Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)

2009-09-10 / 14. szám

Kultúra 2009. SZEPTEMBER 10. Határeset Kerteo 'S. Szakács Zsuzsa A XVII. kerületi Bol­gár Kisebbségi Önkormányzat szep­tember 6-án a Rákosker­ti Művelődési Házban várta azokat a színházat kedvelő nézőket, akik­től nem idegen az alter­natív gondolkodásmód, és megértéssel fordul­nak a nemzeti öntudat­tal élők felé. A Malko Teatro elő­adásában volt látható a Határeset című egyfel- vonásos, amely . a szerb-magyar határon játszódik, egy fásult szerb határőr (Rusz Mi­lán) és egy lehetetlen helyzetben lévő bolgár nő (Hadzsikosztova Gab­riella) - aki halott apját akarja gépkocsijával ha­za vinni szülőfalujába, hogy ott tisztességgel eltemesse - története. Különböző nyelvet be­szélnek és mégis értik egymást, de mégsem tudnak egymással szót érteni. Időnként megjelenik három zenész a színpa­don, akik az eredendő­en komédiavonalat erő­sítik az este folyamán - Wertetics Szlobodán, Eredics Dávid és Janka László ragyogó előadá­sában -, még akkor is, ha az alaphelyzet kissé komor, tragikus, sőt ta­lán bizarr. Két intelli­gens, alapvetően jó em­ber találkozása ez, akik győzik humorral az éle­tet. Ez ad reményt arra, hogy ép ésszel túlélje­nek minden borzalmat, amit a világ tartogat számukra. Készek a jó dolgok fogadására, és egy pillanatig sem adják fel a reményt, hogy ez a jó egyszer megérkezik. Naivitásuk időnként megható. A Malko Teatro 1996- ban jött létre Hadzsi­kosztova Gabriella és C. Nagy István kezdemé­nyezésére és vezetésé­vel. Alternatív színház, amely egyesíti magában az alternatív gondolko­dásmódot és megoldá­sokat, valamint a ki­sebbségi színház jegye­it, nem csak nyelvében, de a kultúrához való vi­szonyában is. Az előadás után Frá­ter Violetta jotcrva, a Bol­gár Kisebbségi Önkor­mányzat elnökasz- szonya egy pohár bor­ral köszöntötte az est szereplőit és vendégeit. Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt ki­tüntetését adományozta Tóth Péternek, Rákosmentén végzett kiemelkedő helytörténészi munkájáért; a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét adományozta Kismarjainé Sze­keres Juditnak negyvenéves, kerületünkben végzett kiemelkedő pedagógusi munkájáért. 23 A GYURKOVICS TIBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLAI ELŐKÉSZÍTŐ, EGYMI ÉS NEVELÉSI TANÁCSADÓ a közalkalmazottak jogállásról szóló 1992. évi XXXI- II. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet GYÓGYTESTNEVELŐ TANÁR munkakör betöltésére A pályázat benyújtásának határideje: 2009. szeptember 29. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozott idejű, 2009. október 1-jétől előre láthatólag a tanév végéig tartó közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: A munkakör ellátása kizárólag változó munkahelyen történik a XVII. kerület oktatási intézményeiben Illetmény és juttatások: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. alapján Pályázati feltételek: Végzettség: Egyetemi, gyógytestnevelő Elvárt kompetenciák: Jó együttműködő képesség A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: Diploma, erkölcsi bizonyítvány A pályázat benyújtásának módja: elektronikus úton Kalocsainé Kokovai Erzsébet igazgató részére az iskola@mora17.sulinet.hu e-mailcímen keresztül A pályázat elbírálása: kiértesítés interjúra hívásra, interjú, döntés, értesítés a döntésről A munkakör a pályázat elbírálása után azonnal betölthető További információkat az intézményről a www.mora17.sulinet.hu honlapon lehet szerezni. ki Eszterlánc óvoda pályázatot hirdet ÓVODAPEDAGÓGUSI állásra A pályázat feltétele: felsőfokú óvodapedagógusi végzettség. Benyújtandó: erkölcsi bizonyítvány, oklevélmásolat, önéletrajz. A benyújtás határideje: 2009. szeptember 25. A benyújtás helye: Eszterlánc óvoda 1173 Bp. Gyökér u. 5. Az elbírálás határideje: 2009. szeptember 30. Az állás elfoglalásának ideje: 2009. október 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom