Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)

2009-10-08 / 16. szám

Ünnepi rendezvények az oviban Színes programok a 81 éves Hétszínvirág óvodában 2009. OKTÓBER 8. ■; ______ 13 T s. Kiu Tamás K özel négyszázan tolongtak az idén 81 éves Hétszínvirág óvoda udvarán szep­tember 28-án, az intéz­mény születésnapi zsúrján, amelyen részt vett Bényi Zsolt és Fejér Gyula önkormányzati képviselő is. A gyerekek műsora után került sor immáron hagyományosan a szüli- napi sütemény felszelé- sére, és nem kellett sok idő ahhoz, hogy a hatal­mas, hét színes szirom­ból álló tortavirág az utolsó morzsáig elfogy­jon. Az ugrálóvárban aztán ledolgozhatták a gyerekek a felszedett plusz kalóriát, mások az arcfestőnél töltötték ide­jüket, ahonnan legtöb­ben cicává és pókember­ré változva hozták rá a frászt szüleikre, majd villámgyorsan eltűntek a tömegben. Márkus Lászlóné óvo­davezető elmondta, hogy az óvoda szün­napjához kapcsolódóan idén ötödik alkalommal egy egész hetet szánnak az ünneplésre, minden nap tartalmas progra­mokkal várják a kicsiket, esetenként a szülőket is. Miközben folytak az ünnepi megnyitó előké­születei, szeptember 27- én kiállítás nyílt az óvo­dások munkáiból a Rákoshegyi Közösségi Házban. A következő napokban szükség volt a legkisebbek ügyes ke­zeire, amikor apró figu­rák készültek kukorica- csuhéból, és sok idő el­telt a szőlőszemezgetés­sel is. A mustkészítés rejtelmeibe beavatott óvodások munkájuk eredményét is megkós­tolhatták. Másnap iz­galmas műsorral várta őket a Marcipán cica bábegyüttes. Csütörtö­kön Rózsahegyi Péter, Rákosmente Önkor­mányzata Környezetvé­delmi Bizottságának el­nöke nyitotta meg a Magonc környezetvé­delmi vetélkedőt, mely­re hét kerületi óvoda fo­gadta el a meghívást. Ez volt az első ilyen jellegű kezdeményezés a kerü­letben, ami nem is iga­zán nevezhető vetélke­dőnek - hiszen helyezet­tek sem voltak -, inkább környezetvédelemmel kapcsolatos játék. A ki­fejezetten óvodáskorú­ak számára összeállított feladatok során a 6-6 fős csapatok észre sem vet­ték, hogy amíg játsza­nak, akaratlanul is ta­nulnak valamit, és ez volt a szervezők fő célja. A Magonc fantázianév is arra utal, hogy a kör­nyezettudatos életvitel magvait próbálják meg játékosan elültetni a gyerekek fejébe. A pénteki kiránduló­napon a közép- és nagy- csoportosok a Jászberé­nyi Állatkertbe, illetve Nőtincsre látogattak el, a kiscsoportosok pedig a közeli templomtérre kirándultak nagy ko­molyan, kis batyukkal a hátukon. MENTSÜK MEG A MAROS MOZIT! A Rákosligeti Polgári Kör és a Művészek Alkotó Társasága (MAT XVII.) bográcsolással egybekötött vidám mozitakarítást szervez OKTÓBER 17-ÉN SZOMBATON 8 órától. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! Bővebben: nagy.magdalena@hotmail.com; rakosliget@gmail.com LIGET ÁLLATORVOSI RENDELŐ Rákosliget, Mátka u. 3. (Vegyiműveknél) Kutyák, cicák, haszonállatok teljes körű ellátása, ambuláns rendelés. Műtétek: cicák, kutyák speciális ivartalanítása, baleseti sebészet. Immunizálási programok, védőoltások veszettség ellen is. Új szolgáltatás: ultrahangos fogkő-eltávolitás. Rendelési idő: Telefon: 258-0442 (üzenetrögzítő éjjel-nappalk 'ig A á Jávori Ferenc alapító, az együttes vezetője, .zeneszerző, hangszerelő, zongora, ének Sazcfa Bence hegedű, ének Kohón István klarinét Tamás Gábor harsonf) éhék Inna „Purimtól a Menyasszonytáncig” harmonika SS Gábor Belépő: 2500 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom