Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2010-05-06 / 8. szám
Kultúra 14 ■ :>-• Családját kiűzték a Felvidékről Interjú Szelepcsényi Sándorral Ideálisabb helyszínt keresve sem találnánk egy hosszabb diskurzushoz, mint Rákoskerten a platán sor árnyas fái mentén szerényen meghúzódó, mindössze néhány négyzetméteres, de láthatóan nagy becsben tartott Jubileumi parkban. Aligha él olyan ember ma Rákoskerten, aki ne ismerné beszélgető partneremet, Szelepcsényi Sándort, a kerületrész egyik legmegbecsültebb lokálpatriótáját, számos civil szervezet tagját. Utolsó aktív éveiben egy számítástechnikai cég műszaki igazgatójaként dolgozott, és nem sok ideje maradt közéleti szerepvállalásra, de nyugdíjba vonulása után minden megváltozott. ■Js. Km Tamás F riss nyugdíjasként 2005-ben elhatároztam, hogy nem szeretném semmittevéssel folytatni az életemet. Még abban az évben megkeresett Orosz Károly, a Rákoskerti Polgári Kör elnöke, hogy elvállalnám-e a szervezet vezetését, és én igent mondtam. Szerencsére úgy tűnik jó periódusban, mert igazából akkoriban kezdett egyre jobban felpezsdülni Rákoskerten a közösségi élet.- Melyek azok az események, amelyekben akár ötletadóként, akár szervezőként szerepet vállalt a polgári kör?- Rákoskert fennállásának 75. évfordulóján, 2008-ban emlékezetes program keretében avattuk fel ezt az Emlékparkot, ahol most is ülünk, és ami azóta a Jubilemi park nevet viseli. Nem csak a pihenni vágyóknak nyújt árnyékos felüdülést, ma már a Rákoskert Napja rendezvénysorozat központi helyszíneként is funkcionál. A jeles évfordulóra emlékérmet is verettünk, amelyből 104 darabot adtunk át ünnepélyesen azoknak az őslakos kerti családoknak, akik hűségesek maradtak a településhez, és már 1950 előtt is Rákoskerten laktak. Egy polgári körös tagtársunk kezdeményezése és anyagi támogatása nyomán szerepünk volt a Wass Albert-szobor felállításában, de apróbb események is fűződnek a polgári kör nevéhez. Számos kiállítás szervezésében vettünk részt, ahol elsősorban Rákoskerthez kötődő művészek alkotásai bemutatására törekszünk. Itt szeretnék köszönetét mondani a Rákoskerti Művelődési Ház csapatának, különösen Lipcseyné Horváth Ágnesnek, ők mindenben támogatnak bennünket és segítenek a szervezésekben, helyet adnak a rendezvényeinknek.- Az elmúlt öt év során három könyve jelent meg: Rákoskert története, Po- zsonypüspöki, ahogyan az emlékeinkben él és a Szelepcsényi család története. Ez utóbbi megírásához talált-e a családban segítőtársakra, és az írásos dokumentumok alapján ki a családfa bizonyíthatóan legősibb tagja?- Érdekes módon nem egy Szelepcsényi segített a legtöbbet, hanem Maholányi József, akinek távoli felmenője a XVII. században élő Szelepcsényi György prímás örököse volt, és hozzám hasonlóan szintén a családja után kutatott. Minden anyagot megkaptam tőle, amelyből kiderült, hogy nem csak írásos emlékekről van szó, ennél sokkal szerteágazóbb a hajdani prímás hagyatéka. O készíttette el például azt a színarany koronázási csókkeresztet, amelyet minden királynak meg kellett csókolnia, amikor a koronázási ceremóniára a templomba érkezett. Az első Szelep- csényiek szlovák eredetűek voltak és eredetileg a Pohroncz vezetéknevet viselték. Szelepcsényi Pohroncz Fe- rencz esztergomi kanonok 1598-ban testvérével, Miklóssal együtt nyert címeres nemeslevelet, a nemesi címet Rudolf császár adományozta és ma is fellelhető az Országos Levéltárban.- A család tehát a Felvidékről származott el, hogy kerültek Magyarországra?- 1945-ben születtem a felvidéki Pozsony- püspöki településen, másfél éves voltam, amikor Eduárd Benes cseh politikusnak köszönhetően szüleimmel, két testvéremmel el kellett hagynunk az otthonunkat. A Benesi dekrétumok arról rendelkeztek, hogy az újjáalakult Csehszlovákiából a kollektív bűnösség elvének alkalmazásával a német és a magyar nemzetiségűeket kiűzzék. 1947 telén két lovasszánon jöttünk át a határon, szerencsénkre 1948-ban kiutaltak a család számára egy elhagyott házat Rákoskerten, azóta itt lakunk. Miután egész gyerekkoromban a szüleim szinte egyfolytában csak Pozsony- püspökiről beszéltek, szabályosan belém ivódott a szülőföld szere- tete. Évente többször is elfog a honvágy, és akkor el kell indulni, meglátogatni a nagyszülők sírját, fel kell keresni a még élő ismerősöket, rokonokat. Vannak olyan látnivalók is, amelyek számomra különösen fontosak, ilyen a még álló szülői ház, és a település Árpádkori temploma.- A polgári körös elfoglaltsága mellett több kerületi szervezetben visel valamilyen funkciót. A Rákosmenti 56-os Alapítvány kuratóriumi titkára, a Rákostneni Múzeumbarát Egyesület Rákosmenti Múzeumi Esték című kiadványának főszerkesztője, saját honlapot gondoz. Marad-e ideje a családra, főként az unokákra?- Amikor ezeket a megbízatásokat elvállaltam, megfogadtam, hogy semmi sem mehet a család rovására, az unokák pedig mindent felülírnak. A fiam fotóművész, a lányom mérnök, a két családban három unokám született, és olyan nem lehetséges, hogy ha szükségük van a nagypapára, akkor én ne érjek rá. Mindamellett lehet, hogy túl sokat vállaltam, mert rengeteg a szerveznivaló, pályázatokat kell írni, a könyvelési feladatokba is besegítek, de egyelőre még bírom, és ameddig örömöm lelem benne, addig teszem a dolgom.
