, az olyan hőstettek, mint a 48-as magyarok hőstettei távoliak, elérhetetlenek, messzi világhoz tartoznak. Mintha azt gondolnánk magunkról, hogy mi már nem vagyunk képesek, alkalmasak hasonló nagy tettekre, nagy győzelmekre. Pedig minden történelmi helyzetben azon múlik a jövőnk, hogy melyik énünkre hallgatunk. A tétlen búsla- kodóra, vagy a cselekvő magyarra, aki kimondja, most kell tenni, mert holnap már késő lesz. 1848. március 15- én a cselekvő ember tudta magával ragadni a többieket, aki hitte, a holnap más lehet. A világ most is recseg, ropog, forrong körülöttünk, mint 1848-ban. A világválság újabb és újabb hullámokat vet, Európában számos ország tántorog a pénzügyi csőd szélén, a globális gazdasági és politikai erőviszonyok totális átrendeződése zajlik. Nyolcéves lecsúszást követően, irdatlan mértékű eladósodás után, a gödör mélyéről próbálunk feltá- pászkodni. 2010-ben a magyar nemzet véghezvitt egy hatalmas politikai változást, azt a rendszert, azt a politikát, amely a szakadék felé vitt, a magyar társadalom elsöpörte. A lehetőség most megvan, hogy az országot újjászervezzük. És valójában nem kisebb ez a feladat, mint ami az 1848-as magyarok előtt állt. Ok is arra vállalkoztak, hogy teljesen megújítják Magyarországot, kiszabadítják a politikai, gazdasági függőségből, a korhadt feudális viszonyok börtönéből, hogy a kor követelményeihez méltó, erős országgá váljon. 2010-ben arra szövetkeztünk, hogy kiszabadítjuk Magyarországot az adósságcsapdából, a munkanélküliség, gazdasági hanyatlás, elszegényedés, a korrupció és bűnözés szövevényes viszonyai közül. Most az a kérdés, lesz-e erőnk és kitartásunk cselekedni, következetesen és bátran végigcsinálni azt, amire vállalkoztunk. Most is minden azon múlik, hogy melyik énünkre hallgatunk, a vesztesen, vagy a győztesen gondolkodó énünkre. Küzdenünk kell, hogy csökkenjen az államadósság, küzdenünk kell az új munkahelyekért, küzdenünk kell a korszerű oktatási, egészség- ügyi rendszerért. Küzdenünk kell, hogy egy erős sikeres jól működő országban élhessünk, ahol mindenkinek van lehetősége becsületesen boldogulni. Ha jól végezzük munkánkat, a nemzedékünk közös sikere lehet, hogy visszaadjuk az országnak az önrendelkezés szabadságát, megszabadítjuk az országot a nyomasztó terhektől, gyermekeink számára egy olyan lelkében, államában, működésében megújult Magyarországot adhatunk át, amelynek nem kell félnie a bizonytalanságtól, a kiszolgáltatottságtól. Hiszek abban, hogy mi magyarok képesek leszünk megújítani Magyarországot, mint ahogy képesek voltunk rá 1848-ban, és hiszek abban, hogy mi itt Rákosmentén hozzá tudjuk tenni a magunk részét az ország megújulásához. Az elmúlt négy évben is megmutattuk, hogy Rákosmente erősödő közössége válságok közepette is nagy dolgokra képes. Össze kell fognunk, hogy közös erőfeszítésekkel országosan és helyben is megúj ítsuk hazánkat, hogy végre azoknak legyen jobb életük, akik áldozatokat hoztak érte. Azoknak legyen jó, akik szeretik ezt az országot, a népét, a nyelvét, a földjét, a levegőjét, a múltját, a jelenét és a jövőjét. Azoknak legyen jó, akik akkor is szeretik, amikor nem könnyű szeretni, akik akkor is maradnak, mikor nehéz itt maradni, akik akkor is kitartanak mellette, mikor ezt nem tudja meghálálni. Végre azoknak legyen jó, akik hisznek benne úgy, ahogy 48 hősei hittek.” Az 1848-49-es szabadság- harc emlékműnél koszorút helyezett el Riz Levente, Fohsz Tivadar és Horváth Tamás alpolgármesterek, Szilágyi György országgyű4 HÍRHOZÓ