Hírhozó, 2009 (19. évfolyam, 1-21. szám)

2009-12-10 / 20. szám

2009. DECEMBER 10. Kultúra Babusa János festményei Rákuskerten 'S. Szakács Zsuzsa Babusa János szob­rászművész kiállí­tását Salamon György festőművész azzal a meglepő kijelentéssel nyitotta meg november 21-én a Rákoskerti Mű­velődési Házban, hogy ezen a tárlaton ne egy szobrász festményeit keresse a látogató, ha­nem a rajzolói, festői buzgalommal megál­dott művész alkotásait lássa. Babusa kiállított képeit láthatóan a szí­nek és a festés tobzódó öröme alakította és mozgatta jó irányban érlelődő festői mivoltát - emelte ki ünnepi megnyitójában Sala­mon György. A majd harminc éve köztünk élő és alkotó kőszobrász - a Vigyázó Ferenc Művészeti Tár­saság tagja, a Csesz- neki Alkotótábor ala­pítója és a Természetis­kola Állatok és Kör­nyezetünk a Képző- művészetben Alapít­vány létrehozója Gyulán született 1964- ben, és bár mezőgaz­dász édesapja szívesen terelte volna fiát saját szakmája felé, kéz­ügyessége, rajzkészsé­ge a művészi pályára vitte. Legutóbb, 2007- ben volt egyéni kiállí­tása a Ballonyi Galériá­ban, de az elmúlt két év sem alkotói szabad­sággal telt, hisz aki nyomon követte Babu­sa János életútját, pon­tosan tudja, hogy mű­vészetének igen ki­emelkedő, jelentős kor­szakán van túl. Tavaly márciusban avatták fel II. János Pál egész ala­kos, monumentális köztéri szobrát a rákoshegyi Szent Ist­ván téren, az idén pe­dig elkészült Mind- szenty Józse/hercegprí­más szobra, amely má­ra már zarándokhellyé vált. Babusa János tárlat- vezetése során megis­merhettük a kiállított szobrok, kerámiák, festmények és grafikák sajátos történeteit, a kiállítóteremben tett közös séta alkalmával kiderült, most először mozdította el a tavaly, harmincnyolc évesen elhunyt Selmeczi Roland színművész szobrát szeretett rákosligeti színházából. Nagy si­kert arattak melankóli­át és humort magába foglaló zsánerszobrai, mint a Krupszkaja ki­tolt a hóra (Uljanovszk- ba nem megyek!) és a Hat zsidó karakter. A kiállításmegnyitóra el­jött Nagyváradi Erzsébet, a Gózon Gyula Kama­raszínház színésznője is, akit „Böbe sír" cím­mel örökített meg Ba­busa János. Sok kiállí­tott festményen felfe­dezhettük kerületünk ismert pontjait, mint a Kucorgó tér - amelyet a művész Hatvani Zoltán képviselőnek ajánlott -, Őszi hangulatok a Rá­kos-patak mentén, Ke­resztúr központja és a Rákosligeti vasúti fe­Halász Judit a Vigyázóban Csabán ■Js. Szakács Zsuzsa S okak örömére Halász Judit, akit a gyerekek Magyarországon elsőként választot­tak meg a Mosoly- Rend Lovagjának ismét eljött Rákos­mentére november 14-én, mint már hosszú évek óta te­szi, és a koncert előtt megint hetek­kel elfogyott min­den jegy a Vigyázó Sándor Művelődé­si Házban, mint máskor. Halász Judit dala­in már nemzedékek nőttek fel, így nem csoda, hogy ezen a délutánon is együtt énekelték nagyszü­lők, anyukák, apu­kák és a gyerekek minden koncert el­maradhatatlan ked­venceit, a Bóbitát, a Micimackót, a Bol­dog születésnapot, a Sehallselát Dömö­tört és a Minden fel­nőtt volt egyszer gyerek nagysikerű dalokat. Ha arra keressük a választ, hogy majd harminc év óta mitől ez a kü­lönleges kapcsolat közönségével, a sok vidám gyerek­kel, a nosztalgikus felnőttekkel, akik legalább a műsor alatt elfeledik a hétköznapok meg­oldásra váró prob­lémáit, talán az, hogy Halász Judit szívből jövő ked­vessége, őszintesé­ge, természetessé­ge mit sem válto­zott a hosszú évti­zedek alatt. >s. Holéry Petra A Csabaház újabb fotóki­állításnak adott ott­hont november 20- án. Kerületünk két elismert fotósa mu­tatta be alkotásait, Réti Dóra Érzéseim fényévei című kiál­lítása és Kreutzer Iván tárlata volt lá­togatható novem­ber végéig. A kiállí­tás házigazdája Csi/d Gábor opera­énekes, a képek és az opera világa kö­zött vont párhuza­mot. Dr. Lenkeiné Réti Dóra fotóriporter a Szemere Bertalan Művészeti Szakkö­zépiskolában kezd­te művészeti tanul­mányait, majd ta­nárként és fotóri­porterként dolgo­zott. 2008 február­jában a Magyar Fo­tóművészeti Alko­tócsoportok Orszá­gos Szövetség tag­jaként, MAFOSZ - Diplomás fotómű­vésze címmel díjaz­ták. A kiállításra került képek mind­egyike mély érzést keltett a nézőben. Az utazások sorá­nak különös élmé­nyét a publikum is átélhette. Kreutzer Iván jó pár díjat nyert már fotóival. Ä publi­kum választékos hangulatú Kreut- zer-képsorozatot szemlélhetett ezút­tal is. A művész meghitt pillanato­kat vegyít az érzé­seivel, amelyek az­tán tovább hatnak a befogadóra is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom