Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2010-12-09 / 20. szám

ifli KULTÚRA Oldtimerek Rákosmentén Rákosmente Önkormány­zata támogatásával szep­temberben megalakult a Rákosmente Oldtimer Egye­sület. Soron következő össze­jövetelüket a Maros moziban tartották meg november 13- án, amelyen részt vett Hor­váth Tamás alpolgármester is. Az egyesület tagjai törté­nelmi járműveket gyűjtenek, amelyek elmúltak harminc­évesek. Az egyesület azzal a céllal alakult, hogy összefog­ja azokat az embereket, akik tenni tudnak és akarnak azért, hogy ezek a járművel sokáig fennmaradjanak. Borsche Károly nyugállo­mányú mérnök ezredes, az egyesület elnöke a Hírhozó­nak elmondta, pici gyerek­kora óta járműmániás. Óri­ási vesztesége az utókornak, hogy néhány teherautón kívül szinte alig akad fellel­hető régi honvédségi jármű, mert a háború után sajnos mindet beolvasztották. Csak az menekült meg a pusztu­lástól, amit az emberek el­dugtak. Horváth Tamás örömmel nyugtázta, hogy egy új, kö­zösség formáló, civil egyesü­let alakult, amely a régi jár­művek megmentését tűzte zászlajára. ígéretet tett arra, hogy a jövőben segíteni kí­vánják az egyesület mun­káját, a részleteket majd kidolgozzák, hogy ez milyen formában ölthet testet. Min­denek előtt a megjelenés a legfontosabb cél, hogy a Rákosmente Oldtimer Egye­sület minél több embernek bemutathassa kincseit. Kili Tamás JSTi Búcsú Kispista Istvántól Kispista István, a Magyar Rádió egykori szerkesztő'- riportere 87 éves koráig, haláláig itt élt köztünk, Ke­resztáron. Sokan emlékez' nek kora reggeli műsorára, a Falurádióra, ahol igazsá­gokat, elgondolkodtató fel­vetéseket osztott meg hallga­tóival a 60-70-es években. Munkatársaival azokban az években is kimondták olyat, amit mások nem mertek, igaz, sokszor az irodalom eszközeit hívták segítségül. Az Aranytollas újságírót november 18-án helyezték örök nyugalomra, a Rákos- keresztúri köztemetőben, ahol Szabó Lajos ligeti refor­mátus lelkész búcsúztatta. Az érszűkület megkeserítheti mindennapi életünket A betegség kezelése az új eljárással már elérhető A mozgás mindennapi életünk alapja. Akkor vesszük igazán észre ezt, amikor már nehe­zünkre esik pár lépés megtétele is. Ne hagyja, hogy ide jusson! A szervezetünk működéséhez szükséges anyagok a verőérháló- zaton keresztül jutnak el szerve­inkhez. Ha az artériás rendszer bármely szakaszán valamilyen okból szűkület alakul ki, akkor arra a területre nem jut elegen­dő tápanyag és oxigén. Az ér­szűkület tünetei attól függnek, hogy a szűkület vagy elzáródás milyen mértékű, és hol helyez­kedik el. Ha az alsó végtagban van, a beteg a lábak hűvösségét, fehérségét észleli, krónikus fáj­dalomról, helyi érzéketlenség­ről görcsről és járástávolsága csökkenéséről panaszkodik, de lábfáradékonyság is felléphet. Súlyosabb esetekben elszínező­dést, elhaló lábrészt, vagy nem gyógyuló sebeket okoz az érszű­kület. Ha az érszűkület például a nyaki vagy agyi ütőereket érin­ti, akkor a panaszok koncent- rációzavarban, feledékenység- ben, szédülésben, fülzúgásban, látászavarban, zsibbadásban, fejfájásban, mozgászavarban je­lentkezhetnek. Az érszűkület megkeserítheti életünket. Ennek megelőzésére vagy a meglévő baj enyhítésére és kezelésére két fontos dolgot kell megtennünk, az egyik az érszűkületet előidéző szokása­inkon kell változtatni, így a do­hányzást el kell hagyni, a rend­szeres mozogni kell, a magas vérnyomásban és cukorbeteg­ségben szenvedők vérnyomásá­nak és vércukrának beállítása, az állati zsiradékban dús ételek mellőzése, a másik fontos do­log az, hogy időben kell orvosi vizsgálatban és kezelésben részt venni, amíg nem késő. Buda­pesten 5 helyen, többek között a XVII. kerületben is elérhető a Nashwan-ParasoundPlus készü­lék Dr. Khaled Nashwan sebész szakorvos találmánya, amellyel több mint 25 nemzetközi nívós nagydíjat nyert el. Ez az új eljárás a tudományos tényeken alapuló legúj abb fizioterápiás gyógymód. A készülék az infra-, hallható és az ultrahang hullámok alkalma­zásával kezeli az érszűkületben szenvedő betegeket. Serkenti a kolletarális (mellékerek) kerin- gésképzést, így a keringésromlás okozta tüneteket csökkenti vagy megszünteti. A kívánatos hatás eléréséhez csupán 20 kezelés­re van szükség. Napi egy-egy kezeléssel. Egy kezelés 30-40 percig tart. A négy hétig törté­nő kezelések hétfőtől péntekig tartanak. A kezeléseket orvosi vizsgálat előzi meg, melyet szak­orvos végez. A vizsgálat és a ke­zelés fájdalommentes. További felvilágosítás: wivw. medhungary.com vagy 06-30- 339-6963 , 06-20-327-6835, 06-70-290-3216 , 06-72-551- 714 (X) 2010. december 9. 15 Az eljárás megkezdése előtt és után is orvosi vizsgálat történik

Next

/
Oldalképek
Tartalom