Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2010-04-08 / 6. szám
VÁLASZTÁS - 201 2010. ÁPRILIS 8. ■i Korrektúra a Vigyázóban Az új kormánynak kell helyreállítania Magyarország tekintélyét 11 ts. Horváth Tibor ________ s Á pr ilis 6-án a Magyar Hírlap és az Echo TV a XVTI. kerületben tartotta Korrektúra sorozata záró rendezvényét. Az esemény vendége volt Széles Gábor, az Echo Televízió és a Magyar Hírlap tulajdonosa, Huth Gergely, a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese, Pesti Imre, a Fidesz egészség- ügyi szakpolitikusa és Riz Levente, a párt kerületi képviselőjelöltje. Az est moderátora a Fidesz Női Tagozatának elnöke, Endrei Katalin volt. Pesti Imre viccesen jegyezte meg, hogy a hazai egészségügy gyenge helyzetét mutatja az a tény is, hogy az eredetileg meghívott Bayer Zsolt publicista megbetegedett. A szakpolitikus bírálta a Medgyes- sy-kormányt, mert 2002-ben az államkasz- szában talált pénzt saját politikai céljaik megvalósítására használták, s arra, hogy megnyerjék az önkormányzati választásokat is. Az SZDSZ „reformja" any- nyiból állt, hogy száz- milliárdokat vontak ki az egészségügyből. Széles Gábor arról a programról • beszélt, amelyet két éve adott át Orbán Viktornak, s amely az Egymillió új munkahely programja címet viseli. Ez nem kapott nagy nyilvánosságot, mert félő volt, hogy a politikai ellenfelek lenyúlják. Harmincmilli- árd forintból, ami 6-7 km autópálya ára, évente százezer családot részesítenének vissza nem térítendő támogatásban. Ezáltal 80 ezerrel több vidéki munkahely jönne létre. A családi gazdálkodás megerősítésével (10 millió forintos támogatás) tízezer új kisvállalkozást lehetne elindítani. A középvállalkozások élénkítésének célja a vidék szövetkezetszerkezetének az újraalkotása. A multik polcain évről-évre növelni kell a magyar áruk arányát. Erősíteni kell a kisbankokat is, amelyek sokkal jobban beágyazottak az adott gazdasági környezetbe. Huth Gergely szerint az MSZP-t Gyurcsány tönkretette, ezért nincs kitűnőbb alkalom arra, hogy felszámoljuk a nómenklatúra-hálózatát. Megbocsátani akkor lehet a szocialistáknak, ha letöltötték a börtönbüntetésüket és visszaadták a 10 000 milliárd forintnyi ellopott pénzt. Riz Levente ígéretet tett az elszámoltatásra, a Fideszben alapos előkészítő munka folyik ez ügyben. „Ma borzasztó lehet szocialista politikusnak lenni. A fővárosban, ahol mértékegységgé vált az 1 Nokia doboz, egy szűk kisebbség dönt milliárdos tételek felett. Az új kormánynak kell helyreállítania Magyarország tekintélyét." Beszámolt arról is, hogy a kerületi MSZP lejárató újságját a választási bizottság öt igen szavazattal betiltotta. programok: 2010. május 1., szombat 10-23 óráig MAJÁLIS Helyszín: Budapest XVII. kerület, Ferihegyi út forgalomtól elzárt szakasza (Pesti út és Gyökér utca között) 1.00-1200 10.00-18.00 11.00-1200 1710-18.20 1100-16.00 Paszulykerengó - a Bab Társulat játékállomásai (őtféle. a gravitáción és emberi ügyességen alapuló játék) '. Mászófal . V. Paprikajancsi rsúzlizdája Kutyabemutató a MEOE Rákosmenti ■ * Kutyakiképző Iskola szervezésében Tűzoltóautó-bemutató T programok sátrakban RAKOSMENTEN kézmííveskedés, játszóház, bábszínház, kreatív játékok, számháború, társasjátékklub. bemutatók, kiadványok, kvízjátékok, teaház. bűvészkedés, szűrővizsgálatok, életmód-tanácsadás és még sok más Kis vidámpark ugrálóvárral, pónilovaglás, büfék, árusok várják a látogatókat! «ftí/iTMSBa a Ferihegyi út felső szakaszán A belépés díjtalan! Szélsőségesen rossz idő esetén a programokat a Vigyázó Sándor Művelődési Házban (1173 Budapest, Pesti út 113.) tartjuk meg RÁKOSMENTE r/,í)ii\ szervezésében 10.00 Zenés ébresztő: Városi Fúvószenekar 11.00 gyermekkoncert 12.10 A táncegyüttes bemutatója 13.00 „Ahogy én mulatok, nem mulat úgy senki” - bordalok, népdalok, népszerű operett és operarészletek 14.15 kerületi tánciskolák: Dudance, Joey Dance, VMH Salsa 14.55 15.40 Mese a Tubatigrisről és a Trombitaparipákről - Önfeledt nevetés rézfúvósokkal 16.50 Musicaldélután 18.00 A zenekar latin koncertje 20.00 BACK TO BLACK -szuperkoncert modern kertváros