Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2010-06-24 / 11. szám
2010. JÚNIUS 24. Sport 27 Élen a tanulásban ás a sportban Ts. Munkatársunktól _ W ehovszky Vivien, a Gregor József Általános Iskola 5. osztályos tanulója ebben a tanévben két kitüntetésben is részesült. A Főpolgármesteri Hivatal dísztermében június 10-én ünnepélyes keretek között vehette át az Élen a tanulásban, élen a sportban kitüntető oklevelet és plakettet. Ezt a díjat, olyan tanulóknak adományozzák, akik kitűnő tanulmányi eredményük mellett, kiváló sportteljesítményt is fel tudnak mutatni. Vivient iskolája több tanulmányi versenyen is indította, ahol a következő eredményeket érte el. A kerületi németversenyen 2. helyezett lett, a Zrínyi területi matematikaversenyen a 21. helyet szerezte meg. Az iskolai matematikai alapműveleti versenyen az 5. osztályosok versenyében 1. helyezett lett. Bár nem sportága, ő nyerte a korosztályában a kerületi mezei futóversenyt is. Ezeket az eredményeket mindennapos edzés mellett érte el, mivel a Gradex Csata Ritmikus Gimnasztika Szakosztályának sportolója. Sportágában Magyar Kupa bajnok labda, kötél és karika gyakorlataival, majd az összetett eredmények alapján négy bajnoki címet szerzett. A fővárosi kitüntetése mellett, a kerületi képviselő-testület elismerését is kivívta. Rákosmente Önkormányzata második alkalommal adományozza számára az Élen a tanulásban, élen a sportban címet. Gratulálunk eredményeihez és további sok sikert kívánunk. Éjszakai sport a Körösiben "2%. Szakács Zsuzsa A visszajáró öreg diákok úgy emlékeztek, évekkel ezelőtt egy teljes napon át, huszonnégy órán keresztül sportoltak a diákok és a tanárok a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és Gimnázium tornatermében. Az időtartomány mára egy kissé lecsökkent - este hattól reggel hatig -, de a kiváló hangulat semmit sem változott. A május 28-i sportnapon több mint kétszáz volt és jelenlegi kőrösis diák és tanár mérte össze ügyességét. A röplabdások kezdték a tornát, a hat induló csapat közül a tanárok a tisztes második helyen végeztek, Nagy Géza testnevelőtől vehették át a megérdemelt érmeket. A fiatalok körében egyre népszerűbb floorball is bemutatkozott három csapattal, de a legtöbb embert ezen az éjszakán is Rákosmente legtartott bemutatót, az egyre nagyobb létszámban megjelenő lány szurkolócsapat előtt. A reggelig tartó labdarúgás győztesei a Los Padrinos, a keresztapák csapata lett. A remek rendezésért, a folyamatosan érkező zsíros kenyerekért dicséret illeti Landauer Tamást és Szántó Rékát, akik a tanulás mellett egy hónapig dolgoztak azon, hogy ez a sportos éjszaka sikeresen létrejöjjön. csapata kempózott a Kosárlabda az 525. téren Második alkalommal rendezik meg július 31- én 10 órától az 525. téren az „525 CUP” utcai kosárlabda fesztivált. Nevezni Tóth Ádámnál lehet a 06-30-515- 8017-es telefonszámon. Az MHSE ~2s. Munkatársunktól A z önkormányzat támogatásával május 29-én rendezte meg a Magyar Harcos Sportegyesület az V. Csaba Kempo Kupát az MHSE Küzdősport Centrumában. A budapesti csapatokon kívül Vácról, Bicskéről, Jászberényből és Jászapátiból érkeztek versenyzők. A hatvanöt nevező öt technikai és négy küzdelmi versenyszámba mérte ösz- sze tudását, és még csapatban is helyt kellett állniuk a versenyzőknek. Idén Erdei Zsófia (MHSE) szerezte a legtöbb pontot a hölgyek között, míg az uraknál Vészeli Gergő (MHSE) bizonyult a legjobbnak. Csapatban is a Magyar Harcos SE egyik legjobban csapata lett a legeredményesebb (Zsófi ördögei) 74 ponttal, a második helyezett 54 pontjához képest. Jövőre a versenyt már nemzetközinek szeretnék megszervezni. A Szlovák Szövetség már jelezte részvételi szándékát. tei/fax.: 259-0511 Mobil.: 00-20-924-1257 e-niaíl: hiiiMzn.hirtetes@t-0iiiine.liti, hirhozn@t-online.hu MINDEN TERÜLETRE KITERJEDŐ ASZTALOSMUNKÁT VÁLLALOK INGYENES HELYSZÍNI FELMÉRÉSSEL. Érd.:+36-30-650-4081. szülői engedéllyel már az iskola hetedik-nyolcadikosainak válogatottja is részt vehetett. De mielőtt sípjába fújt a bíró, egy régi diák, Tóth Gyula harcművész népszerűbb sportága, a labdarúgás mozgatta meg. Tizennégy csapat indult az este tízkor kezdődő teremlabdarúgó-tornán, a reggel hatig tartó eseményen