Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2010-11-18 / 19. szám
Ö KÖZÉLET HH RÁ KO! Növekedéssel zárja az idei évet a Rauch Folyamatos innovációk a cégnél November 12-én gyárlátogatással egybekötött sajtótájékoztatót tartott a Rauch Hungária rákosmenti telephelyén. A cég a piac elmúlt évekbeli zsugorodása ellenére is kitűnően teljesített idén, és 2010-es árbevétele várhatóan 5 százalékkal felülmúlhatja az előző évit. Ennek köszönhetően regionális szerepét tovább erősítette a magyarországi központ. A gyümölcslégyártó vállalat hazai leánya, a Rauch Hungária a legnagyobb hazai gyümölcsfeldolgozó a gyümölcslégyártó vállalatok között, a legnagyobb feldolgozó kapacitással rendelkezik a szektorban, továbbá a második legjelentősebb Rauch-központ Európa-szer- te. Jürgen Rauch, az osztrák anyavállalat vezetője a hazai gyümölcsből készült gyümölcslevek piacképességét és a magyar gazdák szaktudását tekinti a nemzetközi exportnövekedés és a stratégiai szerep zálogának. A 278 munkavállalót foglalkoztató cég erős piaci szerepét és a hazai fókusz fontosságát jelzi a magyar feliratú csomagolással rendelkező termékek polcra kerülése novembertől. A Rauch ezzel is tudatosítani kívánja, hogy e termékei 100%-ban hazai termelőktől vásárolt gyümölcsökből készülnek. A beszállítók száma sem csekély: a cég az idei szezonban több mint 700 magyar termelőtől vásárol fel hazai gyümölcsöt - hangsúlyozta Kardos Gábor, a Rauch Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Az idei szezonban a Rauch budapesti és a nyírmadai gyárában 80 ezer tonna magyar gyümölcsöt dolgozott fel. Ebből körülbelül 80%-ot az alma tesz ki, de az őszibarack, kajszibarack, bodza, ribizli és a meggy mennyisége is kiemelkedő. Horváth Tibor A Bóbita Óvodát támogató Fehér Karácsony Alapítvány javára 431.865 Ft folyt be a 2008. évi személyi jövedelemadóból felajánlott 1 %-okból, amelyet az alábbi módon használtunk fel: Fordulópont című kiadvány előfizetése 2000 Ft értékben, 67.000 Ft-ért szekrénysort vásároltunk. A kuratórium egybehangzó döntése alapján a fennmaradó összeg a következő évben kerül felhasználásra. Nagylelkű támogatásukat köszönjük, és reméljük, hogy a 2009. évi adójuk 1%-ának felajánlásakor sem feledkeznek meg a Bóbita Óvodáról Hudák Istvánná A Kuratórium tagja A Pál Apostol Iskoláért Alapítvány megköszöni azoknak a támogatását, akik adójuk 1%-ának felajánlásával 2008-ban segítették az intézményünk tevékenységéti A 2009-es év végén befolyt összeg 1 036 255 forint volt, amelyet tanulmányi versenyekre, kirándulásokra, iskolai eszközök vásárlására fordítottunk. Adószámunk: 18154829-1-42. A számlaszámúnk: 65200146-10017430. SCALPEL LASER KLINIKA 1184 Bp. XVIII., Kubinyi I. u. 6. (Zalka M.) Tel.: 292-3537, 06-30-919-5740 fax: 297-0039 Hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek 15-19~ig Bőrgyógyászat, bőrsebészet bőrgyógyászati konzultáció, szemölcs, bőrelváltozások, tetoválások, bördaganatok lézeres eltávolítása, benőtt köröm végleges korrekciója, rákszűrés Egynapos sebészet, lézersebészet sérv-, visszér-, bütyökműtétek, aranyér, végbélbetegségek konzervatív és műtéti kezelése, rákszűrés Plasztikai sebészet szemhéj-, fül-, orrplasztika, ránctalanítás, Botox, kollagénfeltöltés, emlőműtétek, zsírleszívás, hegkorrekció, lézeres hajátültetés, bőrregeneráló kezelés Fájdalom-klinika Nőgyógyászat A klinikán alkalmazott korszerű műtéti eljárások és érzéstelenítési módszerek miatt betegeinket rövid megfigyelés után hazabocsátjuk, megrövidült sebgyógyulás és csekélyebb fájdalom mellett a gyógyulás szakaszait otthonukban tölthetik. LIGET ÁLLATORVOSI RENDELŐ Rákosliget, Mátka u. 3. (Vegyiműveknél) Kutyák, cicák, haszonállatok teljes körű ellátása, ambuláns rendelés. Műtétek: cicák, kutyák speciális ivartalanítása, baleseti sebészet. Immunizálási programok, védőoltások veszettség ellen is. Új szolgáltatás: ultrahangos fogkő-eltávolítás. Rendelési idő: Hétfő-péntek 17-19-ig, szombat 8-10-ig Telefon: 258-0442 (üzenetrögzítő éjjel-nappali Levegőszurők Fékbetétek Olajszűrők Gyertyák Üzemanyagszurők Szíjak Pollenszűrők Olajok Minden típushoz. BARÁTI ÁRON!! xvn. PESTI űt 191 . (Csabai u. sarok) Tel.: 256-3326 2010. november 18. 17