Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2010-09-23 / 15. szám

Új sportpálya a Hétszín virág óvodában Az esőelvezető csatornának köszönhetően megszűnnek a tócsák az udvaron §|j|j| OKTATÁS A rákoshegyi Hétszínvirág óvoda udvarán alapítványi, illetve képviselői keretből új sportpálya és esőelvezető csatorna készült, amelynek ünnepélyes átadására szép- tember 6-án, a meghívott vendégek jelenlétében került sor, de előtte még Márkus Lászlóné, az óvoda vezetője megmutatta a gye­rekek fogadására átalakított barátságos tornaszobát, ahol jelenleg két kiscsoportot, vagyis a leendő Új majori utcai óvoda negyvenöt kis­gyerekét látják vendégül. A sportpályaavatón részt vett Dr. Bényi Zsolt és Fej­ér Gyula, helyi képviselők, akik fejenként 220 ezer fo­rinttal járultak a költségek­hez, amit Fejér Gyula még megfejelt 50 ezer forinttal, hogy a sportudvaron ko­sárlabdapalánk és focikapu is legyen. A kivitelezés 1,9 millió forintba került, ami­ből 1,3 milliót az óvoda alapítványa, vagyis a szülők álltak, amit ezúttal is meg­köszönt Márkus Lászlóné, kiemelve, hogy az új bo­rításnak köszönhetően, a gyerekek ezentúl sokkal biztonságosabb körülmé­nyek között játszhatnak az udvaron, illetve az új esőel- vezető csatornának köszön­hetően már a tócsákat sem kell kerülgetni. Dr. Bényi Zsolt kiemelte, hogy a képviselők által fel­ajánlott közpénz láthatóan jó helyre került, mert mire, illetve kire érdemes költe­ni, ha nem a gyerekekre. Fejér Gyula elmesélte az óvodásoknak, hogy valami­kor - 1950-ben - őt is ebbe az óvodába hozta minden reggel az édesanyja, így ért­hetően, most is örömmel jött, hogy részese legyen egykori kedves óvodájának gyarapodásában. A sport­udvar birtokba vétele előtt, az óvodások műsorral ked­veskedtek a vendégeknek Szakács Zsuzsa JSí Fizetett politikai hirdetés 2010. október 3-án szavazzon, a JOBBIK jelöltjeire, Polgármester-jelöltjére! Kajzínger Zsolt Nótin Tamás Maron László Antal Vilmos Kredits Ferenc Csikósné Benke Anna Bartalus Anett Szanyi Ferenc Seregély Tibor RAKOSMENTE LEGYEN VÁROS A VÁROSBAN! Elérhetőségeink: Irodánk, Bp. 1173. Ferihegyi út 78. Fsz. Internet: www.rakosmente.jobbik.hu E-maii: rakosmente(5)jobbik.hu Tel; 0670-3910007 és 0670-3920043 JOBBIK MAOYARORSZÁOÉRT MOZGALOM Cseppely Gábor Horváth Krisztián Rákosmente polgarmester-jelöit 16 ■■■■■■■ HÍRHOZÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom