Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2010-02-25 / 3. szám

4 NKORMÁNYZAT Elfogadták a kerületi költségvetést Terítéken a régi és az új piac A képviselő-testület február 18-án tartotta ülé­sét, a rendkívüli ülésen pedig - szintén ezen a napon - az ellenzéki frakciók által kezdemé­nyezett, a keresztúri vásárcsarnokkal kapcsola­tos előterjesztésről vitáztak a képviselők. 'S. Km Tamás Riz Levente polgár- mester bevezetőjé­ben újabb pályázati si­kerekről számolt be. Három oktatási intéz­mény, a Csillagszem Óvoda, a Csibe és a Napraforgó bölcsőde részére nyert az önkor­mányzat egyenként 15- 15 millió forintot aka­dálymentesítésre. Egy útépítési pályázaton 270 millió forintot nyer­tünk, amelyből nyolc utca újul meg. Az útépí­tés mellett korszerűsítik a közvilágítást, vala­mint 3,6 km hosszon járdát építenek, fákat, cserjéket ültetnek. A polgármester örömmel tolmácsolta, hogy Bu­dapest legeredménye­sebb pályázója a XVII. kerület, 2006 októbere óta több mint 3,5 milli­árd forint pályázati pénzzel gazdagították a költségvetést. Riz Le­vente arról is szólt: Bu­dapesten elsőként Rá­kosmentén lehet fizetni a gyermekek közétkez­tetését étkezési jegyek­kel. A legtöbb települé­sen még hiányzik az ön- kormányzat és a jegy­forgalmazó cégek kö­zötti szerződés. Rákos­mente Önkormányzata azonban már tavaly de­cemberben szignálta ezt a megállapodást, így 2010. január 1-től az összes oktatási intéz­ményben étkezési utal­vánnyal is kiegyenlíthe­tő a menza költsége. Cél, hogy többen részt vehessenek a közétkez­tetésben, hogy ne le­gyen éhes gyermek Rá­kosmentén. Végezetül a polgármester bejelentet­te, hogy március elején elindul a Pesti út felújí­tása, a keresztúri busz­korridor építése, ezért arra kell készülnünk, hogy május végéig csúcsidőszakban nem lesz könnyű közlekedni Rákosmentén. Rózsahegyi Péter (Fi­desz) napirend előtt a Levegő Munkacsoport felhívását idézte annak kapcsán, hogy az utóbbi időben egyre több la­kossági panasz érkezik Rákosmente levegőtisz­taságával kapcsolatban. A bejelentők azt nehez­ményezik, hogy a vá­rosközpontban a bu­szok sofőrjei álló hely­zetben is járatják a jár­műveket, ami sajnos a lakótelepek parkolói­ban, az autósok körében is divattá vált. A kör­nyék lakói nem tudnak szellőztetni, mert nem csak büdös a levegő, ha­nem az egészségre is káros. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a le­vegőbe kerülő káros­anyagok a járművekben ülőket is veszélyezteti, ezért érdemes lenne for­galmi csomópontokban piros lámpánál, vasúti sorompónál leállítani a motort, mert különösen ezeken a pontokon ma­gas a szállópor szennye­ződés koncentrációja. Fachet Gergő (Itthon Rákosmentén Egyesü­let), az Ügyrendi és Eti­kai Bizottság elnöke rö­viden tájékoztatta kép­viselőket, hogy a testü­let tagjai maradéktala­nul leadták a 2010-es évre vonatkozó va- gyonbevallásukat. Dunai Mónika (Fi­desz) frakcióvezető hozzászólásában el­mondta, a vagyonnyi­latkozatok tanulmá­nyozása során megle­petéssel tapasztalta, hogy egyik képviselő- társa 6 millió forintos köztartozást halmozott fel egy év leforgása alatt. Véleménye sze­rint a képviselőt nem véletlenül régen elöljá­rónak hívták, elöl kell járnia, azaz jó példát kell mutatnia saját ügyeinek intézésében is. Épp ezért nyilatko­zattételre szólította fel a Jobbik képviselőjét, Láz­ár Attilát, hogy a va- gyonbevallásában fel­tüntetett 6 millió forin­tos köztartozás lejárt ha­táridejű köztartozás-e? Lázár Attila (Jobbik) elő­ször 15 nap múlva írás­ban ígért választ, majd később azt a magyará­zatot adta: valóban van a cégének köztartozása, de az adóhivatallal már megállapodást kötött a tartozás rendezésére. A továbbiakban Láz­ár Attila Puritán polgár- mester, avagy előre a gyurcsányi úton cím­mel kért szót. Kifogásol­ta, hogy az egyik helyi lapban heteken keresz­tül rágalmazták szemé­lyét és a Jobbikot az Ivanits-ügyben kirob­bant botrány során, ugyanakkor például a Podmaniczky-Vigy ázó­kastély ügyével egyet­len média sem foglalko­zik. Emlékeztetett a ta­valy decemberi testületi ülésre, ahol a polgár- mester azt mondta, hogy a Jobbik hazugsá­gokat tartalmazó cikkei­vel a gyurcsányi útra lé­pett. Lázár véleménye szerint a „sumákolás, és a mellébeszélés" inkább arra utal, Riz Levente lépett a gyurcsányi útra. A polgármester nem kí­vánta tovább folytatni a sárdobálást, higgadtan válaszolt a felvetésekre, majd arra hívta fel kép­viselő úr figyelmét, hogy próbáljon meg in­kább a kerület ügyeivel foglalkozni. Az utakkal, a járdaépítésekkel, a csapadékvíz-elvezetés­sel kapcsolatban is le­gyen programja a Job­biknak, és akkor sokkal jobban tudnak majd együtt dolgozni. A feszültséget némi­leg oldandó, Koszorúsné RAK RAK Dr. Hoffmann Attila - MSZP, PB-elnök - a hónap 4. tökén 17-18 óráig a Rezgő utcai óvoda, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Művelődési Házban. Hatvani Zoltán - Fidesz, 11. evk., VGB-elnök - a hónap 1. keddjén 8.00-9.00-ig a Rákoskerti Mű­velődési Házban, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, telefonon törté­nő bejelentkezés alapján a bejelentő lakásán (mozgásában korlátozottak esetén) tel.: 06-30- 944-0203. csütörtökén 17-19 óráig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Horváth Tamás - Fidesz, 15. evk. - minden hónap első keddjén 18 órakor a Diadal úti iskolában. Dr. Hrutka Zsolt - MSZP, JKB-elnök - hónap 1. hétfőjén 18-19-ig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Kiss Lajos - MSZP, 6. evk. - minden hó 4. hétfőjén 17-19-ig az MSZP-irodában, a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Koszorúsné Tóth Katalin - független, 1. evk. - hó­nap 1. hétfőjén 17-18-ig a Hófehérke óvodában. Kovács István - Itthon Rákosmentén Egyesület - előzetes egyeztetés alapján, tel.: 06-20-569-2300. Lázár Attila - Jobbik - hónap 1. hétfője 17-18 óra, Jobbik-irodában, Pesti út 60. Dr. Morauszky András - MSZP, 2. evk. - a hónap 1. keddjén 17-18 óráig a Csillagszem Óvodában (Újlak u. 114.). Rózsahegyi Péter Koszorúsné Tóth Katalin

Next

/
Oldalképek
Tartalom