Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2010-09-23 / 15. szám
Ferihegyi zajról egyenes adásban Riz Levente a Ma reggel vendége volt Szeptember 14-én a közszolgálati televízió műsorának, a Ma reggelnek a vendége volt Riz Levente, Rákosmente polgármestere. A beszélgetés témájaként a Ferihegyi Repülőtér zajszennyezése, jogszabály- sértő működése szolgált. Rákoshegy kálváriája 1982-ben kezdődött, amikor rendeletbe ütköző módon 1,6 kilométer közelségben építették fel a 2-es futópályát a lakott területtől az előírt minimális 5 kilométer helyett. A forgalom megindulása után, a lakossági panaszok miatt 1984-től kezdődően betiltották a rákoshegyi pályavég használatát, majd a Hom-kormány idején, 1997-ben feloldották a korlátozást. Ennek köszönhető az az áldatlan állapot, hogy a repülőgépek 100- 150 méteres magasságban szállnak el a lakóházak fölött. A jogszabály ugyan tiltja a használatot éjszaka és munkaszüneti napokon, előírja, hogy felszállás után a gépeknek egy balkanyart kell venniük, az üzemeltető (Budapest Airport Zrt.) azonban nem tartatja be az előírásokat a légitársaságokkal. Az adatszolgáltatási perek révén kikényszerített repülési dokumentumok azt bizonyítják, hogy sokkal nagyobb arányban történnek jogsértések, mint ahogy azt a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója, Hardy Mihály állítja. Az adatokból kiderül, hogy csak 2008 novemberében a gépek 72%-a nem tartotta be a rendelet szerinti kötelező balkanyart, amely a lakott település elkerülése érdekében szükséges. Rákosmente Önkormányzatának minimumcélja a jogszabályok betartatása, amelyhez feltétlenül szükséges a hatékony állami fellépés a légiközlekedési hatóság révén. A másik cél az 1984-1997 közötti állapot visszaállítása, amikor nem is használhatták egyáltalán a repülőgépek a 2-es futópálya Rákoshegy felőli végét. A BA Zrt. —információink szerint — évente 300 millió forintot meghaladó zajvédelmi díjat szed be a légitársaságoktól, amelyet vissza kell forgatnia a zajvédelembe. A hatóság felé történő elszámolása titkos, így nem tudjuk, mennyit költenek ebből erre a célra, s mi lesz a fennmaradó bevétel sorsa. Rákosmente Önkormányzata alkotmánybírósági beadványban kérte az alkotmányos alapjogok visszaállítását a repülési zajterhelés ügyében. A lakók által indított bir- tokháborítási pereket is teljes vállszélességgel támogatja a városvezetés. „A légiközlekedésre természetesen szükség van, de a rákoshegyi lakók érdekét is tiszteletben kell tartani.” - zárta a beszélgetést Riz Levente. Horváth Tibor JS:5” Segélykoncert játszótéravatással Az állatok világnapja alkalmából rendezett segélykoncertet a Noé Állatotthon Alapítvány a szervezet rá- koscsabai menhelyén szeptember 18-án. Riz Levente polgármester, országgyűlési képviselő jelenlétében sor került az alapítvány területén újonnan épült játszótér ünnepélyes avatására is. Arcfestés, ugrálóvár, trambulin, óriáscsúszda, játékos foglalkozások várták a gyereksereget, akik a hivatalos átadást követően az új játszótér eszközeit is azonnal birtokba vették. Kora délután nagy sikerrel lépett színpadra az Almandin Ékkövei Hastánccsoport, valamint az akrobatikus elemekkel tűzdelt, és történelmi hagyományokon alapuló brazil harcművészetet bemutató Associayao de Capoeira Descendente do Pantera egyesület. A délutáni koncerten az elkötelezett állatbarát művészek és együttesek - Tóth Vera, Tóth Gabi, Farkas Zsófia, Ambrus Rita, Samu Krisztina, Popovics György, a Balássy Betti - Varga Ferenc duó, valamint a Revolution, a Jump Rock Band, a Last Minute és a Kávészünet együttes - gázsi nélkül vállalták a fellépést, a teljes bevételt az alapítvány állatainak gondozására fordítják. Az EU-tanúsítvánnyal rendelkező játszótér átadásán Sándor Hédi, az alapítvány elnöke elmondta, régi álmuk volt egy játszótér, hiszen nagyon sok gyerekcsoport és kisgyerekes család látogatja a Csordakút utcai állatotthont. Az 1 millió forintos beruházást pályázat útján közel 200 ezer forinttal támogatta Rákosmente Önkormányzata. Megnyitó beszédében Riz Levente kiemelte: 20 évvel ezelőtt helyi civil kezdeményezés nyomán indult el egy csoda, aminek eredményeképpen ma a menhelyen 800 állat talált biztonságos otthonra, ahol több mint száz önkéntes vigyázza békés életüket. Kili Tamás Jgü 2010. szeptember 23. 7