Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2010-10-21 / 17. szám

m ÖNKORMÁNYZAT gálnak embert, azt úgy kell értelmeznünk, hogy önök nem hajlandók a munkát felvenni. Önöket nem ezért küldték a választók.” — von- ta le a következtetést Riz Levente. Hrutka viszontvá- laszában kiemelte, hogy az MSZP-ben nincsen olyan szakértő, aki egyszerre 7-8 dologhoz ért. Kovács Ist­ván, az IRE frakcióvezetője szintén nem fogadta el az új bizottsági struktúrát, mert azok véleménye szerint mű­ködésképtelenek. Hatvani Zoltán (Fidesz) rákoskerti képviselő annyit fűzött az elhangzottakhoz, hogy a Vagyongazdálkodási Bizott­ság ülésein az elmúlt cik­lusban évente egyszer látta megjelenni az IRE delegált­ját, az MSZP pedig delegált szakértőket sem küldött ide. „A Fachet Gergő elnökölte Ügyrendi Bizottság pedig 11 perces üléseknél hosz- szabbat nemigen tartott, ennek dacára az elnök tisz­teletdíját ugyanúgy felvet­te.” - mondta Hatvani. Nótin Tamás (Jobbik) képviselő pártja javaslatára hívta fel a figyelmet, amely­ben hat bizottság megala­kítását tartották célszerű­nek, mivel ez nem valósult meg, ők sem küldenek tago­kat a bizottságokba. Fachet Gergő (IRE) a bizottságok számának lecsökkentését drasztikusnak, aránytalan­nak és értelmetlennek tart­ja, ezért az IRE sem kíván részt venni azok munkájá­ban. Fenke Ferenc (KDNP) kiegészítette Hatvani Zol­tán szavait annyival, hogy ő volt bizottsági elnökként az elmúlt négy évben sosem látta az Itthon Rákosmente delegált képviselőjét. A Fi­desz frakcióvezetője, Dunai Mónika az alakuló üléshez méltatlannak tartotta a ki­alakult vitát. Fohsz Tivadar alpolgármester meglátása 4 szerint az ellenzék még nem tudta megemészteni azt a veszteséget, amelyet az ön- kormányzati választásokon elszenvedett, ezért minden egyes hozzászólásukon a sér­tettség érződik. „A mi kép­viselőink a munkát vállal­ták, ezért vannak itt. Önök lehet, hogy a vitától nem félnek, de a munkától bizto­san.” Riz Levente zárszavá­ban hangsúlyozta: „nem az ellenzéken spórolunk, ha­nem elsősorban magunkon. A szakmai munka minősége pedig jó részben önökön is múlik. Ha viszont nem kí­vánnak ebben részt venni, akkor szakmai munkát sem akarnak. Sajnálatos, hogy esélyt sem adnak az új bi­zottsági rendszernek.” Az előterjesztést a bizottságok felállításáról végül 15 igen mellett, 6 nem ellenében elfogadta a testület. Ezt kö­vetően a delegált bizottsági tagok letették az esküt. Az iszapkárosultak megsegítése Utolsó napirendi pontként tárgyalták a kolontári ka­tasztrófa károsultjainak a megsegítését. A polgármes­ter rendhagyónak nevezte ezt az előterjesztést, de a bor­zasztó tragédia megköveteli a lehető leggyorsabb reagá­lást. Az alakuló ülés napján, október 14-én Riz Levente és Rózsahegyi Péter képvi­selő személyesen jártak az iszaptározónál, valamint Kolontáron, Devecseren és Somlóvásárhelyen. Megrá­zó élmény volt a pusztítást testközelből látni. Riz Le­vente arra kérte a helyi pol­gármestereket, hogy jelöl­jenek ki hat családot, ame­lyet Rákosmente Önkor­mányzata az elkövetkező évben segíteni fog. Egyen­ként százezer forintos gyors­segélyt kapnának ezek a családok, ezt követően pe­dig havi 50.000 forintot egy éven keresztül. A városve­zető ehhez kérte a testület támogatását a válságkezelé­si céltartalék terhére. Fenke Ferenc hozzászólásában ki­hangsúlyozta, hogy „óriási felelőtlenség volt az ország legfenyegetőbb ökológiai bombáját egy erkölcsi hul­ladékokból álló klikk kezé­be adni.” Rózsahegyi Péter (Fidesz) rákosligeti képvi­selő köszönetét mondott a kerületieknek a komoly fel­ajánlásokért, amelyek kö­zött még személyautó és la­kóház is akadt. A testület a javaslatot 21 igen mellett egyhangúlag elfogadta. Az ülés végén bejelentették a Fidesz, a KDNP és az IRE frakcióinak megalakulását. Horváth Tibor Saját magán spórol az új testület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének létszáma 2010. októbertől a korábbi 28-ról 20 főre csökkent. Ennek nyomán Riz Levente polgármester javaslatára a korábbi 12 testületi bizottság helyett jóval kevesebb, mindössze 4 bizottságot hoztak lét­re. Csökkent a tisztségviselők száma, kevesebb a belső és külső bizottsági tag. Mindemellett takaré­kosságból - a Fidesz-KDNP önkorlátozó gesztusa­ként- megszűnt a tanácsnoki rendszer, amely pozí­ciókat eddig hagyományosan a várost vezető erők töltöttek be. A változtatásoknak köszönhetően éves szinten több mint 44 millió Ft megtakarítást ér el az önkormányzat. 2006. októberi állapot 2010. októberi állapot megtakarítás (évente) Képviselő-testület 28 fő 20 fő 12 millió Ft bizottsáqi elnökök 12 fő 4 fő 9 millió Ft külső bizottsáai taqok 30 fő 16 fő 8 millió Ft tanácsnokok 3 fő . 4 millió Ft alpolaármesterek 3 fő 2 fő 11 millió Ff képviselők utazási bérlete 26 db 18 db 0,5 millió Ft Összesen: 44,5 millió Ft HÍRHOZÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom